Kedves
Igazgató Úr,
tisztelt Tanári Kar és Szülői Bizottság!
Ismét eltelt egy tanév ,telve örömökkel és gondokkal.
Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatott
bennünket, akár saját tudása átadásával, akár adományával,
bátorításával.
Köszönetet szeretnénk mondani azoknak a
tanároknak és tanítóknak, akik megértést és jóságot
tanúsítottak irányunkban! Akik megértették, hogy szegény
gyerekben is van tehetség, tanulni vágyás és szorgalom. Akik
szívükkel néztek ezekre a gyerekekre és nem az elméjükkel, akik
hagyták győzelemre jutni a szeretetet, sokszor az értelem kárára.
Tudjuk, hogy vannak gyerekek, akik nem érdemelték volna meg, hogy
tovább menjenek a következő osztályba, mégis engedékenyek
voltak feléjük. Sok gyerek nem azért nem tanul, mert lusta vagy
mert nem akar. Azért nem tud esetleg tanulni, mert élete első
éveiben senki sem figyelt rá, mert nem járt óvodába vagy, mert
egyszerűen nem jutott elég táplálékhoz és nem fejlődött úgy
mint más gyerek. És volt, akit vertek, akit megerőszakoltak,
terror alatt tartottak. Aki sokat sír, az nem látja a könnyek
fátylán át a betűket és a számokat. Akit sokat vertek, az akkor
is elkapja fejét, ha simogatni akarják. Hát ezért van köztünk
olyan gyerek, aki nem képes tanulni! És soha nem fog, akkor sem, ha
minden évben megbuktatják. Egész élete meg van pecsételve
szenvedésekkel, keserűségekkel!
Ezeknek a gyerekeknek
óriási lelki támaszt jelent, ha egy jó tanár, tanító
felkarolja, átsegíti lelke válságain, bátorítja és buzdítja
őt. Esetleg az egész osztályt ráveszi, hogy szeressék az ilyen
gyereket. Micsoda kincs az ilyen tanító, tanár! Mekkora lesz
jutalma Isten előtt! Nem földi, hanem mennyei jutalom részese
lesz!
Köszönjük, hogy emberileg viselkedtek gyerekeinkkel,
hogy nem nézték le őket, hogy sokszor osztály pénzt sem kértek
tőlük, hogy sokszor ingyen elvitték kirándulni, ruhát és
élelmet adományoztak nekik! A szülők is példásan felkaroltak
minket, őket is Isten áldja és adjon ezer annyit! Jó dolog ilyen
megértő, lelkes és szeretet teljes közösséghez tartozni!
Isten
fizesse mindenkinek jóságát, munkáját, köszönjük
szépen!
Noémi és István
Ha lehetséges
lenne, nagyon örvendenénk, ha sorainkat fölolvasnák a tanári
karnak és a szülői bizottságnak, hálánk és nagyra becsülésünk
jeléül.
---------------------------
Kovásznai évzáró
Kovásznai házunkban egy közös tábori szentmisében
köszöntük meg a jó Istennek a 2010-2011 tanévet. Szeretettel
imádkoztunk a támogatóinkért, mindazokért, kik szeretnek,
segítenek bennünket.
Jó vakációt kívánok sok sok
szeretettel, Csaba t.