Meghívó Polgárdiba, június 1.

2011-05-07 19:40

Polgárdiban Smohay Katalin beindította a Szent Ferenc Alapítvány nevében az elsõ magyarországi iskolaházat. Június elsején, a gyermeknap alkalmából szeretnénk felszentelni ezt a házat, a jó Isten áldását kérni a gyermekekre, szüleikre, és mindazokra, kik ebben a munkában szeretettel segítségünkre vannak. Az ünnepség délután négy órakor kezdõdik!

Szeretettel, Csaba.t.



MEGHÍVÓ

Szeretettel meghívjuk kedves segítõinket és barátainkat június 1-jén délután 4 órára Polgárdi-Gyulamajorba, a Don Bosco Iskolaház házszentelõjére.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány 2011. márciusában megnyitotta elsõ magyarországi iskolaotthonát Fejér megye kis városában, Polgárdiban. A ház falai között 15 kisgyermek tanul, játszik, kertészkedik, s kacag vidáman - minden hétköznap délután. Az, hogy e ház megnyithatta ajtaját a rászoruló gyermekek elõtt, sok ember összefogásának eredménye. A gyerekekkel együtt mi, munkatársak is szeretnénk szívbõl megköszönni a fáradozását mindazoknak, akik a ház elindulásában segítettek.

Mindezt a fenti idõpontban tartandó kis ünnepély keretében tennénk, melyet Böjte Csaba ferences szerzetes vezet. Az ünnepély programja a következõ:

1545 Érkezés a házhoz1600 Színdarab – a gyermekek elõadásában
1615 Házszentelés – Böjte Csaba testvér és Barta Tibor atya
1730 Közös séta a templomhoz
1800 Hálaadó Szentmise


Szeretettel várjuk Önöket:

Smohay Katalin és a gyerekek
Polgárdi, 2011. május 1.

Csatolt képek:

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu