Amíg tavaly a bukovinai székelyek
megyebeli megtelepedésének századik évfordulóját ünnepelték a magyar
napokon, addig idén a szervezők szeretnék, ha a romániai Hunyad megyei
magyar közösség tagjainak „egymásra találása és a szolidaritás
megerősödése kerülne a középpontba”.
A tavaly 11 településen
lezajlott 7 napos rendezvénysorozaton 5000 ember fordult meg. A
szervezők célja most az, hogy az idén 23 helységben 8 nap alatt a
résztvevők létszáma meghaladja a 6000 embert. A 21 nagyobb rendezvényt a
második alkalommal megszervezendő romániai országos Összetartozunk című
szórványkonferencia nyitja meg, majd ifjúsági tábor, néptánctalálkozó
és nemzetközi gulyásfőző verseny is várja a közönséget.
A 10
napos Hunyad Megyei Magyar Napok kínálatában Bikini-koncerttől
klasszikus és könnyűzenei, valamint színházi előadáson,
gyerekprogramokon át ifjúsági és nyugdíjasprogramokig szerepel még
humorparádé, tudományos szimpózium, fotókiállítás és filmvetítés is.
Mindezek mellett tartanak emlékműavatást, vásárt, vallási rendezvényt,
kirándulást és vetélkedő is – olvasható a Nyugati Jelen című aradi
napilap honlapján.
(MTI)
Forrás: http://www.mno.hu/portal/784879