Beszámoló
a tusnádfürdõi férfi lelkigyakorlatról (május 13-15).
Kedves
Csaba testvér!
Kedves
Alapítványi munkatársak!
Nagy
örömmel tettem eleget Csaba testvér meghívásának, amely
Tusnádfürdõre – Erdély gyögyszemére - város-szépítõ
kaláka munkával összekötött férfi-lelkigyakorlatra szólt.
Amint azt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapján megjelent
Meghívóból is tudhatjuk, ezen az összejövetelen az Alapítvány
férfi munkatársai vettek részt és a Szent István terv keretében
a Csukás-tó feletti hegyoldalban lévõ, elhanyagolt borvíz-forrás
környékét és az odavezetõ ösvényt igyekeztek nagy
lelkesedéssel és összefogással rendbe tenni.
Maga
a lelkigyakorlat és a szállás a csodálatosan szépen felújított
„Anna” villában, a Szent László Gyermekvédelmi Központban
volt, ahol 101 árva kisgyermek él szeretetben, vidámságban. Az
egész épület olyan, mint a Napsugár, élet és fény árad még a
falakból is.
Az
én feladatom az volt, hogy egy reggeli, meghitt hangulatú
beszélgetés során mondjam el a munkatársaknak az akolitusi munkám
szerzett személyes tapasztalataimat és a felmerülõ kérdésekre
válaszoljak. Emelett nagy boldogsággal töltött el, hogy a
szentmiséken Csaba testvér és a plébános úr mellett szolgálatot
is teljesíthettem.
Azoknak,
akiknek talán kevésbé ismert az akolitusi szolgálat mibenléte,
az alábbiakban röviden összefoglalom. Az
akolitus az oltár körül teljesít szolgálatot. Az "akolüthosz"
szó szerint nyomon követõt jelent, a papot és a diakónust
követi, és segíti a liturgiában. Az akolitus az Oltáriszentség
rendkívüli kiszolgáltatója (a rendes kiszolgáltató a pap és a
diakónus): azaz, akkor áldoztat,
ha
az áldozók nagy száma indokolttá teszi.
Áldoztatja
a betegeket is.
Kiteheti
az Oltáriszentséget imádásra (szentségi
áldást nem adhat). A szentmisén a kelyhet és paténát
elõkészíti, áldozás után purifikál (megtisztítja a szent
edényeket az Oltáriszentség maradékától és a maradékot
magához veszi). Az akolitus három feladat ellátására kap
megbízást: . közösség építésre . igeliturgia vezetésére és
áldoztatásra. Akolitussá – megfelelõ képzés után – csak
olyan férfiak avathatók, akik bérmálásban is részesültek és
egyházilag rendezett, példamutató házasságban élnek.
Magamról
pár szóval annyit, hogy fiatal koromban, hosszú idõn át a
budapest-vizivárosi Ferences Templom Kapisztrán kórusának tagja
voltam, majd 2005-2008 között megbízott lektori feladatot láttam
el Nagybörzsöny plébániáján. (Nagybörzsöny az Ipoly menti
szlovák határ közelében, a Börzsöny hegység nyugati lábánál
található, Budapesttõl kb. 100 km-re).
2008-tól
felavatott lektori, 2009 óta pedig akolitusi szolgálatot végzek,
Vámosmikola, Nagybörzsöny és Ipolytölgyes plébániáin. Ebben
az évben Ipolydamásd faluban önállóan vezettem a Három Szent
Nap (Nagyhét) liturgiáit. Feleségem kórházi ápoló nõvér és
hittanári diplomával is rendelkezik.
A
váci egyházmegyében ma már több mint 200 akolitus mûködik. A
paphiány miatt egyre nagyobb szükség van a világi szolgálattevõk
segítségére. A mi falvainkban sajnos már csak minden harmadik
vasárnap van szentmise, a közbensõ vasárnapokon áldoztatással
egybekötött Istentiszteletet (igeliturgiát) tartunk. Több helyen
diakónus vezeti a plébániát.
Elmondtam
a beszélgetés során, hogy az akolitusi szolgálat lelkileg nagy
segítség és fejlõdési lehetõség magának az akolitusnak is,
hisz tevékenyen részt vesz a liturgiában, prédikációra készül,
és példát kell mutatnia a közösségnek. Én nagyon örülök,
hogy a Jóisten erre az útra vezetett, fiatalabb koromban már jó
néhány jelet kaptam, hogy az Isten és az Egyház szolgálata az
igazi feladatom. Úgy érzem, az Egyház megújulása a világi
szolgálattevõk áldozatos munkája nélkül ma már
elképzelhetetlen. Igazi örömforrás az önzetlen szolgálattevés,
a szabadidõ egy részének erre a nemes célra való feláldozása.
Éreztem, hogy a nagyszombati spontán elmélkedésem „felülrõl”
jött, nem kellett fogalmazni, ennek a kisugárzása
pedig
óriási erejû, és a közösség tagjainak visszajelzése, örömteli
arca, meleg
kézfogása,
köszönete pedig a Szeretet igazi jele. Így valósul meg Krisztus
misztikus jelenlétének földi síkon való megvalósulása.
Kérdésre
válaszolva mondtam el, hogy a hívek nálunk nem idegenkednek az
akolitus (ill. diakónus) szolgálatától. Én Nagybörzsönyben már
a kezdetektõl éreztem a hívek szeretõ figyelmét. Persze a dolog
a plébános hozzáállásán is múlik, és azt is szeretném
elárulni, hogy az akolitus elfogadásának fontos tényezõje, hogy
a felolvasásokat lassan, hangosan és érthetõen végezzük,
figyelve a láthatatlan szeretetkapocsra, ami a hallgatóság és a
felolvasó között ki kell, hogy alakuljon. Ugyanez vonatkozik az
elmélkedésekre is. Egyszerû szavakkal, de szívbõl beszéljünk,
nyugodtan ráhagyatkozva a Lélek indíttatására. Nagyon fontos a
szemkontaktus, idõnként próbáljunk a hallgatóság közül
egy-egy személyt kiválasztani és a szemébe nézve beszélni.
Amikor áldozatunk, akkor is mindig nézzünk az elõttünk állóra,
és emeljük fel az Oltáriszentséget.
Biró
Pityu kérésére össze fogom állítani a váci egyházmegye által
kiadott „Világi lelkipásztori kisegítõk kézikönyve” alapján
az akolitus által tartandó igeliturgia forgatókönyvét, a
megfelelõ „rubrikák”-kal együtt.
Ehelyt
is szeretném hálásan megköszönni Csaba testvérnek, Kolozsvári
Tibinek, és a Szent László Gyermekvédelmi Központ kedves
munkatársainak a meleg fogadtatást, a szíves vendéglátást és a
sok segítséget. Az elsõ perctõl kezdve otthon éreztem magam,
mint akit egy nagy család fogadott be. Jó volt látni a gyerekek
örömtõl sugárzó arcát, hallani vidám hangjukat, fogadni
illedelmes köszönésüket és figyelmi buzgó asztali imájukat.
Amikor egy kisgyerektõl érdeklõdtem valaki felõl, megfogta a
kezem és úgy vezetett az illetõ keresésében.
Örömteli
élmény volt számomra, hogy a vasárnapi szentmisén zsúfolásig
megtelt a tusnádfürdõi templom. Bizony errefelé minálunk, ez
legfeljebb Húsvétkor és Karácsonykor fordul elõ.
Nagyon
emlékezetes marad a lelkigyakorlat alatti közös étkezések vidám
hangulata, az ízes erdélyi magyar szó, és jókedvû férfitársak
befogadó szeretete.
A
lelkigyakorlat után – Csikszeredába menet, Csaba testvér
vezetésével – egy kedves magyarországi családdal együtt
megálltunk a Nyerges-tetõn lévõ 1849-as emlékhelyen, ahol
kopjafák sokasága jelzi az ütközetben részt vett székely hõsök
emlékét.
Csiksomlyón
rövid látogatást tehettem a nemrég elkészült Szent István
Gyermekvédelmi Központban is, ahol Balázs Zsóka, kisbabájával a
hátán, kisfiát kézen fogva vezetett végig a házon. Hálás
köszönet érte. Nagy öröm volt látni a folyosókon a tiszta
tekintetû, tanulmányaikkal foglalkozó fiatalokat, a jövõnk
letéteményeseit.
Végezetül,
az a nagy megtiszteltetés ért, hogy Csaba testvér saját
kocsijával vitt le a csíkszeredai vasútállomásra. Külön
köszönöm, hogy bokros teendõi mellett erre is idõt szakított.
Hálatelt
szívvel mondok köszönetet a jó Istennek, hogy a csodálatos szép,
élmény teli utazás után szerencsésen hazaértem Vámosmikolára.
Bozsai
Gábor
bgabor1016x@gmail.com
)
