Két esemény is igazolta a hét végén Erdélyben azt a sokak által elhallgatni akart igazságot, hogy a nagy bajok esetén, a nemzetet veszélyeztetõ idõkben nem a politikusok, hanem a papok képesek erõt adni, megoldást találni a problémákra, és kivezetni a népet a kátyúból.
Még csak nem is fõpapok a két esemény vezetõ figurái: egyikük egy erdélyi városka esperesplébánosa, a másik egy kopott csuhát viselõ szerzetes.
Akinek megadatott az az élmény, hogy jelen lehetett a Csíksomlyó fölötti Hármashalom-oltár köré összegyûlt több százezres tömegben, vagy látta a Duna Televízió egyenes közvetítését, az tudja, mirõl beszélek. Hajdó István gyergyószentmiklósi plébános olyan beszédet mondott szabadon, papír nélkül, amilyent eddig nemigen hallhattak a két Somlyó-hegy közötti nyeregbe összegyûlt zarándokok. Szükség volt a felrázó, sokkoló szavakra, hiszen a kettõs állampolgárságról szóló december ötödikei sikertelen népszavazás után nincs helye a mellébeszélésnek.
Eljött a tettek ideje. A magyarság egy része a zsebén és az ösztönein keresztül látja a világot, a másik, önhibáján kívül határon túlra szorult fele pedig utolsó vágyait, illúzióit veszítette el. A gyergyói fõesperes nem félt kimondani olyan dolgokat sem, amelyek eddig elsikkadtak a „politikai korrektség” hamis tapintatának jegyében; a kereszténység védelmében állást foglalt politikai kérdésekben és õszinte aggódással szólt az eddig tabunak számító kérdésekrõl.
A forradalmi beszéd néhány képe minden bizonnyal beleégett a zarándokok szívébe: nehéz elfeledni Horvátországban a háború idején is az élet zászlajaként lobogó száradó pelenkákat, vagy annak a falunak a gondolatát, ahol a halottak többségét nem a templom mögötti temetõben, hanem az asszonyok szíve alatt találjuk. A plébánosnak sikerült reményt önteni azon szívekbe is, amelyeket a politikusok törtek össze: a nemzet ébredni fog, és amíg nem késõ, egybeköti a mások által megoldott kévét.
A másik fõszereplõ a dévai ferences szerzetes. Böjte Csabától megszoktuk már, hogy nem szavakban, hanem tettekkel gyakorolja a szeretet és a szolidaritás parancsait, és most sem hazudtolta meg magát. Bákótól huszonöt kilométernyire, egy Rekecsiny nevû kis faluban vasárnap lerakták egy csángó magyar iskolaközpont alapjait, így a közeljövõben megvalósuhat sok ezer ember álma, hogy magyarul tanulhasson gyereke.
A politikusoknak eddig e a területen sem sikerült áttörést elérniük – évek alatt mindössze annyit sikerült kicsikarni a román államtól, hogy bizonyos településeken lehet fakultatív magyar oktatás, heti egy-két órában. Aztán jött egy szerzetes, alázattal és nagy hittel, és arra kérte a jóakaratú embereket, hozzanak egy-egy követ a jövõbeli magyar iskolába. Eljött Mádl Dalma asszony is a maga kövével, más magyar közéleti személyiségek társaságában, de elküldte képviselõjét Petru Gherghel jászvárosi püspök is. Néhány éve még a moldvai román katolikus papság volt a fõ kerékkötõje a magyar oktatásnak.
A tizenöt hektáros telket idén zabbal vetették be, de legkésõbb jövõ tavasszal nekifognak az építésnek. Az iskola mellett a tervek szerint kollégium, tornaterem, tanári lakás és sok más épül. Böjte Csaba munkájának eddigi áldásait ismerve nagy az esélye, hogy hamarosan megérkezzen az elsõ diák az elsõ moldvai csángó magyar tanintézetbe, a rekecsinyi Béke Királynõje Gimnáziumba.
A harang már megszólalt – azt is Csíksomlyón szentelték fel egy nappal korábban.
Lukács Csaba, Magyar Nemzet Online
