Antonio Veglio: A zarándoklat célja az Istennel való találkozás

Veglio érsek bemutatta az általa vezetett intézmény mûködését. Mint elmondta, a tanács feladata a konkrét helyhez nem kötött hívõk, turisták, zarándokok, halászok, légiközlekedési dolgozók, menekültek és mások lelkipásztori ellátásának elõsegítése. Megemlítette, hogy 2010 szeptemberében világtalálkozót rendeztek Santiagóban a kegyhelyek számára. A Szentatya szavait idézve kifejtette, hogy a zarándoklatot elsõsorban nem hitbuzgalmi gyakorlatként, hanem a hit megújításaként értelmezett „pasztorációs zarándoklatként” kell értelmeznünk. Sok zarándoknak alig van hite, és szinte csak a zarándoklatok alkalmával találkozik az egyházzal, amihez egyébként nem kötõdik, ráadásul bonyolult lelki helyzetben van. Fontos a zarándokhelyen a szívélyes fogadtatás, végig a zarándoklat folyamán a személyes odafigyelés, a piaci lealacsonyodást pedig el kell kerülni. Fontos a zarándokhelyek munkatársainak pedagógiai, spirituális, pasztorális és doktrinális képzése. A zarándoklat célja a találkozás Istennel, elsõsorban a szentgyónás és az Eucharisztia által.

Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató a népi vallásosság példáit mutatta be, magyar és olasz gyûjtésébõl hozott példákat. Most megjelent kötete, a Századokon át, paptalanul kapcsán elmondta: számos régióban, például a török kor következményeként gyakran volt paphiány, és ilyenkor a nép „spirituális önellátásra” kényszerült. Ez szülte meg a „nagyanyai hagyományt”.

Seszták István püspöki helynök a zarándoklatlétrõl, mint a keresztény ember földi állapotáról beszélt. Kifejtette, hogy a zarándoklás egyidõs az emberiséggel, és utalt a jól ismert elképzelésre, miszerint a keresztény ember hazája jó polgára, de végül is csak vendég, igazi otthona a mennyek országában van. Nem csak Krisztussal, hanem Krisztusban kell zarándokolnunk a földön. Rámutatott, hogy aki otthon ülve „begubózik”, mindene megvan, és soha sem indul útnak, az bezárkózik magába, a középszerûség és az anyagiak, a megszokások fogja lesz. Néha útra kell kelnünk. Létünk alapja az úton levés, ami nem egyenlõ azzal, hogy folyamatosan csinálunk valamit.

Kajtár Edvárd teológus az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció tíz éve kiadott kötetét, A népi jámborság és liturgia direktóriumát mutatta be. 

Kármán Peregrin ferences, a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely igazgatója a zarándoklat és gyónás kapcsolatáról beszélt személyes tapasztalatai alapján. Mint elmondta, a zarándokhelyek igazi motorja a szentségkiszolgáltatás, ami találkozás Krisztussal. Multikulturális és piaci szemléletû világunkban meg kell õrizni a zarándokhelyeink katolikus identitását, hiszen az marad fenn, aminek sajátos karaktere van. Rámutatott, hogy a gyónásban, sok gyóntató gyakorlatával ellentétben nem a bûnökön és a bûnbeismerésen, a holt törvényen kell lennie a hangsúlynak, hanem tovább kell menni ezen, nem szabad itt megállni, és el kell jutni a kiengesztelõdésig. Sokan megállnak ott, hogy „nem loptam, nem csaltam, nem öltem, nincs mit meggyónnom”, azaz ahelyett, hogy a Tízparancsolatot a minimumnak tekintenénk, azt tekintjük a maximumnak. Mások a magukkal szembeni elvárásokhoz képest fogalmazzák meg bûneiket, egy ideális önképhez viszonyítva, ahelyett, hogy Krisztus megsértése miatt tennék ezt. (Kármán Peregrinnel készített interjúnkat itt olvashatja.)

Székely János, a püspöki kar cigánypasztorációs referense szakterületérõl beszélt, kihangsúlyozva a zarándokhelyek cigánypasztorációban betöltött szerepét. Megjegyezte, hogy a cigányok nehezen veszik rá magukat a gyónásra, de ha belevágnak, akkor nagyon õszinték. (Székely Jánossal az év elején készítettünk interjút.)

Délután Varga lajos váci püspök a váci Hétkápolna kegyhelyet mutatta be, szó esett a máriapócsi kegytemplomról, a Mária Útról és a szentkúti újjáépítésekrõl is.

SzG/Magyar Kurír