Nem több
mint négy évvel ezelõtt történt, hogy a csíkszentgyörgyi
közbirtokosság segítségével újraindította tevékenységét a
település csemetekertje. Az elsõ évek befektetések meghozták
gyümölcsüket, a létesítmény immár szép nyereséget termel.

Gõzerõvel zajlik Csíkszentgyörgy határában a csemeteültetés
„Az elsõ két évben volt nehezebb, hiszen akkor ráfizetéssel mûködött”
– vázolta Kézdi József. A közbirtokosság elnöke kifejtette, a tavaly
szedték ki az elsõ „termést” a neveldébõl, azóta már komoly vásárlók is
jelentkeztek. Így például idén nem kevesebb mint 350 ezer darab egyéves
fenyõcsemetét adtak el menasági, bánkfalvi, csekefalvi, mindszenti és
más közbirtokosságoknak.
Saját célra ebben az évben 80 ezer
csemetét váltottak ki, ezzel mintegy 20 hektáros területet ültetnek be. A
mûvelet pár nap múlva fejezõdik be. A saját csemetekertbõl történõ
vásárlás egyébként igencsak érdekes történet – mesélte Kézdi József.
Hiszen a fakitermelés utáni bevétel 15 százalékát a környezetvédelmi
alapba kell utalni, az ültetésekre szánt növényeket ebbõl az összegbõl
lehet megvásárolni. Így erre az évre a mintegy 41 ezer lejes mûködési
költség mintegy 68 ezer lejes bevétellel párosul.
A
csemetegondozás egyébként nem is olyan egyszerû, mint ahogy azt egyesek
gondolnák. Hogyan is zajlik ez? A tél elvonulása után elõkészítik a
melegágyat. Bükk-, fenyõlombföldet, illetve homokot vegyítenek össze
egyharmad arányban, majd formalinnal kezelik, ezzel ölik ki a rovarokat.
Ezután átforgatják a földet, majd jöhet az ültetés. A melegágyban
található facsemeték állandó felügyeletet igényelnek. A levegõ
hõmérséklete például nem mehet 36 Celsius-fok fõlé, ezért ezt akár
félóránként is ellenõrizni kell. Minden napnyugta után locsolás
következik, száz négyzetméteren mintegy 500 liter vízzel öntözik a
fenyõcsemetéket. A csemeték két évre a kertbe kerülnek. Õsztõl tavaszig
havonta egyszer kapálják, nagy meleg esetén naponta öntözik, havazás
után pedig a természetre bízzák, hogy végezze munkáját. A
fenyõcsemetéknek egyébként egy tárolóhelyiségük is van, az úgynevezett
jégverem. Ez a földbe ásott, kõfallal kirakott helyiség, amelynek
padlózatát 40 cm jég, illetve 30–30 centiméternyi szalma és lombföld
alkotja.
A cikk az alábbi címen található:
http://www.szekelyhon.ro/news/news/17410/mar-nyereseget-termel-a-csemetekert.html