A Szent István-terv mindenkié

2011-05-23 16:24
Egyszerû és elérhetõ célokat kell megvalósítani

A civilek mellett az állam és az önkormányzatok közremûködésére, külön szervezetre és természetesen pénzre is szükség van ahhoz, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által megálmodott, az egész régió lakosainak fizikai és lelki megújulását elõsegítõ Szent István-terv megvalósuljon – mondták el a program kapcsán tartott konferencia felszólalói a Polgárok Házában.


A Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes által meghirdetett, az egész Kárpát-medencére vonatkozó, egyebek között térségfejlesztést, elhanyagolt épületek és közterületek rendbehozatalát és felnõttképzést is magában foglaló Szent István-tervrõl mondták el véleményüket kormánypárti politikusok és szakemberek tegnap a Polgárok Házában. A rendezvényen Hende Csaba honvédelmi miniszter azt hangsúlyozta, hogy erre a programra nem szabad rátelepednie a politikának. Fokozatosan kell haladni az állam, az önkormányzatok és a civilek összefogásával. Hende egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kezdeti szakaszban biztosan nem kerül sor közmunkások bevonására, de a késõbbiekben, ha a feladatok mérete megköveteli, ez indokolt lehet. Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkár a program kapcsán arra mutatott rá, hogy szövetségessé kell tenni az államot, mert jelenleg ellenségként tekintünk rá.

Makovecz Imre Kossuth-díjas építész a tervek megvalósításához egy konkrét szervezet létrehozását és az ehhez szükséges pénz elõteremtését sürgette, valamint a környezõ országokkal az azonnali kapcsolatteremtést és együttmûködést. „Hallatlan ereje van a régiónak” – mondta Makovecz.

A program megálmodója, Böjte Csaba kifejtette: egyszerû és szükséges dolgokra kell gondolni, például egy falu fõterének kitakarításra, felújítására. Példaként hozta az általa létrehozott gyerekotthont, ahol több mint kétezer gyerekrõl gondoskodik, és „soha nem marad meg az ebéd”. László Tamás XV. kerületi fideszes polgármester a népnevelést emelte ki, azt, hogy mindenki legyen gazdája az országnak. A politikus szerint ezzel ki lehet mozdítani helyzetébõl a bezárkózott társadalom tagjait. László is az egyszerû eszközökre helyezte a hangsúlyt, amelyek közül már jó néhányat meg is valósítottak a kerületben. A hátrányos helyzetû fiataloknak felnõttképzést indítottak, filmklubot alapítottak, a lakótelepeken sportversenyeket szerveztek.

Baranya Róbert


Forrás: http://www.magyarhirlap.hu/belfold/a_szent_istvanterv_mindenkie.html
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu