Egyszerû és elérhetõ célokat kell megvalósítani
A civilek mellett az állam és az önkormányzatok közremûködésére,
külön szervezetre és természetesen pénzre is szükség van ahhoz, hogy a
Böjte Csaba ferences szerzetes által megálmodott, az egész régió
lakosainak fizikai és lelki megújulását elõsegítõ Szent István-terv
megvalósuljon – mondták el a program kapcsán tartott konferencia
felszólalói a Polgárok Házában.
A Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes által meghirdetett, az egész
Kárpát-medencére vonatkozó, egyebek között térségfejlesztést,
elhanyagolt épületek és közterületek rendbehozatalát és felnõttképzést
is magában foglaló Szent István-tervrõl mondták el véleményüket
kormánypárti politikusok és szakemberek tegnap a Polgárok Házában. A
rendezvényen Hende Csaba honvédelmi miniszter azt hangsúlyozta, hogy
erre a programra nem szabad rátelepednie a politikának. Fokozatosan kell
haladni az állam, az önkormányzatok és a civilek összefogásával. Hende
egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kezdeti szakaszban biztosan nem
kerül sor közmunkások bevonására, de a késõbbiekben, ha a feladatok
mérete megköveteli, ez indokolt lehet. Balog Zoltán társadalmi
felzárkózásért felelõs államtitkár a program kapcsán arra mutatott rá,
hogy szövetségessé kell tenni az államot, mert jelenleg ellenségként
tekintünk rá.
Makovecz Imre Kossuth-díjas építész a tervek
megvalósításához egy konkrét szervezet létrehozását és az ehhez
szükséges pénz elõteremtését sürgette, valamint a környezõ országokkal
az azonnali kapcsolatteremtést és együttmûködést. „Hallatlan ereje van a
régiónak” – mondta Makovecz.
A program megálmodója, Böjte Csaba
kifejtette: egyszerû és szükséges dolgokra kell gondolni, például egy
falu fõterének kitakarításra, felújítására. Példaként hozta az általa
létrehozott gyerekotthont, ahol több mint kétezer gyerekrõl gondoskodik,
és „soha nem marad meg az ebéd”. László Tamás XV. kerületi fideszes
polgármester a népnevelést emelte ki, azt, hogy mindenki legyen gazdája
az országnak. A politikus szerint ezzel ki lehet mozdítani helyzetébõl a
bezárkózott társadalom tagjait. László is az egyszerû eszközökre
helyezte a hangsúlyt, amelyek közül már jó néhányat meg is valósítottak a
kerületben. A hátrányos helyzetû fiataloknak felnõttképzést indítottak,
filmklubot alapítottak, a lakótelepeken sportversenyeket szerveztek.
Baranya Róbert
Forrás: http://www.magyarhirlap.hu/belfold/a_szent_istvanterv_mindenkie.html