





BelépésFórum
|
Hírek a rekecsinyi iskola alapkőletételéről:2005-05-17 18:26Hírek a rekecsinyi iskola alapkőletételéről: ____________________________________________ gondola.hu Csángó iskola alapkövét tették le A csángómagyar gyerekeknek épülő iskolakomplexum alapkövét tették le a romániai Rekecsinben. A moldvai Bákó városától huszonöt kilométerre lévő kis településen a Böjte Csaba dévai ferences szerzetes által irányított Dévai Szent Ferenc Alapítvány segítséget nyújt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) egy iskolaközpont felépítéséhez. Eddig az iskolai tanítás után, fakultatív foglalkozásokon tanulhattak a moldvai csángó gyerekek magyarul, a jövőben azonban központosítani lehet majd az oktatást. Böjte Csaba dévai ferences szerzetes kezdeményezésére épül föl a csángóföldi iskolaközpont Rekecsin határában. Az alapkőletétel és -szentelésen beszédet mondott Benke Pál, az MCSMSZ alelnöke, Ichim Vasile, Rekecsin község polgármestere, Mádl Dalma, Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke, Berca Gabriel, Bákó megye prefektusa, valamint Böjte Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke. Felolvasták a csángómagyarok ügyéért sokat tevő Tytti Isohookana-Asunmaa volt európa tanácsi képviselő levelét. Magyarországról többek között jelen volt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Dávid Ibolya, az MDF elnöke, Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az ünnepség meghívottja volt Terényi János bukaresti magyar nagykövet és Beke Mihály, a bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója is. Nem jött el személyesen Petru Ghergel, Iasi püspöke, de elküldte képviselőjét az alapkőletételre. _________________________________________ Magyar Rádió/Külhon Letették a csángó gyerekeknek épülő iskola alapkövét 2005. május 15., vasárnap 16:26 Egy új magyar iskola alapkövét rakták le vasárnap a romániai Rekecsin határában. A moldvai csángómagyar gyermekek jelenleg csak a román iskolai tanítás után, magánházaknál tanulhatnak magyar nyelvet. Ez a lehetőség is csak négy éve adott. A moldvai csángók földjén 13 faluban 800 gyereket tanítanak ilyen körülmények között. Ha felépül az új iskola, jelentősen javul a csángók magyar nyelvű oktatása. A moldvai csángómagyarok számára csak 1990 után vált lehetővé, hogy magyar nyelven tanulhassanak Erdélyben vagy Magyarországon. Otthon, szülőföldjükön csak 2001-ben kezdődött iskolán kívüli magyar nyelvű oktatás, majd 2002-től néhány településen hivatalosan a román állami iskolába is bevezették választható tantárgyként a magyar nyelvet, heti két órában. A Moldvai Csángómagyar Szövetség és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány közösen álmodta meg egy magyar iskola tervét valahol Moldvában, ahol első osztálytól a gimnázium utolsó osztályáig magyarul tanulhatnak a csángómagyar fiatalok. Ennek alapkövét helyezték el vasárnap Rekecsin határában rendkívüli biztonsági intézkedések mellett. A Béke Királynője Iskola felépítésére nemzeti összefogásra szólított fel Böjte Csaba ferences atya. Több száz Csíksomlyóra érkezett anyaországi zarándok válaszolt a felhívásra. és helyezett el jelképesen egy követ az épülő iskola alapjaihoz. Oláh Gál Elvira _________________________________ KlubRádió/Hírek Iskolaközpont a csángó gyerekeknek - 2005.05.15 Ezentúl nem magánházakban, hanem iskolaközpontban tanulhatnak magyar nyelvet a csángó gyerekek. Rekecsin településen - a Dévai Szent Ferenc Alapítvány segítségével - letették annak a központnak az alapkövét, ami segítséget nyújt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének. Az ünnepségen részt vett Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége és a magyarországi politikai élet számos képviselője. A közel 300 ezer római katolikus vallású, magyar eredetű közösségből ma alig 60 ezer ember beszéli a magyar nyelvet, közülük 8-9 ezren iskoláskorú gyermekek. Az ünnepségen a Bákó megyei prefektus és a rekecsini polgármester is jelen volt. Terényi János bukaresti magyar nagykövet a közelmúltban látogatást tett Csángóföldön és megbeszélést folytatott az ottani román hatóságokkal. ______________________________________ MTV Panoráma Iskola épül csángó magyar gyerekeknek Rekecsinben 2005. május 15. 15:00 A csángómagyar gyermekek számára felépítendő iskolaközpont alapkövét tették le és szentelték meg ünnepélyes keretek között romániai és magyarországi közéleti személyiségek jelenlétében a romániai Rekecsinben. A moldvai Bákó városától huszonöt kilométerre lévő kicsiny településen a Böjte Csaba dévai ferences szerzetes által irányított Dévai Szent Ferenc Alapítvány segítséget nyújt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) egy iskolaközpont felépítéséhez. Ennek alapkövét tették le ünnepélyesen pünkösdvasárnap azon az ünnepségen, amelyen többek között részt vett Mádl Dalma, a köztársasági elnök jószolgálati úton Romániában tartózkodó felesége és a magyarországi politikai élet számos neves képviselője.Kárpáti Krónika - 2005. május 17. kedd reggel Szükség van arra, hogy a román nemzet pozitívan ítélje meg a magyar kisebbség törekvéseit - hangsúlyozta Benke Pável, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének alelnöke az első moldvai magyar iskola alapkőletételének alkalmából. A Bákó megyei Rekecsinben tartott ünnepségen jelen volt Mádl Dalma asszony is, aki az esztergomi Szent Adalbert templomból vitt követ az iskola alapjába. ALAPKŐLETÉTEL Készítette: Petke László, Kátai Edit, Sepsiszentgyörgy Annak megerősítéséért, hogy a csángók iskolaépítési törekvését Erdélyben és különösképpen a Székelyföldön, valamint az anyaországban is széles körben támogatják, az iskolaalapításra áldást kívánó misét tartottak pünkösd vasárnapján a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Iskola udvarán. Délután az ünneplő gyülekezet a Rekecsin határában vásárolt tizenöt hektáros telken az iskola alapkövének letételénél és szentelésénél tanúskodott. A jelen lévő román hivatalosságok jó szándékú magatartását az iskolaalapítók áttörésként értékelték. HEGYELI ATTILA -Én úgy gondolom, hogy ez egy történelmi jelentőségű napja ennek a vidéknek, és nem csak a csángókra gondolok, hiszen a románság hivatalos képviselői, a prefektus úr, a polgármester úr, az, amit itt elmondtak, és a püspök úr üzenete, amit elküldött egy küldönc által, biztos vagyok benne, hogy mindenképpen történelmi jelentőségű. Tizenöt év óta én nem hallottam ilyen bátor nyilatkozatokat a román politikusoktól moldvai csángó témában. A két iskolaalapító szervezet, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége, élén Böjte Csaba atyával és Hegyeli Attilával, abban bízik, hogy olyan iskolaközpontot tudnak létesíteni, amely kihat az egész moldvai magyarság életére. Velük együtt bizakodóak a szülők is, akik tudják, hogy csupán gyermekeik által maradhat meg a moldvai magyarság. TAMÁS MAGDOLNA Pusztina -Nekünk nem volt magyar iskolánk, de bár legyen az unokánknak. A kormánymegbízott és a helyi polgármester együttműködéséről biztosította az iskolaalapítókat, akik elsősorban a különböző engedélyek megszerzéséhez kértek segítséget az elöljáróktól. * _______________________________________ NÉPSZABADSÁG Háromszázezren a csíksomlyói búcsún/ http://www.nol.hu/cikk/362469/ Népszabadság . Tibori Szabó Zoltán . 2005. május 17. Zarándokok a Kis-Somlyó oldalán Több mint háromszázezer zarándok vett részt a 438. pünkösdszombati csíksomlyói búcsún. Az erdélyieken kívül rengeteg vendég érkezett a Kárpát-medencéből és Nyugat-Európából, de az Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából is. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek felszólította a résztvevőket: ne engedjék, hogy a búcsút más célra használják. Az elmúlt hetekben ugyanis, magyarországi kezdeményezésre, a búcsút kívánták egyesek felhasználni arra, hogy a Székelyföld autonómiáját kikiáltsák, és "székely kormányt" állítsanak fel. Az ünnepi misén Hajdó István gyergyószentmiklósi főesperes-plébános tartott prédikációt, amelyben a hit és az anyanyelv megőrzését, a nemzeti összefogást, illetve az önrendelkezés kivívását tekintette az erdélyi magyarok és a székelység előtt álló legfőbb céloknak. Hajdó bírálta azokat a politikusokat, akik megakadályozták, hogy az európai alkotmányba a keresztény értékeket belefoglalják, s azokat nemkülönben, akik az abortusz, a kegyes halál és a könnyű kábítószer-fogyasztás engedélyezése mellett foglalnak állást. A csíksomlyói búcsún jelen volt mások mellett Mádl Dalma, Szili Katalin, Dávid Ibolya, Martonyi János és Németh Zsolt is. A köztársasági elnök felesége vasárnap részt vett a Bákó megyei Rekecsinben a magyar iskola alapkő-letételi ünnepségén is. A moldvai csángó gyerekek tanítására a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány épít Rekecsinben magyar iskolát. --------------------------------------------------
Magyar Nemzet Online: Iskola épül csángó magyar gyerekeknek Nemzeti összefogásra szólított fel Böjte Csaba ferences atya 2005. május 15. MNO Egy új magyar iskola alapkövét rakták le a romániai Rekecsin határában. A moldvai csángó magyar gyermekek jelenleg csak a román iskolai tanítás után, magánházaknál tanulhatnak magyar nyelvet. Ez a lehetőség is csak négy éve adott. A moldvai csángók földjén 13 faluban 800 gyereket tanítanak ilyen körülmények között. A moldvai Bákó városától huszonöt kilométerre lévő kicsiny településen a Böjte Csaba dévai ferences szerzetes által irányított Dévai Szent Ferenc Alapítvány segítséget nyújt a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) egy iskolaközpont felépítéséhez. Ennek alapkövét tették le ünnepélyesen pünkösdvasárnap azon az ünnepségen, amelyen többek között részt vett Mádl Dalma, a köztársasági elnök jószolgálati úton Romániában tartózkodó felesége és a magyarországi politikai élet számos neves képviselője. A moldvai csángó magyarok számára csak 1990 után vált lehetővé, hogy magyar nyelven tanulhassanak Erdélyben vagy Magyarországon. Otthon, szülőföldjükön csak 2001-ben kezdődött iskolán kívüli magyar nyelvű oktatás, majd 2002-től néhány településen hivatalosan a román állami iskolába is bevezették választható tantárgyként a magyar nyelvet, heti két órában. A Béke Királynője Iskola felépítésére nemzeti összefogásra szólított fel Böjte Csaba ferences atya. Több száz Csíksomlyóra érkezett anyaországi zarándok válaszolt a felhívásra és helyezett el jelképesen egy követ az épülő iskola alapjaihoz - közölte a Magyar Rádió. ____________________________________________ Harang szólt a csángókért Lukács Csaba 2005. május 17. Magyar Nemzet Két esemény is igazolta a hét végén Erdélyben azt a sokak által elhallgatni akart igazságot, hogy a nagy bajok esetén, a nemzetet veszélyeztető időkben nem a politikusok, hanem a papok képesek erőt adni, megoldást találni a problémákra, és kivezetni a népet a kátyúból. Még csak nem is főpapok a két esemény vezető figurái: egyikük egy erdélyi városka esperesplébánosa, a másik egy kopott csuhát viselő szerzetes. Akinek megadatott az az élmény, hogy jelen lehetett a Csíksomlyó fölötti Hármashalom-oltár köré összegyűlt több százezres tömegben, vagy látta a Duna Televízió egyenes közvetítését, az tudja, miről beszélek. Hajdó István gyergyószentmiklósi plébános olyan beszédet mondott szabadon, papír nélkül, amilyent eddig nemigen hallhattak a két Somlyó-hegy közötti nyeregbe összegyűlt zarándokok. Szükség volt a felrázó, sokkoló szavakra, hiszen a kettős állampolgárságról szóló december ötödikei sikertelen népszavazás után nincs helye a mellébeszélésnek. Eljött a tettek ideje. A magyarság egy része a zsebén és az ösztönein keresztül látja a világot, a másik, önhibáján kívül határon túlra szorult fele pedig utolsó vágyait, illúzióit veszítette el. A gyergyói főesperes nem félt kimondani olyan dolgokat sem, amelyek eddig elsikkadtak a "politikai korrektség" hamis tapintatának jegyében; a kereszténység védelmében állást foglalt politikai kérdésekben és őszinte aggódással szólt az eddig tabunak számító kérdésekről. A forradalmi beszéd néhány képe minden bizonnyal beleégett a zarándokok szívébe: nehéz elfeledni Horvátországban a háború idején is az élet zászlajaként lobogó száradó pelenkákat, vagy annak a falunak a gondolatát, ahol a halottak többségét nem a templom mögötti temetőben, hanem az asszonyok szíve alatt találjuk. A plébánosnak sikerült reményt önteni azon szívekbe is, amelyeket a politikusok törtek össze: a nemzet ébredni fog, és amíg nem késő, egybeköti a mások által megoldott kévét. A másik főszereplő a dévai ferences szerzetes. Böjte Csabától megszoktuk már, hogy nem szavakban, hanem tettekkel gyakorolja a szeretet és a szolidaritás parancsait, és most sem hazudtolta meg magát. Bákótól huszonöt kilométernyire, egy Rekecsiny nevű kis faluban vasárnap lerakták egy csángó magyar iskolaközpont alapjait, így a közeljövőben megvalósuhat sok ezer ember álma, hogy magyarul tanulhasson gyereke. A politikusoknak eddig e a területen sem sikerült áttörést elérniük - évek alatt mindössze annyit sikerült kicsikarni a román államtól, hogy bizonyos településeken lehet fakultatív magyar oktatás, heti egy-két órában. Aztán jött egy szerzetes, alázattal és nagy hittel, és arra kérte a jóakaratú embereket, hozzanak egy-egy követ a jövőbeli magyar iskolába. Eljött Mádl Dalma asszony is a maga kövével, más magyar közéleti személyiségek társaságában, de elküldte képviselőjét Petru Gherghel jászvárosi püspök is. Néhány éve még a moldvai román katolikus papság volt a fő kerékkötője a magyar oktatásnak. A tizenöt hektáros telket idén zabbal vetették be, de legkésőbb jövő tavasszal nekifognak az építésnek. Az iskola mellett a tervek szerint kollégium, tornaterem, tanári lakás és sok más épül. Böjte Csaba munkájának eddigi áldásait ismerve nagy az esélye, hogy hamarosan megérkezzen az első diák az első moldvai csángó magyar tanintézetbe, a rekecsinyi Béke Királynője Gimnáziumba. A harang már megszólalt - azt is Csíksomlyón szentelték fel egy nappal korábban. ___________________ KAPCSOLÓDÓ LINKEK
|
Legfrissebb
|