A
ferences rend helyett mostantól Főkefe Nonprofit Kft működteti az
autistákat és megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató,
Gyöngyös melletti karácsondi Boróka majorságot – jelentette be
Soltész
Miklós
szociális, ifjúsági
és családügyekért felelős államtitkár május 30-án,
Karácsondon.
Az
államtitkár és Magyar Gergely, a Magyarok Nagyasszonya Ferences
Rendtartomány tartományfőnöke írta alá az erről szóló
megállapodást. Soltész Miklós emlékeztetett arra: a kormány fél
évvel ezelőtt indította útjára a "Segítő vásárlás"
elnevezésű akcióját. Ennek célja, hogy elősegítsék a
mezőgazdasági termékek helybeni értékesítését, a
közigazgatás, illetve az önkormányzatok, például a
közétkeztetés céljára. A megváltozott munkaképességűek
foglalkoztatásával az állam bizonyítja, hogy ezek az emberek is
fontosak a társadalom számára - hangsúlyozta Soltész Miklós.
Magyar
Gergely felidézte, hogy a rendtartomány immár tíz éve működteti
Gyöngyösön az Autista Segítő Központot. Itt elsősorban
otthont és oktatás biztosítanak autista gyermekek számára. Öt
éve döntöttek a karácsondi majorság létrehozásáról, ahol
felnőtt autistákat foglalkoztattak. Anyagi forrásaik viszont
kimerültek; ezért határoztak arról, hogy átadják a működtetését
a Főkefének – mondta a ferences tartományfőnök. Ugyanakkor a
majorság területén működő autista lakóotthont, melynek
ellátottjai a mezőgazdasági üzem alkalmazottai, továbbra is a
rend tartja fenn.
Szabó
György, az évi, mintegy 5 milliárd forintos forgalmat produkáló
állami tulajdonú társaság igazgatója hangsúlyozta, hogy a
Főkefe továbbfoglalkoztatja a majorságban élő 12 autistát,
illetve még 20-22 megváltozott munkaképességű embert vesznek
fel.
A
8 hektáros majorság területén zöldségsavanyító és
zöldségcsomagoló egységet működtetnek, illetve összesen 1500
négyzetméter alapterületen, fóliasátrakban termelik meg az ehhez
szükséges alapanyagot.
Szerdahelyi
Csongor, Ferences Sajtóközpont