Imádkozzunk Gyermekeinkért! Június 13-a Szent Antal napja.

2011-04-26 08:41

Imádkozzunk Gyermekeinkért!

2011 a közösség a család éve! Ebben az évben többet imádkozunk mindannyian a közösségeinkért a családokért. Ezért bátorkodom egy olyan javaslattal előállni, melyet akár minden plébánián szépen meg lehetne valósítani.

Nagyon szép ősi ferences szokás Szent Antal napján megszentelni a liliomokat és a gyermekeket, családokat. Szent Antal a ferences tanuló ifjúság védőszentje, az ő emléknapja, június 13-a, az idén, pünkösd ünnepének második napjára esik. Ez a hétfő munkaszüneti nap lesz, ezért igen alkalmas lenne arra, hogy a gyerekeinknek egy kis majálist, vidám tanévzáró napot szervezünk. E nap elején, vagy a végén, ahogyan a helyi plébános a közösséggel jónak látja a gyerekek családjaikkal együtt szépen akár az iskolából, akár más előre kijelölt helyről, közösen elzarándokolhatnának a templomba. A szentmise végén, ami lehetne a tanév végi közös hálaadás is, a plébános megszentelné a liliomokat és megáldaná a gyerekeket, a családokat.

Mi a Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gyerekekkel, nagyon szeretnénk így a templomban hálát adni a jó Istennek, és megköszönni szeretettel mindenkinek a sok segítséget, adományt, mellyel e tanévben is mellénk álltak. Mivel ez a nap az utolsó tanítási héten van, ezért így együtt szeretnénk imádkozni egy nagyon boldog vidám vakációért is.


Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.

KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Design és programozás: www.webuzem.hu