Kedves
Csaba testvér!
Keddtől tegnapig 17 dévai gyerekkel
Magyarországon táboroztunk, gondoltam, írok egy kis beszámolót
az ott töltött időszakról. Sok lenne a mesélni való, nem is
tudom hol kezdjem. A szálláshelyünk a Nagykovácsi Julianna
majorban elhelyezkedő cserkészparkban volt, bármerre néztünk, a
gyönyörű természet mosolygott vissza ránk. Ami számomra a
legfontosabb, ugyanakkor a gyerekekkel foglalkozó nevelőket is
érintő dolog az, hogy gyerekeink nagyon talpraesettek voltak,
maradandó nyomot hagytak a tábort szervező felnőttek szívében.
Példásan viselkedtek mindvégig, számtalanszor meg lettek
dicsérve. Az ott töltött napok maximálisan ki lettek használva,
rengeteg jó program volt. A tábor témája Dr. Kós Károly "Mihez
kezdjünk a természetben" című könyve volt, ehhez
kapcsolódott minden, ami ott történt. Voltak vetélkedők,
Szentendrén jártunk a Skanzenben, elmentünk a Parlamentbe, ezt
követően pedig a Néprajzi Múzeumban jártunk. Említésre méltó
az is, hogy végig tömegközlekedéssel utaztunk, amit úgy a
gyerekek, mint mi, felnőttek is (Noémi meg én) nagyon élveztünk.
A tábor nem csak nekünk, dévai gyerekeknek szólt, hanem budapesti
és vekerlei gyereknek is. Minden gyerek nagyon közvetlen volt,
barátságok szövődtek, nehéz volt a búcsúzás pillanata. Egy
egész lapnyi e-mail-címet váltottak a gyerekek, búcsúzáskor meg
a magyarországi gyerekek "La revedere" - vel köszöntek
el tőlünk. :)) A vetélkedőn az első 4 helyezettből 3-at a mi
gyerekeink foglaltak el, az első 20-ból pedig legalább 15 volt a
miénk. A táborszervező, Andrea szó szerint el volt ájulva a
gyerekeinktől, dicsérte a velük foglalkozó nevelőket, sőt,
megköszönte a munkájukat, mondván, hogy örül annak, hogy ilyen
ügyes gyerekeket ajándékozunk a fiatalabb generáció számára és
hogy eddigi pályafutása során soha nem találkozott a mieinkhez
hasonló gyerekekkel. Úgy gondolom, hogy mindannyiunkat óriási
büszkeség kell, hogy eltöltsön, ugyanakkor mindez azt bizonyítja,
hogy, bár néha úgy tűnik, minden erőfeszítésünk hiábavaló,
ez azért nem egészen így van. Igenis eredményes a munkánk,
igenis megéri nap mint nap újrakezdeni az egészet. Én láttam a
különbséget a városi meg a mi gyerekeink között, és mondjon
bárki bármit, emelt fővel, büszkén dicsekedhetünk azzal, hogy:
" ezek a gyerekek a mieink". A pozitív visszajelzések
erőt adtak nekem, s bár fárasztó volt a tábor, úgy érzem
magam, mintha egy hosszú szabadságról jöttem volna vissza: lelkes
vagyok, pihent, és úgy érzem, maximálisan bele tudom adni magam
abba, amit csinálok. Örülök, hogy elkísérhettem a gyerekeket,
és azt kívánom, bárcsak minden táborból, minden nevelő annyira
elégedetten és büszkén jönne haza, ahogy én. Küldök pár
képet is, remélem tükrözni fogják az ott töltött idő
hangulatát.
Szép napot kívánok szeretettel:
Szalai Andi Déváról
andriska04@yahoo.com
U.I. : Mindenféle erőfeszítés
nélkül sikerült mindannyiunknak alaposan lebarnulni. :))
