Kedves Férfi
Munkatársaim, Barátaim!
Kolozsvári
Tibi, a tusnádi Szent László gyermekvédelmi ház vezetője is
többször jelezte, hogy szeretettel várja akár már
csütörtök este a távolabbról érkezőket. Május 13, péntek
reggel indul a férfi lelkigyakorlat, a Szent István
Misszió!
Péntek és szombat reggel
7.30-8.00 között szívesen várlak, látlak egy kis elmélkedésre,
lelki eligazításra. Utána reggeli lenne, és 8.30-kor
kezdődik a munka. Tusnád legrégebbi "fürdőjét",
(amiről a helység a nevét kapta) szeretnénk a város
vezetőségének segítségével megszépíteni. Addig is jó lenne
- ha valaki ráérne- utána ásni Tusnádfürdő történetének,
mely szerintem összefügg a tusnádi Kovács Miklós püspök
életével.
http://epa.oszk.hu/01500/01500/00006/pdf/09Sas.pdf
Péntek
és szombat este lesz szentmise, elmélkedés. Egy évek óta
akolitusi feladatokat ellátó budapesti férfiú is velünk
lesz. Én magam is kíváncsi vagyok, hogy milyen tapasztalatokat
szerzett a hosszú évek alatt, mint Isten világi szolgája és mint
családos férfi az Egyházban.
Napközben
remélem, hogy lesz alkalmunk elbeszélgetni, egymás gondjait,
nehézségeit körbejárni, megbeszélni.
Vasárnap
az egyházközség szentmiséjén vennénk részt.
Itt
most keményen esik az eső, tegnap még havazott, de a hírek
szerint hétvégére nyár lesz Csíkban is (!?)
Nagy
szeretettel várunk Tibivel együtt. Csaba t