Szent László húsvéti ajándékai

2011-04-27 10:10
Az öt pap közremûködésével megtartott ünnepélyes szentmise alatt Szent László ereklyéje a misézõ asztalon, míg Boldog Gi

Mivel Szent László ereklyéjének az arad-gáji, Boldog Gizella nevére felszentelt templomban tartott ünnepélyes fogadása alaposan elhúzódott, csak rövid tudósítást közölhettünk róla. 

Most megpróbáljuk bepótolni, mert a szertartáson lélekemelõ, épülésünkre szolgáló gondolatok hangzottak el.

A délben kezdõdött, a Máltai Segélyszolgálat Aradi Szervezetének a székhelyén megszervezett lelki délutánon a keresztútról tartottak elmélkedést, a szeretetrõl beszéltek a temesvári Bálint Klára preorátor közremûködésével, elõadást tartott ft. Király Árpád marosi fõesperes, az aradi Máltások lelki vezetõje. A lelki délután végén Farkas Viktória elnök felolvasta a Máltai imát és a Szeretet himnuszát, majd átvonultak a templomba, Szent László ereklyéjének fogadására. Az ereklyét p. Böjte Csaba ferences szerzetes hozta egy ékesen aranyozott ereklyetartóban, amit arra a misézõ asztalra helyezett, amelynek aljában Boldog Gizella ereklyéje látható.

Szentbeszédében Csaba atya Erdély védõszentje, Szent László életérõl, szellemiségérõl beszélt. Arról a vitézséggel párosuló, messzemenõ emberségrõl, szeretetrõl, amivel nemcsak a barátait, hanem ellenfeleit, az ellenségeit is kezelte. A legyõzött ellenséget nem engedte kivégezni abban a reményben, hogy azt szeretettel baráttá, szövetségessé lehet tenni.

Az ereklyét Szent Lászlót halála után a nagyváradi székesegyházban temették el, ami azonban a történelem viharaiban elpusztult a sírhellyel együtt. Szerencsére, a pusztulást megelõzõen, a maradványaiból egy csont-ereklyét Gyõrbe vittek. Évszázadok múlva, amikor Nagyváradon már nem lehetett találni semmit a nagy király maradványaiból, a helybeli püspök kért egy csontereklyét, ezért a gyõri csontot eltörték. Az 3 darabra tört, közülük a nagyobbak egyikét Nagyváradon, a másik kettõt Gyõrben, az egyházi kincstárban õrizték. Csaba atyának a gyõri ereklyék közül a kisebbiket sikerült elkérnie egy erdélyi körútra, melynek során nagy szeretettel hozta Arad-Gájba, meglátogatni Szent Gizella ereklyéjét. Mivel a tudomány jóvoltából már egy hajszál alapján is kimutatható valakinek a génállománya, tulajdonképpen Szent László érkezett közénk, aki a szeretett népének mindenképp ajándékot kívánt hozni, legfõbb erényeinek közkinccsé tételét. Istentõl kapta a hatalmát, ezért tudta: vállalnia kell az Isten által rábízott feladatot, összebékítette a pártokra szakadt népét, tovább vitte a kereszténység útján. Nemcsak hirdette a szeretet parancsát, hanem maga is alkalmazta barátaira, ellenségeire egyaránt. A pártütõk Lengyelországba számûzték, mégis szeretettel tért haza, elrendelte, hogy Szent István jobbjának a tiszteletére monostort építsenek, hogy a bencés szerzetesek õrizzék Szent István szellemiségét. Képes volt elmenni Koppány pártjának táborába is, hogy szeretettel próbálja integrálni õket a magyar kereszténységbe. A szeretet parancsa nemcsak az elesettek vigasztalására, hanem a megvédésükre is sarkallta, hiszen Besztercében kiszabadította a fosztogató kun karjaiból az elrabolt lányt. Nem a vitézeit küldte, maga indult az üldözésére. Családapaként is szentéletet élt, hiszen egyik leányát, Piroskát, aki Bizáncba ment férjhez, példás szent élete miatt a bizánciak avattatták szentté. László járta ki István király és Imre herceg szentté avatását is, tehát az Isten által rábízott feladatot példásan végrehajtotta. Mi lenne, ha a húsvét elõtti nagytakarítást a szívünkben is elvégeznénk és elhatároznánk: ha törik, ha szakad megbékélünk mindazokkal, akikre haragszunk? Mert tudnunk kell: a szeretet szeretetet szül, míg a jóság jóságot vallások, nemzetiségek fölött is. Jó, ha tudjuk, hogy a horvát származású Fráter György kezdeményezte az erdélyi fejedelemségnek a létrehozását. Ne a szerzett sebeket tépjük tovább, hanem Szent László szellemiségében meg kell tanulnunk megbocsátani és szeretni. Nem lehet felemelõbb, építõbb húsvéti ajándék számunkra, mint hogy Szent László szellemiségében feladatunk bátor vállalása mellett gyakoroljuk a nemzetünk számára égetõen hiányzó közösség- és családmegtartó szeretetet – nyújtotta át Csaba atya Szent László erényeit, húsvéti ajándékait szeretett erdélyi népének a nagyböjti zarándoklat minden állomásán, az arad-gáji katolikus templomban is.

A szentmise végén ft. Sándor Tivadar plébános könnyekig meghatódva mondott köszönetet Csaba atyának, amiért 3 évvel Szent Gizellának az ereklyéje általi hazaérkezése után – aki csak az arad-gáji hívek, illetve Passau város lakosai számára szent –, sok magyar nem is tud róla, noha idén a családok évét ünnepeljük. Ki lenne méltóbb példa a magyar családok számára, mint az elsõ magyar szent család nõi tagja, aki köré 7 magyar szent csoportosul? Közülük csak maga maradt mostoha, nem avatták szentté. Reményének adott hangot, hogy a Boldog Gizella-tisztelõk tömeges imái a szentté avatás elindítására késztetik az egyház vezetõit. Német nyelven is szeretnék kiadni a mezõhegyesi dr. Pálfi Erzsébet Boldog Gizelláról írt regényét, hogy az egész világon elterjedjen a tisztelete. A történelmi pillanat, hogy találkozhattunk Szent László ereklyéjével, átvehettük az õ drága ajándékait, az õ szellemisége serkentsen a pozitív irányú változtatásra, hogy kinyithassuk lelkünk kapuját a kegyelem, a szeretet felé – fejezte be ft. Sándor Tivadar plébános.

A továbbiakban Szent Lászlónak felajánlott énekes, verses ünnepi mûsort adtak elõ az arad-gáji, valamint a nagyszalontai gyermekotthonok lakói. A lélekemelõ szertartás végén a hívek hosszú sorban járultak Csaba atya elé, hogy megcsókolhassák Erdély védõszentjének az ereklyéjét.

Balta János

Forrás: http://www.nyugatijelen.com/hitelet/szent_laszlo_husveti_ajandekai.php#
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu