Kalákával, összefogással újítanak fel egy borvízforást Tusnádfürdőn

2011-05-14 08:12
Böjte Csaba atya, az általa kezdeményezett Szent István terv keretében javasolta, hogy kalákában újítsanak fel borvízforrást. A választás a Csukás-tó közelében, a hegyoldalban található forrásra esett, amelyet Szegények- vagy Papok feredője néven ismernek a helybeliek.

Albert Tibor tusnádfürdői polgármester szerint van érdeklődés a lelkigyakorlattal egybekötött kaláka iránt, már harmincan jelezték a közös munkában való részvételüket. A polgármester 500 meghívólevelet küldött szét a városban ebből a célból. A forrás vizét egy csőbe fogják be, csorgót alakítanak ki, kőlapokkal körülvéve, fából pavilont készítenek melléje.

Egy ösvény is készül, amelyen a város központjából is megközelíthető lesz a forrás, a bejáratnál kis székely kaput állítanak, egy táblán pedig a forrás története lesz majd olvasható. Dobos László

Dobos László
Marosvásárhelyi Rádió


Forrás: http://erdely.ma/jotekonysag.php?id=91526&cim=kalakaval_osszefogassal_ujitanak_fel_egy_borvizforast_tusnadfurdon
KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Design és programozás: www.webuzem.hu