Kedves Testvéreim!
Nagy
szeretettel és "apai" büszkeséggel osztom meg egyik fiam
levelét. Razvant a híres 1849-es piski csata mellõli városból,
Piskirõl, még elsõ osztályos korában fogadtam be a dévai
otthonunkba. Kilencedikes korára szépen megnõtt, de sokat
lázadozott, majd döntött és elment dolgozni, aztán két év
múlva vissza jött és átölelt szeretettel, sírt egyet, majd
kiengesztelõdtünk, én visszafogadtam és az idén
érettségizik.
Sok okos könyvet írtak Csíksomlyó
titkáról. Nekem úgy tûnik, hogy ez a kedves kamasz, egybõl
megértette, és meg is fogalmazta ezt a nagy titkot, mikor azt írja,
hogy: "Egyik percrõl a másikra nagyon elkezdett esni az esõ,
de mindenkinél volt esõernyõ vagy esõköpeny és azt hamar fel is
vették, de senki sem ment el a misérõl, bármilyen erõsen is
esett. Habár tetõtõl talpig vizes voltam, én sem mentem el mert
úgy gondoltam, hogy az Istennek csak így mutathatom ki azt, hogy
szeretem!" Majd a hegyrõl lejövet ezt írja: "A mise után
nagy nehezen, nyakig vizesen meg sárosan lejutottam és õszintén
mondom, hogy nem éreztem azt sem hogy vizes vagyok és hideg van,
meg azt sem, hogy fáradt vagyok, hanem frissnek, tisztának éreztem
magam szellemileg, és ezt az érzést sosem tapasztaltam eddig!"
Majd a maga egyszerûségében kimondja a csíksomlyói zarándokok
titkát: "Megérte felmászni a dombra, megérte ott lábon
állni, amikor a legjobban esett az esõ, mindent megért ez az
érzés! Megéri bízni a jó Istenbe és Õt követni, vagy érte
fáradozni!"
Úgy gondolom, hogy mindannyian ezért
jövünk Csíksomlyóra, ezért gyalogolunk, állunk órákig a
napon, a szélben és ha úgy hozza az idõ az esõben, mert
szeretnénk jelezni, bizonyítani az Istennek, hogy szeretjük öt! A
zarándok út fáradsága, a nap terhének viselése, de akár a
szakadó esõ, áldozat, és ez bennünket megtisztít, fénnyel,
békével tölt el! És ez egy olyan tiszta öröm, melyet máshol a
kényelemben, jólétben nem kaphatunk meg.
Hiszem, hogy ez az
élmény a tied is lehet, ha Razván példájára szereted az Istent!
Örömmel a szívemben, Csaba t.
Vermesan
Razvan Alin:
Élménybeszámoló a csíksomlyói
búcsúról
Mindig is vágyódtam arra, hogy majd egyszer
elmehessek a csíksomlyói búcsúra, de mostanáig még sosem volt
rá lehetõségem, hogy ez a vágyam valóra váljon.
Hogy történt
az egész?
A búcsú elõtt 4 nappal, Csaba testvér megkeresett
és arra kért meg, illetve azzal bízott meg, hogy menjek el árulni
a Székely gyors (Budapest-Csíksomlyó) vonatra egy újságot meg
néhány könyvet, amit az Atya írt. Ennek hallatára én nem tudtam
nemet mondani és nem is akartam nemet mondani, hiszen megadatott a
lehetõség, hogy részt vegyek a búcsún. Így hát elfogadtam az
ajánlatot és pénteken délután 3 órakor elutaztam a híres
vonattal, amellyel soha se hittem volna, hogy utazni fogok.
Nehéz
volt az út de nagyon szép, és amikor azt mondom, hogy szép, ezt
több okból mondom!
Az egyik legszebb dolog amit én
tapasztaltam, az volt, hogy amikor a sepsiszentgyörgyi állomásba
ért a vonatunk, az állomáson körülbelül 200 személy várta az
utasokat, és nem csak hogy várta, de amikor a vonat megállt,
elkezdték énekelni a magyar himnuszt, aztán a székely himnuszt,
és testvériesen fogadták a magyarországi zarándokokat! Nagyon
szép és megható volt, hogy egy ilyen kis dologgal örömet okoztak
minden utasnak, és tudatták velük azt, hogy szeretik a magyar
népet!
Amikor a magyarországi vendégek leszálltak,
együtt énekeltek a székely néppel, majd vígan távoztak el a
szállásukhoz! Nekem sokat jelentett azt látni, hogyan
fogadta a székely nép a magyarországiakat, nagyon de nagyon
megható 10 perc volt!
Éjjel fél egy körül megérkeztem
én is Csíksomlyóra, nagyon fáradtan és boldogan.
A szombati
nap folyamán, már reggel hét órakor kezdtek az emberek készülõdni
a búcsúra.
Én sajnos lekéstem a szentmise elejét, csak
akkor értem fel a nyeregbe, amikor a prédikáció kezdõdött, és
amikor kaptam egy helyet ahonnan lehetett hallani a szentmisét, ott
meg is álltam! Egyik percrõl a másikra nagyon elkezdett esni az
esõ, de mindenkinél volt esõernyõ vagy esõköpeny és azt hamar
fel is vették, de senki sem ment el a misérõl, bármilyen erõsen
is esett. Habár tetõtõl talpig vizes voltam, én sem mentem el
mert úgy gondoltam, hogy az Istennek csak így mutathatom ki azt,
hogy szeretem és hallgatni akarom azt amit az atyák által mond a
híveknek!
Nagy megdöbbenésemre az esõ akkor állt le amikor a
himnuszt énekeltük, meg akkor kezdett el újra esni amikor vége
lett.
A mise után nagy nehezen, nyakig vizesen meg sárosan
lejutottam és õszintén mondom, hogy nem éreztem azt sem hogy
vizes vagyok és hideg van, meg azt sem, hogy fáradt vagyok, hanem
frissnek, tisztának éreztem magam szellemileg, és ezt az érzést
sosem tapasztaltam eddig!
Megérte felmászni a dombra, megérte
ott lábon állni, amikor a legjobban esett az esõ, mindent megért
ez az érzés! Megéri bízni a Jóistenbe és Õt követni vagy érte
fáradozni!
Kedves Csaba atya,
ezt csak azért mondom, mert rájöttem,
hogy miért is harcol értünk és miért is csinálja azt amit
csinál, rájöttem arra, hogy miért nem adja fel soha. Tudom, hogy
önt is kedves Csaba atya, az Isten eltölti egy ilyen fajta
érzéssel, amit nem lehet megmagyarázni. Nagyon köszönöm, amit
értünk tesz és ezt a pár napot, amit Csíksomlyón
tölthettem.
Áldja meg az Úr, oltalmazza és adjon egészséget
magának, hogy tudja folytatni azt, amit már rég elkezdett és
olyan jól csinál!
Szeretettel, Vermesan Razvan
