Csaba testvér közvetlensége, tiszta lelkülete, a belőle áradó
szeretet meghatja az embereket – fogalmazott Böjte Csaba új könyvéről,
az Iránytű a Végtelenhez című kötetről szólva Osztovits Ágnes, a Helikon
Kiadó irodalmi vezetője a Kossuth Rádióban. Csaba testvér könyvei nem
kizárólag a hívőkhöz, hanem a kereső emberekhez is szólnak – tette
hozzá. Böjte Csaba gyereknevelésről és könyveiről is beszélt a Vasárnapi
újságnak.
Hallgassa meg a beszélgetést!
„Ezekkel a könyvekkel a saját munkámat teszem könnyebbé” – mondta a
Kossuth Rádióban Böjte Csaba. Míg korábban minden hittanórát személyesen
meg tudtam tartani, most már hatvanhárom helységben vannak gyerekeink,
lehetetlen mindenhova eljutni és órát tartani. Azokat a témákat
gyűjtöttem össze, amelyeket szeretettem volna eljuttatni a fiatalokhoz,
gyerekekhez. Az már hab a tortán, ha a gondolatokat mások is olvassák –
tette hozzá.
A kérdésre, hogy mennyire tudja követni azoknak a fiataloknak az útját,
akiket még kiskorukban befogadott és azóta már felnőttek, Böjte Csaba
elmondta: van, aki már mellette dolgozik, az internet segítségével pedig
igyekszik mindenki életét figyelemmel kísérni. Korábban szerette volna,
ha valamennyiüket ő esketi, ez azonban már meghaladja a lehetőségeit.
„Sok szeretetet, ragaszkodást kapok tőlük" – hangsúlyozta.
A nehéz sorsú gyerekek neveléséről szólva Böjte Csaba kijelentette:
„csak olyan embert alkalmazok, aki összeköltözik a gyerekekkel, hiszen a
gyereknek éreznie kell, hogy az élete részévé válok. Ha látja, hogy
megosztom vele például az asztalomat, beengedem az életterembe, akkor
irányítható, nevelhető lesz. Viccesen szoktam mondani: csúf vénasszonyt
és rossz gyereket még nem láttam" – jegyezte meg. „Azt tapasztalom, hogy
ha a gyerekeket az ember szeretettel, szépen kéri, azt megteszi."
„Nagyon fontos, hogy el kell mondani a gyerekeknek, minek mi a
következménye" – hangsúlyozta a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója,
hozzátéve: ezért viszi el a gyerekeket börtönbe, kórházba,
hajléktalanok közé. „Meg kell mutatni a reális világot, csak ők tudják
megmenteni saját magukat." Megható látni, amint rádöbbenek erre –
mutatott rá.
„Hiszem, hogy Isten jó anyagból teremtette az embert, az ember
nevelhető, és hiszem azt, hogy a gyerekek, fiatalok vágynak arra, hogy
kibontakozzanak, a bennük lévő értékek felszínre jöjjenek. Ha én erre
lehetőséget teremtek, a gyerek ezzel élni fog" – mondta Böjte Csaba a
Kossuth Rádióban.
2011.06.05.