Imádkozzunk Gyermekeinkért! Június 13-a Szent Antal napja.

2011-04-26 10:41

Imádkozzunk Gyermekeinkért!

2011 a közösség a család éve! Ebben az évben többet imádkozunk mindannyian a közösségeinkért a családokért. Ezért bátorkodom egy olyan javaslattal elõállni, melyet akár minden plébánián szépen meg lehetne valósítani.

Nagyon szép õsi ferences szokás Szent Antal napján megszentelni a liliomokat és a gyermekeket, családokat. Szent Antal a ferences tanuló ifjúság védõszentje, az õ emléknapja, június 13-a, az idén, pünkösd ünnepének második napjára esik. Ez a hétfõ munkaszüneti nap lesz, ezért igen alkalmas lenne arra, hogy a gyerekeinknek egy kis majálist, vidám tanévzáró napot szervezünk. E nap elején, vagy a végén, ahogyan a helyi plébános a közösséggel jónak látja a gyerekek családjaikkal együtt szépen akár az iskolából, akár más elõre kijelölt helyrõl, közösen elzarándokolhatnának a templomba. A szentmise végén, ami lehetne a tanév végi közös hálaadás is, a plébános megszentelné a liliomokat és megáldaná a gyerekeket, a családokat.

Mi a Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gyerekekkel, nagyon szeretnénk így a templomban hálát adni a jó Istennek, és megköszönni szeretettel mindenkinek a sok segítséget, adományt, mellyel e tanévben is mellénk álltak. Mivel ez a nap az utolsó tanítási héten van, ezért így együtt szeretnénk imádkozni egy nagyon boldog vidám vakációért is.


Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu