Csíksomlyói pünkösdi búcsú – 2011

2011-05-12 09:29

Mária által Jézushoz!”

Idén 2011. június 11-én, szombaton kerül sor a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amelynek mottója: „Mária által Jézushoz!”

Az elõzõ évekhez hasonlóan most is fontosnak tartjuk hangsúlyozni: a csíksomlyói pünkösdi búcsú elsõsorban zarándoklat, és szeretnénk, ha – történelmi múltjához hûen – vallási cselekmény is maradna! A legfontosabb tehát az, hogy a Csíksomlyóra zarándokolók az Isten imádását, a boldogságos Szûz Mária tiszteletét tartsák szem elõtt, és tudatosítsák magukban, hogy a bûnbánati gyakorlatok, a gyónás, az áldozás és a szentmisén való részvétel mellett a zarándoklatnak az áldozatvállalás is része.

Évrõl évre megtapasztalhatjuk azonban, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsúsok között sokan vannak olyanok, akik nem a lelki-vallásos tartalmat és lelkületet keresik, hanem annak alkalmaként használják fel, hogy a keresztény értékrendtõl merõben eltérõ csoportidentitásukat mutogassák. Ennek a több éve megfigyelhetõ jelenségnek a megemlítésével nem szeretnénk senkit bántani, de mint a kegyhely õrei úgy gondoljuk, hogy ezek a megnyilvánulások nem találkoznak a búcsús zarándoklat alapvetõ értelmével, szerepével, amely a bûnbánatban, az Istennel való közös találkozásban, a Mária-tiszteletben keresendõ.

Törekedjünk tehát a búcsújárás szerepének megõrzésére úgy egyénileg, mint közösségi szinten, hogy keresztényekként megfelelõ magatartásunkkal méltó folytatói lehessünk és maradhassunk õseink hitének, a csíksomlyói búcsújárás hagyományainak! Meggyõzõdésünk, hogy a közös imádkozásban és a közös Szûzanya-tiszteletben megnyilvánuló tiszta hit az Istenre való rátalálás mellett minden magyar egymásra találásának a kegyelmévé is válik. (Fr. Péter Arthur OFM csíksomlyói ferences házfõnök)

A búcsú liturgikus programja

Június 10-én, péntek este a 7 órakor kezdõdõ szentmise nyitja meg a 2011-es csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelyet a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás követ.

Június 11-én, szombaton fél 6-tól folyamatos gyóntatás és áldoztatás lesz a kolostor négyszögletû udvarában. A szentmisék reggel 7-kor, 8-kor és este 7 órakor lesznek a kegytemplomban.

Az ünnepi szentmise, amelyet a Duna Televízió élõben közvetít, fél 1-kor kezdõdik a Kissomlyó- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben található Hármashalom oltárnál. A szentmise szónoka Spányi Antal székesfehérvári püspök lesz. A kordon a papsággal fél 11-kor indul a Csíksomlyói Ferences Kolostor elõl. Éjszaka a kegytemplomban reggelig tartó virrasztásra kerül sor.

Június 12-én, vasárnap pünkösd ünnepe. A szentmisék reggel 7-kor, 8-kor, délelõtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.

Június 13-án, hétfõn, pünkösd másodnapján a szentmisék szintén reggel 7-kor, 8-kor, délelõtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.

A búcsú szónoka Spányi Antal székesfehérvári püspök

Spányi Antal székesfehérvári püspök Budapesten született 1950. november 13-án. Az Esztergomi Papnevelõ Intézetben folytatott tanulmányok után szentelték pappá 1976. június 19-én. Az esztergomi fõegyházmegye papjaként káplánként szolgált Ludányhalásziban (1976–1977), Szécsényben (1977–1983), Budapest-Középsõferencvárosban (1983–1988), majd plébánosként ugyanitt. 1992–2003 között Budapest-Erzsébetváros (Rózsák tere) plébánosaként az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban szolgált, ahol nagyszabású templomrekonstrukciós munkákat végzett. 1994-ben pápai kápláni címet kapott, 1995-ben érseki általános helynök és fõszentszéki bíró lett.

1998-ban tharrosi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapest Fõegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki II. János Pál pápa. 1998. március 28-án Budapesten Paskai László bíboros püspökké szentelte. A Szentatya Székesfehérvár püspökévé 2003. április 4-én nevezte ki. Beiktatására 2003. május 24-én került sor.

A Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia megbízásából a 2004 pünkösdjén indult Katolikus Rádió vezérigazgatója.

A mûemlékek példaértékû felújításáért, nagyszabású kultusztörténeti, mûvészettörténeti konferenciák, kiállítások szervezéséért, valamint mûtárgyvásárlások és restaurálások támogatásáért Spányi Antal püspököt 2009-ben a Magyar Régészeti és Mûvészettörténeti Társulat Henszlmann Alajos Díjjal tüntette ki.     Jelmondata: Laudetur Jesus Christus! (Dicsértessék a Jézus Krisztus!)


A csíksomlyói kegytemplom liturgikus programja 2011-ben

Június 13-án Szent Antal ünnepe. A szentmisék a kegytemplomban reggel fél 8-kor, fél 11-kor és este 7 órakor lesznek. Az esti szentmise keretében megáldják a gyermekeket. A fél 11-es ünnepi szentmisére jó idõ esetén a Szent Antal kápolnánál, kedvezõtlen idõjárás esetén a kegytemplomban kerül sor.

Július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén van a kegytemplom búcsúnapja. Szentmisék reggel 8-kor, délelõtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.

Szeptember 11–12-én kerül sor az õszi Mária neve búcsúra. A szentmisék idõpontja mindkét napon: reggel 8, délelõtt fél 11 és este 7 óra.

Október 3-án az este 7 órakor kezdõdõ szentmise keretében emlékezünk meg Assisi Szent Ferenc boldog haláláról, a Tranzitusról.


Borsodi L. László, ferences sajtóreferens

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu