Egy kanadai pár titokban tartja négy hónapos
gyermeke nemét, hogy maga dönthessen majd, fiú-e vagy lány. „Azzal, hogy
nem áruljuk el a kicsi nemét, azt üzenjük a világnak: engedjék már meg,
hogy õ maga mondja meg, mi akar lenni!” – indokolták döntésüket a
szülõk, akiknek esete a napokban bejárta a világsajtót. „Ebben a
tébolyult világban a katolikus egyház a józan ész utolsó bástyája” –
értékeli az esetet az ncregister.com. írása.
A
„nem nélküli” gyermek szülei, Kathy Witterick és David Stocker szerint a
dolog jól mûködik két nagyobb gyermekük, az ötéves Jazz és a kétéves
Kio esetében. Mindkét fiúcska hosszú hajú, és másfél éves koruk óta
maguk választotta ruhában járnak: Jazz legszívesebben rózsaszínben
(festett körömmel), Kio bordóban. „Mindig lánynak nézik õket – mondja az
apa, hozzátéve: a fiúk majd eldöntik, mit válaszolnak rá.”
Magánál az ügynél szinte érdekesebb,
hogy milyen megértõ reakciókat váltott ki a különféle internetes
fórumokon. Egy pszichológus csupán azért aggódik, hogy a gyerek peremre
szorul majd ebben a világban, ahol az ember kénytelen a férfi, nõi vagy
„a kettõ közötti” kategóriába tartozni, miközben õ „egyik sem”. Van, aki
úgy véli: ritkaság, hogy a szülõk minden lehetõséget nyitva hagynak
gyermekük számára, nem úgy, mint egyes ortodox zsidók és keresztények,
akik „tudatosan ráerõszakolják saját szigorú ideológiájukat a
gyerekeikre, hogy életük végéig egy olyan kultúrában éljenek, amely
ellentétes a földrajzi meghatározottságukkal.” Egy másik hozzászóló
szerint korlátozást jelent, ha valakit férfinak vagy nõnek bélyegeznek;
de sokan vélekednek úgy is: könnyen lehet, hogy mindez a szülõk elleni
lázadást vált majd ki a gyerekekben, akik késõbb talán éppen a nemi
szerepekhez való igazodás mellett döntenek majd.
Érdekes gondolat, hogy ha a biológia
valóban semmit sem jelent, akkor a faj meghatározására is szabadságot
lehetne adni a gyereknek: nem kellene korlátozni, hogy mindenképpen a
homo sapiens fajhoz kell tartoznia, hanem hadd döntse el, mi akar lenni:
kutya, macska, esetleg puhatestû. Furcsa, hogy miközben ezt a
gondolatot ma még mindenki képtelenségnek tartaná, hatalmas nyomást
tapasztalunk abban az irányban, hogy az XX és XY kromoszómákról ne
vegyünk tudomást, és a nemeket pusztán társadalmi konvenciónak
tekintsük.
Ezért indokolt vélemény, hogy csak idõ
kérdése, és az emberek tódulni fognak a katolikus egyházba. A
Witterick-Stocker család nem tesz mást, mint tettekre váltja a mai
szekuláris felfogás egyik tételét, nevezetesen azt, hogy a nemek
különbözõsége pusztán társadalmi képzõdmény. Ez azonban nem megy a
végtelenségig. Ma, amikor felnõtt emberek komolyan képesek vitatkozni
arról, hogy jogot kell adni a bölcsödéseknek, hogy maguk válasszák meg a
nemüket, nem vagyunk messze a fordulóponttól, amikor bármely
igazságkeresõ ember számára világossá válik, hogy ebben a tébolyult
világban a katolikus egyház a józan ész utolsó bástyája, az egyetlen
intézmény, amely kétezer éve örök igazságokat hirdet – köztük azt is,
hogy az ember nem maga dönti el, fiú-e vagy lány.
Jennifer Fulwiler írása nyomán; www.ncregister.com
Magyar Kurír
