A szeretet gyógyít – Giuseppe Moscati, a szegények orvosa I-II.

Giuseppe Moscatit II. János Pál pápa 1987. október 25-én a Szent Péter téren szentté avatta. Õ volt az elsõ XX. századi orvos, akit oltárra emeltek.

Giacomo Campiotti filmjében párhuzamosan mutatja be a középpolgári családból származó Giuseppe és kollégája, egyben legjobb barátja, Giorgio Piromallo életét. Utóbbi apja dúsgazdag, híres orvos, így Giorgio útja elõre ki van kövezve, annak ellenére, hogy kevésbé tehetséges. A két ifjú alapvetõen eltérõ jellem. Giuseppe számára legfontosabb a gyógyítás, a betegekkel való odaadó törõdés, ezért még szerelmét, a szépséges Elena Caiafa hercegnõt is elhanyagolja. Giorgio könnyen veszi az életet, nem teng benne túl a hivatástudat, ideje nagy részét egy mulatóban tölti, a gyönyörû táncosnõvel és énekesnõvel, Cloéval, akit élete szerelmének nevez. Ám amikor apja válaszút elé állítja, vagy a táncosnõ, a kicsapongó életmód folytatása, vagy egy tökéletesen felszerelt orvosi magánrendelõ, s emellett egyetemi katedra is, Giorgio szakít Cloéval, elhagyja õt, nem törõdve azzal, hogy a lány áldott állapotban van tõle.

Giuseppe számára a betegek fájdalma nem csupán fizikai fájdalom, hanem mint egy testvér, egy felebarát segélykiáltása, melyen az orvosnak enyhítenie alapvetõ kötelessége, minden szeretetével. Tanítványait így inti: „Tudnotok kell, hogy akár egy gesztussal is enyhíthetitek a beteg fájdalmát, vagy egy helyes tanáccsal, néhány helyes szóval, öleléssel, nem csak a rideg orvosi receptekkel. Érezzétek az isteni energiát, ami átmegy rajtatok. Meghallhatjátok a szív dobbanásait, a lélegzés ritmusát. Ha megtaláljuk ezt az erõt, felerõsödhetnek az ösztöneink, segítenek a diagnosztizálásban.” 

Giuseppe Moscatinak sokféle ellenállást kell legyõznie. Az idõsebb orvosok – élén Delilo professzorral – értetlenül figyelik, hogy a kötelezõ vizsgálatokon túl szeretettel közeledik a betegekhez, hosszasan elbeszélget velük. A sokáig merev szabályok között élõ, de idõvel Moscati legodaadóbb segítõjévé vált Helga nõvér felismeri: „… megjelent maga. És megértettem, hogy irgalom nélkül a kötelesség meg az igazság is, pusztán üres szavak.” A bizalmát teljes mértékben Krisztusba vetõ, mélyen hívõ, de a hamis illúziókat elvetõ Helga nõvér nem titkolja, hogy Moscati doktornak rengeteg ellensége lesz: „magának csak kritika, irigység fog jutni, és nagyon kevés elismerés. Azt mindig az kapja majd, aki feleannyit sem ér, mint maga.”

Giuseppe Moscatit orvosi hivatásában mindvégig az a belülrõl fakadó irgalmas hit és meggyõzõdés hatja át, hogy „Jézus él minden betegben.” A szegények orvosának szájából a szeretet szó nem sokszorosan lejáratott, üresen kongó fogalom, hanem a mindennapokban folyamatosan megélt gyakorlat. A legszegényebb, nincstelen betegeket saját otthonában kezeli, pénzt ad nekik, gyógyszerre, ételre. Amikor mindez súlyosan megrendíti az anyagi helyzetét, eladogatja a család értékes bútorait, festményeit. Élete végére elszegényedik, de õ így boldog, „ebben a semmiben” talál meg mindent, önmagát teljesen kiüresítve, tökéletesen feloldódik mások szolgálatában.

Giuseppe Moscati nem csupán az anyagi értékeirõl mond le. Szerelme, Elena lázad a társadalmi konvenciók ellen, de nyugalmas életre vágyódik, egy szép családi otthont szeretne, sok gyerekkel. Giuseppe életének azonban központi hitvallása, amit a gyakorlatban is folyamatosan megcselekszik: „Azzal vagyok, akinek szüksége van rám. Orvos vagyok… Az én életem nemcsak az enyém, hanem a betegeké, meg a szegényeké.”

Elena képtelen ezt elfogadni, ezért az életet és az orvosi hivatást is lazábban felfogó Giorgio Piromallo felesége lesz. Ám Giuseppe emberi nagyságát jól jellemzi, hogy nem neheztel emiatt sem Elenára, sem Giorgióra. A lelki kapcsolat továbbra is megmarad közte és Elena között. Amikor pedig meghal a mestere, Monteforte professzor, Moscati nem fogadja el a neki felajánlott egyetemi katedrát – noha az õt oly sokra tartó mestere az utódjának tekintette –, hanem Giorgiót ajánlja maga helyett, õ pedig a kórházban marad, a legszegényebbek és legbetegebbek között.

Giuseppe Moscati nem csupán a betegek fizikai szenvedését enyhíti, hanem lelkileg is gyógyítja õket. A fent említett és egész életében istenkeresõ, az ateizmushoz közel álló Monteforte professzor életének utolsó perceiben azt kéri tõle, mondjon el a lelki üdvéért egy Miatyánkot. Giuseppe személyiségének lelkeket átalakító kisugárzása mutatkozik meg Cloe esetében is. Amikor a Giorgiótól eltaszított, közös gyermeküket az utcán megszülõ lány vérmérgezést kap, s a kórházban retteg a haldokló betegek látványától, Giuseppe befogadja õt a saját otthonába és ápolja, a lánnyal elõször ellenségesen viselkedõ, majd késõbb megbékélõ nõvérével, Ninával együtt. Cloe szenvedélyesen gyûlöli Giorgiót, mivel nem csak hogy elhagyta, de még pénzt is akart neki adni, hogy abortáljon. Cloe sokáig táplálja magában ezt a gyûlöletet, de végül, megtapasztalva a Giuseppébõl és Ninából feléje áradó önzetlen szeretetet, elpárolog lelkébõl ez a romboló érzés, s betölti az õ lelkét is a mindenkire kiterjedõ szeretet. Halála elõtt nem sokkal így búcsúzik tõlük: „Befogadtak a házukba. Körülvesznek a szeretetükkel. Ez a szeretet teszi boldoggá az embert. Amit másoknak adhatunk, és nem kérünk érte semmit… megbocsátottam neki.” 

Giuseppe Moscati még egykori jó barátja, ám késõbb vele szembeforduló, már-már ellenségesen viselkedõ Giorgo Piromallo lelkét is megérinti. Giorgio sokáig abban a tévhitben él, hogy Giuseppe folyamatosan emlékeztetni akarja õt arra, hogy mennyivel gyarlóbb életet él, mint õ. Giorgio képtelen szembenézni vétkeivel, bûneivel – fõleg amit Cloe és a közös gyerekük ellen elkövetett, a lány utolsó kívánságát sem teljesítette, a halálos ágyánál sem látogatta meg –, s gyengesége miatt Giuseppére haragszik. Õ azonban krisztusi szeretettel és türelemmel várt arra, bízva Isten kegyelmében, hogy Giorgio egyszer még elmegy hozzá, s ez be is következik, nem sokkal a halála elõtt, elhozva a békés feloldást kettõjük viszonyában, s a lelki megtisztulást Giorgio számára.

A film által bemutatott és a valóságban is élt Giuseppe Moscati egész életét áthatotta a szeretet-Istenbe vetett mély hit és a nagyfokú felelõsség másokért, amit tevékenyen megvalósított a mindennapokban. Ahogy azt a filmben már súlyos betegen megfogalmaz, barátaihoz írt búcsúlevelében: „Az Úr megadott nekünk mindent, de életünk végén el kell tudnunk számolni az adományaival. Nem a tudomány, hanem a szeretet változtatta meg a világot… Dicsõség, gyõzelem, gazdagság, tudomány, mind porba hull, az élet minden gyönyörûsége elmúlik, csak az örök szeretet marad meg, minden jónak a forrása, a szeretet, mely túlél minket. Mert a szeretet Isten…”

Giacomo Campiotti érzelmekben gazdag, lelkeket megérintõ filmet készített a XX. század elsõ harmadában élõ dél-olasz szegények orvosáról. Reménykedjünk abban, hogy egyszer majd lesz magyar filmrendezõ is, aki mozit készít a mi Giuseppe Moscatinkról, a szegények hercegérõl, Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóról.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír