Bajorországban...

2011-05-23 14:20

Kedves Csaba testvér !

Egy képre gondolok, amint ember és barátja, egyenes derékkal, egy tisztességes munkanap után hazafele menet, a leszentülő napot kísérve, elégedettségbe szenderülő akarattal, új feladatok hajnalodására lelkesül. Talán kezet ráznak egymással és és otthonaikba tértük előtt elkoccintanak egy pohárka pálinkát: „Isten-Isten, Ember-Ember” , ahogy mi magunk is mondanánk. Barátságukban ott magasztosul mindaz, amit nevet hord a kettőjük szövetsége révén. A hegyek és a vizek. A madarak, és a füvek, és mindaz ami földben, égben, vízben van, megszámlálhatatlan sokaságággal. Az Ember és Isten, így termi meg lénye igazi természetét, a szeretetben, munkában, alkotásban, teremtésben lényegülő egymással szövetkező létét. Szép ez a barátság, mert szépet terem!
Olyan helyen jártam, ahol láthattam e két barát munkájának keze nyomát. Az ember utakat, házakat, ligeteket, templomokat, gyárakat épített. A barátja pedig megalkotta a virágokat, az esők permetegét, a tavak fodrozó, sorban álló hullám-vizeit, a hegyeket, a madarak lelkesedését, a fújható üveg anyagát, a lét tisztaságát és annak döbbenetes gazdagságát.

És az ember nem bántotta a barátja művét, tisztelte és hálás volt annak munkájáért! Így az, meg tudott nyilatkozni az emberi leleményességben, értelemben, közösségi erőben, szorgalomban, de a füvekben, fákban, tavakban és virágokban is.

Egy kissé irigykedtem. Sőt, mint akinek torkában jég van és úgy érzi, hogy ha dermeteg hümmögésének hangot adna, csúnya érces sikongásba csipkéződne szavai markolata, mint éles kardé, ártalomra éleződve. Úgy éreztem magam, mint aki kicsinyes, mérlegtelen oktalansággal, magáénak akarná tudni a bajnok érmét. Hogy az ott élő emberek környezete, kedve, beszéde, háza, portája, utcája Szép, az az ő bajnoki címük, a tunyaság, a bütürmec tetyákság ellen.

Sajnos azt kell mondjam, hogy Erdély földjéről nagyon kevéske és kicsinyke olyan megművelt emberi környezetet tudnék hasonlítani a bajorföldi vidékekhez, ahol az Ember és Barájának munkája egymásba hajolva megszentelődik.

Ilyen ez a világ. Van aki bajnokságokra nevez be és bajnok is lesz. De sajnos az is igaz, hogy sok közösség csak utánkövetéses üzemmódban tud élni. Ez azt jelenti, hogy előbb utóbb, valamiként reagál a körülötte zajló eseményekre és az őt megcélzó kihívásokra, de csak utánkövetéses módszerrel.

Nagyon fontos volna, hogy közösségeinknek jól látható célja legyenek. A „közösségi összefogások” bajnokságába nekünk is be kell neveznünk.

Elgondolkodtató volt látni, hogy egy egész régiónyi területen nem lehetett látni gazt, útszéli szemetet, ciheres, parlagos földeket, de kerítéseket sem a szomszédok közt. Akár egy hatalmas park, erőben, lélekben való kiteljesedés. Olyan az egész bajor vidék.

A segítségüket ajánlották, hogy gondoskodni tudjuk a gyermekekről. Van kedvük, erejük, lelkük, szeretetük hozzá. És én tudom! Láttam. Meggyőződtem arról, hogy az ott tapasztalt erő, életrevalóság munkából, szorgalomból, összefogásból lett.

Az erősebb, az ügyesebb, a leleményesebb felnőtt segít a felnövőknek. Ha azok fel akarnak és nőni! Jól van ez így. És e tényt nem volna jó valamiféle cukormázzal légesíteni.

Hála Istennek eredményes volt a németországi utam ! Ott élő gyermekek saját készítésű húsvéti ajándékokat árusítva, 671 euróval támogatták a házunkat. A polgármester és a város vezetése segítőkész empátiával érdeklődött a mindennapjaink és terveink felől.

Igaz tisztelettel és köszönettel vagyok irántuk !

Szeretettel, Tibi