Kedves Csaba testvér !
Egy
képre gondolok, amint ember és barátja, egyenes derékkal, egy
tisztességes munkanap után hazafele menet, a leszentülő napot
kísérve, elégedettségbe szenderülő akarattal, új feladatok
hajnalodására lelkesül. Talán kezet ráznak egymással és és
otthonaikba tértük előtt elkoccintanak egy pohárka pálinkát:
„Isten-Isten, Ember-Ember” , ahogy mi magunk is mondanánk.
Barátságukban ott magasztosul mindaz, amit nevet hord a kettőjük
szövetsége révén. A hegyek és a vizek. A madarak, és a füvek,
és mindaz ami földben, égben, vízben van, megszámlálhatatlan
sokaságággal. Az Ember és Isten, így termi meg lénye igazi
természetét, a szeretetben, munkában, alkotásban, teremtésben
lényegülő egymással szövetkező létét. Szép ez a barátság,
mert szépet terem!
Olyan helyen jártam, ahol láthattam e két
barát munkájának keze nyomát. Az ember utakat, házakat,
ligeteket, templomokat, gyárakat épített. A barátja pedig
megalkotta a virágokat, az esők permetegét, a tavak fodrozó,
sorban álló hullám-vizeit, a hegyeket, a madarak lelkesedését, a
fújható üveg anyagát, a lét tisztaságát és annak döbbenetes
gazdagságát.
És az ember nem bántotta a barátja művét,
tisztelte és hálás volt annak munkájáért! Így az, meg tudott
nyilatkozni az emberi leleményességben, értelemben, közösségi
erőben, szorgalomban, de a füvekben, fákban, tavakban és
virágokban is.
Egy kissé irigykedtem. Sőt, mint akinek
torkában jég van és úgy érzi, hogy ha dermeteg hümmögésének
hangot adna, csúnya érces sikongásba csipkéződne szavai
markolata, mint éles kardé, ártalomra éleződve. Úgy éreztem
magam, mint aki kicsinyes, mérlegtelen oktalansággal, magáénak
akarná tudni a bajnok érmét. Hogy az ott élő emberek környezete,
kedve, beszéde, háza, portája, utcája Szép, az az ő bajnoki
címük, a tunyaság, a bütürmec tetyákság ellen.
Sajnos
azt kell mondjam, hogy Erdély földjéről nagyon kevéske és
kicsinyke olyan megművelt emberi környezetet tudnék hasonlítani a
bajorföldi vidékekhez, ahol az Ember és Barájának munkája
egymásba hajolva megszentelődik.
Ilyen ez a világ. Van aki
bajnokságokra nevez be és bajnok is lesz. De sajnos az is igaz,
hogy sok közösség csak utánkövetéses üzemmódban tud élni. Ez
azt jelenti, hogy előbb utóbb, valamiként reagál a körülötte
zajló eseményekre és az őt megcélzó kihívásokra, de csak
utánkövetéses módszerrel.
Nagyon fontos volna, hogy
közösségeinknek jól látható célja legyenek. A „közösségi
összefogások” bajnokságába nekünk is be kell neveznünk.
Elgondolkodtató volt látni, hogy egy egész régiónyi
területen nem lehetett látni gazt, útszéli szemetet, ciheres,
parlagos földeket, de kerítéseket sem a szomszédok közt. Akár
egy hatalmas park, erőben, lélekben való kiteljesedés. Olyan az
egész bajor vidék.
A segítségüket ajánlották, hogy
gondoskodni tudjuk a gyermekekről. Van kedvük, erejük, lelkük,
szeretetük hozzá. És én tudom! Láttam. Meggyőződtem arról,
hogy az ott tapasztalt erő, életrevalóság munkából,
szorgalomból, összefogásból lett.
Az erősebb, az
ügyesebb, a leleményesebb felnőtt segít a felnövőknek. Ha azok
fel akarnak és nőni! Jól van ez így. És e tényt nem volna jó
valamiféle cukormázzal légesíteni.
Hála Istennek
eredményes volt a németországi utam ! Ott élő gyermekek saját
készítésű húsvéti ajándékokat árusítva, 671 euróval
támogatták a házunkat. A polgármester és a város vezetése
segítőkész empátiával érdeklődött a mindennapjaink és
terveink felől.
Igaz tisztelettel és köszönettel vagyok
irántuk !
Szeretettel, Tibi
Kolozsvari Tibor
<kolozsvaritibor@gmail.com>