„Mária által
Jézushoz!”
Idén
2011. június 11-én, szombaton kerül sor a csíksomlyói pünkösdi
búcsúra, amelynek mottója: „Mária által Jézushoz!”
Az
elõzõ évekhez hasonlóan most is fontosnak tartjuk hangsúlyozni:
a csíksomlyói pünkösdi búcsú elsõsorban zarándoklat, és
szeretnénk, ha – történelmi múltjához hûen – vallási
cselekmény is maradna! A legfontosabb tehát az, hogy a Csíksomlyóra
zarándokolók az Isten imádását, a boldogságos Szûz Mária
tiszteletét tartsák szem elõtt, és tudatosítsák magukban, hogy
a bûnbánati gyakorlatok, a gyónás, az áldozás és a szentmisén
való részvétel mellett a zarándoklatnak az áldozatvállalás is
része.
Évrõl
évre megtapasztalhatjuk azonban, hogy a csíksomlyói pünkösdi
búcsúsok között sokan vannak olyanok, akik nem a lelki-vallásos
tartalmat és lelkületet keresik, hanem annak alkalmaként
használják fel, hogy a keresztény értékrendtõl merõben eltérõ
csoportidentitásukat mutogassák. Ennek a több éve megfigyelhetõ
jelenségnek a megemlítésével nem szeretnénk senkit bántani, de
mint a kegyhely õrei úgy gondoljuk, hogy ezek a megnyilvánulások
nem találkoznak a búcsús zarándoklat alapvetõ értelmével,
szerepével, amely a bûnbánatban, az Istennel való közös
találkozásban, a Mária-tiszteletben keresendõ.
Törekedjünk
tehát a búcsújárás szerepének megõrzésére úgy egyénileg,
mint közösségi szinten, hogy keresztényekként megfelelõ
magatartásunkkal méltó folytatói lehessünk és maradhassunk
õseink hitének, a csíksomlyói búcsújárás hagyományainak!
Meggyõzõdésünk, hogy a közös imádkozásban és a közös
Szûzanya-tiszteletben megnyilvánuló tiszta hit az Istenre való
rátalálás mellett minden magyar egymásra találásának a
kegyelmévé is válik. (Fr. Péter Arthur OFM csíksomlyói
ferences házfõnök)
A búcsú liturgikus
programja
Június
10-én, péntek este a 7 órakor kezdõdõ szentmise nyitja meg a
2011-es csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelyet a kegytemplomban
egész éjszakán át tartó virrasztás követ.
Június
11-én, szombaton fél 6-tól folyamatos gyóntatás és áldoztatás
lesz a kolostor négyszögletû udvarában. A szentmisék reggel
7-kor, 8-kor és este 7 órakor lesznek a kegytemplomban.
Az
ünnepi szentmise, amelyet a Duna Televízió élõben közvetít,
fél 1-kor kezdõdik a Kissomlyó- és a Nagysomlyó-hegy közötti
nyeregben található Hármashalom oltárnál. A szentmise szónoka
Spányi Antal székesfehérvári püspök lesz. A kordon a papsággal
fél 11-kor indul a Csíksomlyói Ferences Kolostor elõl. Éjszaka a
kegytemplomban reggelig tartó virrasztásra kerül sor.
Június
12-én, vasárnap pünkösd ünnepe. A szentmisék reggel 7-kor,
8-kor, délelõtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
Június
13-án, hétfõn, pünkösd másodnapján a szentmisék szintén
reggel 7-kor, 8-kor, délelõtt fél 11-kor és este 7 órakor
lesznek.
A búcsú szónoka
Spányi Antal székesfehérvári püspök
Spányi
Antal székesfehérvári püspök Budapesten
született 1950. november 13-án. Az Esztergomi Papnevelõ Intézetben
folytatott tanulmányok után szentelték pappá 1976. június 19-én.
Az esztergomi fõegyházmegye papjaként káplánként szolgált
Ludányhalásziban (1976–1977), Szécsényben (1977–1983),
Budapest-Középsõferencvárosban (1983–1988), majd plébánosként
ugyanitt. 1992–2003 között Budapest-Erzsébetváros (Rózsák
tere) plébánosaként az Árpád-házi
Szent Erzsébet-plébániatemplomban
szolgált, ahol nagyszabású templomrekonstrukciós munkákat
végzett. 1994-ben pápai kápláni címet kapott, 1995-ben érseki
általános helynök és fõszentszéki bíró lett.
1998-ban
tharrosi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapest
Fõegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki II. János Pál pápa.
1998. március 28-án Budapesten Paskai László bíboros püspökké
szentelte. A Szentatya Székesfehérvár püspökévé 2003. április
4-én nevezte ki. Beiktatására 2003. május 24-én került sor.
A
Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia megbízásából a 2004
pünkösdjén indult Katolikus Rádió vezérigazgatója.
A
mûemlékek példaértékû felújításáért, nagyszabású
kultusztörténeti, mûvészettörténeti konferenciák, kiállítások
szervezéséért, valamint mûtárgyvásárlások és restaurálások
támogatásáért Spányi Antal püspököt 2009-ben a Magyar
Régészeti és Mûvészettörténeti Társulat Henszlmann Alajos
Díjjal tüntette ki. Jelmondata:
Laudetur Jesus Christus! (Dicsértessék a Jézus
Krisztus!)
A csíksomlyói
kegytemplom liturgikus programja 2011-ben
Június
13-án Szent Antal ünnepe. A szentmisék a kegytemplomban reggel fél
8-kor, fél 11-kor és este 7 órakor lesznek. Az esti szentmise
keretében megáldják a gyermekeket. A fél 11-es ünnepi
szentmisére jó idõ esetén a Szent Antal kápolnánál,
kedvezõtlen idõjárás esetén a kegytemplomban kerül sor.
Július
2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén van a kegytemplom búcsúnapja.
Szentmisék reggel 8-kor, délelõtt fél 11-kor és este 7 órakor
lesznek.
Szeptember
11–12-én kerül sor az õszi Mária neve búcsúra. A szentmisék
idõpontja mindkét napon: reggel 8, délelõtt fél 11 és este 7
óra.
Október
3-án az este 7 órakor kezdõdõ szentmise keretében emlékezünk
meg Assisi Szent Ferenc boldog haláláról, a Tranzitusról.
Borsodi
L. László, ferences
sajtóreferens