Nem több
mint négy évvel ezelőtt történt, hogy a csíkszentgyörgyi
közbirtokosság segítségével újraindította tevékenységét a
település csemetekertje. Az első évek befektetések meghozták
gyümölcsüket, a létesítmény immár szép nyereséget termel.

Gőzerővel zajlik Csíkszentgyörgy határában a csemeteültetés
„Az első két évben volt nehezebb, hiszen akkor ráfizetéssel működött”
– vázolta Kézdi József. A közbirtokosság elnöke kifejtette, a tavaly
szedték ki az első „termést” a neveldéből, azóta már komoly vásárlók is
jelentkeztek. Így például idén nem kevesebb mint 350 ezer darab egyéves
fenyőcsemetét adtak el menasági, bánkfalvi, csekefalvi, mindszenti és
más közbirtokosságoknak.
Saját célra ebben az évben 80 ezer
csemetét váltottak ki, ezzel mintegy 20 hektáros területet ültetnek be. A
művelet pár nap múlva fejeződik be. A saját csemetekertből történő
vásárlás egyébként igencsak érdekes történet – mesélte Kézdi József.
Hiszen a fakitermelés utáni bevétel 15 százalékát a környezetvédelmi
alapba kell utalni, az ültetésekre szánt növényeket ebből az összegből
lehet megvásárolni. Így erre az évre a mintegy 41 ezer lejes működési
költség mintegy 68 ezer lejes bevétellel párosul.
A
csemetegondozás egyébként nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt egyesek
gondolnák. Hogyan is zajlik ez? A tél elvonulása után előkészítik a
melegágyat. Bükk-, fenyőlombföldet, illetve homokot vegyítenek össze
egyharmad arányban, majd formalinnal kezelik, ezzel ölik ki a rovarokat.
Ezután átforgatják a földet, majd jöhet az ültetés. A melegágyban
található facsemeték állandó felügyeletet igényelnek. A levegő
hőmérséklete például nem mehet 36 Celsius-fok főlé, ezért ezt akár
félóránként is ellenőrizni kell. Minden napnyugta után locsolás
következik, száz négyzetméteren mintegy 500 liter vízzel öntözik a
fenyőcsemetéket. A csemeték két évre a kertbe kerülnek. Ősztől tavaszig
havonta egyszer kapálják, nagy meleg esetén naponta öntözik, havazás
után pedig a természetre bízzák, hogy végezze munkáját. A
fenyőcsemetéknek egyébként egy tárolóhelyiségük is van, az úgynevezett
jégverem. Ez a földbe ásott, kőfallal kirakott helyiség, amelynek
padlózatát 40 cm jég, illetve 30–30 centiméternyi szalma és lombföld
alkotja.
A cikk az alábbi címen található:
http://www.szekelyhon.ro/news/news/17410/mar-nyereseget-termel-a-csemetekert.html