Antonio Veglio: A zarándoklat célja az Istennel való találkozás

Veglio érsek bemutatta az általa vezetett intézmény működését. Mint elmondta, a tanács feladata a konkrét helyhez nem kötött hívők, turisták, zarándokok, halászok, légiközlekedési dolgozók, menekültek és mások lelkipásztori ellátásának elősegítése. Megemlítette, hogy 2010 szeptemberében világtalálkozót rendeztek Santiagóban a kegyhelyek számára. A Szentatya szavait idézve kifejtette, hogy a zarándoklatot elsősorban nem hitbuzgalmi gyakorlatként, hanem a hit megújításaként értelmezett „pasztorációs zarándoklatként” kell értelmeznünk. Sok zarándoknak alig van hite, és szinte csak a zarándoklatok alkalmával találkozik az egyházzal, amihez egyébként nem kötődik, ráadásul bonyolult lelki helyzetben van. Fontos a zarándokhelyen a szívélyes fogadtatás, végig a zarándoklat folyamán a személyes odafigyelés, a piaci lealacsonyodást pedig el kell kerülni. Fontos a zarándokhelyek munkatársainak pedagógiai, spirituális, pasztorális és doktrinális képzése. A zarándoklat célja a találkozás Istennel, elsősorban a szentgyónás és az Eucharisztia által.

Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató a népi vallásosság példáit mutatta be, magyar és olasz gyűjtéséből hozott példákat. Most megjelent kötete, a Századokon át, paptalanul kapcsán elmondta: számos régióban, például a török kor következményeként gyakran volt paphiány, és ilyenkor a nép „spirituális önellátásra” kényszerült. Ez szülte meg a „nagyanyai hagyományt”.

Seszták István püspöki helynök a zarándoklatlétről, mint a keresztény ember földi állapotáról beszélt. Kifejtette, hogy a zarándoklás egyidős az emberiséggel, és utalt a jól ismert elképzelésre, miszerint a keresztény ember hazája jó polgára, de végül is csak vendég, igazi otthona a mennyek országában van. Nem csak Krisztussal, hanem Krisztusban kell zarándokolnunk a földön. Rámutatott, hogy aki otthon ülve „begubózik”, mindene megvan, és soha sem indul útnak, az bezárkózik magába, a középszerűség és az anyagiak, a megszokások fogja lesz. Néha útra kell kelnünk. Létünk alapja az úton levés, ami nem egyenlő azzal, hogy folyamatosan csinálunk valamit.

Kajtár Edvárd teológus az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció tíz éve kiadott kötetét, A népi jámborság és liturgia direktóriumát mutatta be. 

Kármán Peregrin ferences, a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely igazgatója a zarándoklat és gyónás kapcsolatáról beszélt személyes tapasztalatai alapján. Mint elmondta, a zarándokhelyek igazi motorja a szentségkiszolgáltatás, ami találkozás Krisztussal. Multikulturális és piaci szemléletű világunkban meg kell őrizni a zarándokhelyeink katolikus identitását, hiszen az marad fenn, aminek sajátos karaktere van. Rámutatott, hogy a gyónásban, sok gyóntató gyakorlatával ellentétben nem a bűnökön és a bűnbeismerésen, a holt törvényen kell lennie a hangsúlynak, hanem tovább kell menni ezen, nem szabad itt megállni, és el kell jutni a kiengesztelődésig. Sokan megállnak ott, hogy „nem loptam, nem csaltam, nem öltem, nincs mit meggyónnom”, azaz ahelyett, hogy a Tízparancsolatot a minimumnak tekintenénk, azt tekintjük a maximumnak. Mások a magukkal szembeni elvárásokhoz képest fogalmazzák meg bűneiket, egy ideális önképhez viszonyítva, ahelyett, hogy Krisztus megsértése miatt tennék ezt. (Kármán Peregrinnel készített interjúnkat itt olvashatja.)

Székely János, a püspöki kar cigánypasztorációs referense szakterületéről beszélt, kihangsúlyozva a zarándokhelyek cigánypasztorációban betöltött szerepét. Megjegyezte, hogy a cigányok nehezen veszik rá magukat a gyónásra, de ha belevágnak, akkor nagyon őszinték. (Székely Jánossal az év elején készítettünk interjút.)

Délután Varga lajos váci püspök a váci Hétkápolna kegyhelyet mutatta be, szó esett a máriapócsi kegytemplomról, a Mária Útról és a szentkúti újjáépítésekről is.

SzG/Magyar Kurír