Ne
féljetek fiatalnak lenni!
A
fiatalkor életünk legfontosabb része. Ilyenkor kezdjük igazán
felfedezni a valós világot, rájövünk, hogy az élet valójában
nem is olyan könnyû. Mindenért meg kell küzdenünk, hogy késõbb
önálló, felelõs, keresztény felnõttek lehessünk. Ebben a
korban a szüleink is nagyon kell támogassanak és biztassanak.
Merjünk tenni valamit egy szebb jövõért. Merészek és bátrak
kell legyünk, mert másképp felnõttként nem fogjuk tudni
megtalálni a helyünket a nagyvilágban. A jövõ sorsa a mi
kezünkben van. Amit tenni fogunk, olyanná fog válni a társadalom
is. Majd a gyermekeink is a mi életpéldánkat fogják követni. Egy
kicsi gyermek nem a múltat fogja vizsgálni, hogy milyen volt a
világ ezelõtt száz évvel, hanem azt fogják látni és csinálni,
ami körülveszi õket, amit szüleiktõl tanulnak.
Vannak
olyan fiatalok, akik inkább visszahúzódnak magukba és nem mernek
semmit se tenni a társadalomért. Pedig most van itt az idõ, most
kell tanuljunk és kikapcsolódjunk egyaránt. Késõbb minden
felelõsség és teher a mi vállunkra fog szakadni és akkor ezek az
emberek bánni fogják, hogy miért nem használták ki a
fiatalkorukat.
Ne
féljetek az igazságtól!
Soha
nem szabad kibújjunk a felelõsség alól! Ha elkövetünk valami
vétket, akkor annak viselnünk is kell a következményeit és
persze meg kell bánjuk is õket. Aki teljes szívébõl szereti
Istent, az nem akar fájdalmat okozni Neki, így nem tud bûnt
elkövetni.
A drog és az alkohol az ördög mûve, mert annyira nem tudja
elviselni, hogy a világ csak boldog, szép és jó legyen. A
kísértések ellen egész életünkben kell küzdjünk, de Isten ad
hozzá elég erõt és kegyelmet. Isten a rosszat is csak a nagyobb
jó érdekében engedi meg.
Ne
féljetek hirdetni az evangéliumot!
A
mai világban még sok embernek ahhoz is rengeteg bátorság kell,
hogy a templomban kiálljon az ambó elé és felolvassa a napi
olvasmányt. Pedig igazán nincs mitõl féljenek, már nem a
kommunizmusban élünk, amikor még templomba se volt szabad menni
csak nagy titokban, mert ha elkaptak büntetést kaptál. Ebben a
világban, itt szabadon gyakorolhatja mindenki a saját vallását.
Nem kell féljünk másoknak beszélni Istenrõl. Lehet, hogy valakit
pont azért küldött Isten elénk, hogy megismertessük Õt vele és
talán meg is térítsük, vagy legalább visszatereljük a helyes
útra, amirõl talán letért.
Ha
elmegyünk egy templom elõtt, ott sem kell féljünk megvallani a
hitünket talán egy keresztvetéssel vagy fiúknak kalap
levételével. Nem szégyen a hit. Nem csak a vándor földi
életünkre kell gondoljunk, már most, hanem majd a túlvilági
életünkrõl is gondoskodnunk kell. Ott majd nem a vagyon vagy más
földi kincs fog számítani, hanem az ami a lelkünkben van, ugyanis
a feltámadási testünk nem lesz alávetve térnek és idõnek.
Szerencsére
még ma is rengeteg rend van, akik a misszióval foglalkoznak és a
világ legtávolabbi pontjaira is elviszik Isten szeretetét.
Ne
féljetek attól, hogy szentek legyetek!
Ne
vonakodjunk a hitünk megvallásától. Biztos vannak olyan fiatalok,
akik azért nem mernek templomba menni, mert kigúnyolják a társai.
Isten azért adott szabad akaratot az embernek, hogy saját maga
döntsön a jó mellett és ne a mások véleménye határozza meg az
életünket. Ha így teszünk, soha nem lehetünk független emberek.
Az Istenrõl és a saját magunkról alkotott képünket ne mások
befolyása alapján alakítsuk ki. Ahhoz már elég nagyok vagyunk,
hogy a jó mellett tudjunk dönteni és a helyes utat tudjuk
választani egyedül is. Ebben persze mások is segíthetnek pl. a
szüleink, de akkor se világnézetüket másoljuk le. Ha valaki mond
rólunk valami rosszat, azt ne vegyük a szívünkre, mert lehet,
hogy azzal csak valamire figyelmeztetni akart bennünket.
Ha
megvizsgáljuk a szentek életét, hát nem volt azért teljesen egy
nagy élvezet. Voltak közöttük árvák, kitaszítottak, szegények
stb. De õk mertek Istenre támaszkodni és Rábízni az életüket.
Nem futamodtak meg a nehézségek elõl, sõt ez erõsítette meg
õket. Márton Áron is hálás volt, hogy börtönbe zárták, mert
ott tudott igazán megtanulni szeretni a felebarátját
hovatartozásától függetlenül.
Ne
féljetek válaszolni a hivatásotokra!
Igazán
csak az tudja teljes szívébõl teljesíteni a kötelezettségeit
akinek hivatása van hozzá. Isten mindenkinek adott kegyelmeket, de
azokat be kell fogadjuk és együtt kell mûködjünk vele. Hiába
szánt Isten minket például édesanyának, ha nem merünk családot
alapítani. Merjünk csendben maradni és kérni Istent, hogy mutassa
meg, mit szánt nekünk valójában ebben az életben. Sok ember nem
mer elcsendesedni, mert olyankor találkozunk igazán önmagunkkal és
õk nem mernek maguk elé állni. Talán a lelkiismeretük bántja
vagy más lelki probléma van a háttérben. Ezt a problémát
gyorsan meg kell oldani, mert ez így nem mehet tovább. Bízzuk
Isten kezébe az életünket.
Ne
féljetek a jövõtõl!
Egyedül
Isten tudja, hogy mi lesz az életünkbõl, mit fogunk cselekedni a
jövõben. Merjük ezt valóban felvállalni, mert Isten senkinek sem
akar rosszat, mindenkit Hozzá akar vezetni, csak mi ezt kell
engedjük. Isten mindenkor segít és támogat minket, amiben csak
tud. Meg kell sokszor szenvedjünk a földi életünkért, hogy
késõbb örökké boldogok legyünk és szeretetben éljünk
mindenkivel.
Ne
féljetek a szenvedéstõl és a haláltól!
Egyedül
Isten tudja azt, hogy mikor fogunk meghalni, ezért egész életünkben
készenlétben kell álljunk, hogy ha majd eljön a halálunk órája,
ne érjen minket váratlanul. Hiszen mi csak vándorok vagyunk itt a
földön.
Isten
a saját Fiát adta értünk, hogy aki hisz Benne el ne vesszék,
hanem örök élete legyen. Bele tudjuk mi élni magunkat például
Ábrahám helyébe? Vajon mi is képesek lennénk-e saját
gyermekeinket feláldozni Istenért vagy embertársainkat?
Ha
Jézus nem halt volna meg értünk és nem támadt volna fel, akkor
hitünknek nem lenne értelme.
Mindezeket
igazán csak a túlvilágban fogjuk igazán megérteni, de addig se
féljünk hinni és cselekedni!
Veres Eszter, 16
éves diáklány
