A
Szentendrei Ferences Gimnázium igazgatója diákjaival tavaly nyáron
két hét alatt lebiciklizett Rómába. A kalandos utazásról két
résztvevő, Hajnal
Géza és
Sneé Gergely
izgalmas könyvet írt, amelyet május első hetében mutattak be a
Magyar Írószövetség székházában.
Az
egyik méltató Jelenits
István piarista
volt, aki „régi motoros”, ugyanis a nyolcvanas években maga is
megtette néhányszor ezt az utat diákjaival két keréken. Az első
csoportjában volt Lukovits
Milán egykori
gimnazista, aki Jelenits tanár úr szerint egyszer úgy az árokba
zuhant, hogy azt gondolta, egy életre elmegy a kedve a bringázástól.
Most ő a szentendrei gimnázium igazgatója, ferences szerzetes, és
nemcsak a tavalyi túrát vezette, de minden osztályát el szokta
vinni erre a római kalandtúrára. Biciklizni, zarándokolni, együtt
lenni ugyanis nagyon jó, minden megpróbáltatás ellenére, derül
ki a Nyerítő
drótszamarakból,
melyben az igazgató Konstantin „álnéven szerepel”. A könyv
beszerezhető a http://nyerítődrótszamarak.hu honlapon
feltűntetett könyvesboltokban.
A
hőskorról még csak annyit, hogy Jelenits tanár úr sebességváltó
nélküli Csepel kerékpáron tette meg először az 1200
kilométeres, igencsak lankás utat. A mai bringás ferences diákok
ilyen furcsa járművet talán nem is láttak. Az út azonban
váltóval is komoly teljesítmény. Joggal utolsó szava a könyvnek:
„MEGCSINÁLTUK!”
Budapest,
2011. május 10.
Szerdahelyi
Csongor, Ferences Sajtóközpont