Néprajzi táborban

2011-06-10 08:03

Tisztelt Igazgató Asszonyok, Tisztelt Csaba Testvér!

Alapítványunk tagjai és a magam nevében hálásan és szeretettel köszönöm a bizalmat, segítséget, hogy lehetővé tették és engedélyezték, hogy az általunk szervezett néprajzi táborban részt vegyenek tanulóik.

A gyerekek 3 különböző helyszínről/iskolából érkeztek, a 2 budapesti Kós Károly iskolából, és Déváról.

Értékes, felejthetetlen perceket, napokat töltöttünk együtt, szerénytelenség nélkül mondhatom, a tábor, várakozáson felül jól sikerült. Ez kizárólag a gyerekeknek köszönhető!

Minden programra, feladatra nyitottak voltak, mindenütt fegyelmezetten, illemtudóan viselkedtek, fiúk-lányok egyaránt beszálltak a konyhai munkába. A tábor megnyitása után szinte azonnal kapcsolatba kerültek, ismerkedni, barátkozni kezdtek egymással. A témát feldolgozó feladatokba mindannyian tudásuk legjavát igyekeztek beleadni, és közben érdekesen és őszintén meséltek magukról, iskoláikról, életükről.

Mi felnőttek csak ámultunk, hogy a mai világban még ilyen is van!

Táborzárás után nem volt könnyű az elválás, a mai napig töltekezünk ottani élményeinkből.

A táborban résztvevő diákok egytől-egyig mind kiválóan, példamutatóan képviselték iskoláikat, tanáraikat-nevelőiket, családjaikat.

Levelemet egyrészt azért írom egyszerre Mindannyiuknak, mert a gyerekek egyformán jól viselkedtek, jól teljesítettek, nem lehet iskolák, helyszínekről érkezés szerinti különbséget tenni, másrészt azért, mert szeretném, javaslom, hogy ápolják tovább a táborban kialakított kapcsolatokat, akár velünk (alapítványunkkal), akár nélkülünk, mert érdemes.

Gratulálok Önöknek, munkatársaiknak és a gyerekek családjainak/nevelőinek ahhoz, hogy ilyen remek gyerekeket neveltek!

Munkájukhoz kívánok további sok sikert, erőt, jó egészséget!

Üdvözlettel:
Papp Andrea
alapítványi elnök
és az alapítvány tagjai




KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Design és programozás: www.webuzem.hu