A
XXI. században az erdélyi és Kárpát-medencei magyarság nincs
zsákutcában, van remény – mondta Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a
Mathias Corvinus Collegium diplomaosztóján pénteken, Budapesten.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója ünnepi beszédében kiemelte:
nagy feladat szembemenni az emberiség rohanó szekerével. Meg kellene
tanulni egymást szeretni és tisztelni. Jézus merte ezt vállalni –
mondta, kiemelve: nem kereste, miért nem lehet megvalósítani. Bízni
kell, és hinni kell Istenben – hangsúlyozta.
Minden embernek, aki feladatot kap, Jézus példája iránytű lehet.
Mindenki előtt feladat áll, ezáltal önmagát valósítja meg az ember, és
nem szabad feladni soha – fogalmazott. „Merjetek elindulni, hinni, és
merjétek a diplomátokat felhasználni magatok és mindannyiunk javára” –
biztatta a most végzetteket a ferences rendi szerzetes, majd beszéde
után Tombor Andrással, a kollégium elnökével közösen átadta az
okleveleket.
A mostani tanévben 31 diák végzett a kollégiumban, ahol középiskolás,
junior és szakirányú programok mellett vezetőképző akadémia is működik
neves hazai és külföldi üzletemberek, közéleti személyiségek
részvételével.
Magyarország legnagyobb multidiszciplináris szakkollégiuma 1996-ban,
magánkezdeményezésre jött létre. A Magyarország vezető elitképző
intézményeként számon tartott MCC 15 éve, oktatási intézményektől és
állami szervezetektől függetlenül, alapítványi támogatással működik. Az
eddig csaknem 3000 diákot képző intézmény célja, hogy a Magyarországon
is a középiskolai és egyetemi oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már
régóta eredményesen működő képzési formát valósítson meg.
MTI