Csángó bor - Kuthnártól Kotnárig

Csángó bor - Kuthnártól Kotnárig

A Kárpát-medence bővelkedik olyan borvidékekben, amelyek híresek voltak egykoron vagy tán ma is nevezetesek természetes édes boraikról. Nem olyan régen még magyar borként tisztelték a tokaji mellett a ruszti ausbruchokat és a ménesi aszúkat. Azt már legfeljebb csak a történészek tudják, hogy a magyarok nagy szerepet játszottak annak a borvidéknek a világra hozatalában, amely hazánktól keletre a legnevezetesebb természetes édes bort termi. Bármily meghökkentően is hangzik, a kotnári borvidék bölcsőjét ringató kezek egyike magyar, a másik szász volt.

Furcsa látvány hazánkfia számára, amikor az alkonyat vörös egét nyugatról csipkézi a Kárpátok hegylánca. A meleg fények ilyenkor Erdélyországot és Magyarországot dadusgatják túl a csúcsokon, miközben Moldvára ráborul az éj, és az ember gombolatlanul hagyott kabátja alá hideg illatokat hurcol a szél Podólia felől vagy a Dnyeper vidékéről. Más errefelé az élet: nyitott keletre és nyitott délre, a havasok felé meg reménytelenül messzi. Csak némi didergés kell, no meg jó adag nyirkos köd, és átérezzük a szépség mellett mindazt a kiszolgáltatottságot, félelmet, ami évszázadok óta átjárja e tájat.

Bágyadt már a napfény, amikor megérkezünk Magyarfaluba, ami híresnek ugyan nem mondható, kitüntetett viszont abból a szempontból, hogy tőle keletre egyetlen magyar település sincs már. Színtiszta csángó faluban járunk, az egyikben a tizenkettő közül, ahol Erdélyből érkezett lelkes fiatal tanárok iskola után vagy hajnalban magyar nyelvre oktatják a gyerekeket. Egy falu a negyvenből, ahol még beszélik a magyar nyelvet, ezer lélek a hatvanezerből, akik tudva-tudatlanul szót értenek a több mint ezer kilométerről érkezett "idegennel". Két román településsel alkot egy községet Magyarfalu. Vagyis még ha minden magyar ajkú öntudatára ébredne is, akkor sincs esélyük arra, hogy saját kebelükből válasszák a polgármestert. Magyarul prédikáló pap időtlen idők óta nem vezette a közösséget, s több mint ötven esztendeje annak is, hogy megszüntették anyanyelvükön az oktatást. Nem kivételes a helyzetük, hiszen a Bákótól délre, keletre, délkeletre szinte egy tömbben élő csángók minden falva hasonló sorsot tapos - vagy még ilyet sem.

Az esőben csillogó agyagot sárrá gyúrja a terepjáró kereke, amikor megállunk egy porta előtt. A házacskához tartozó garázs körül nagy a sürgés-forgás: vakolják a falakat, s kályhát kap a néhány négyzetméteres helység, hogy télen is legyen hol oktatni a fiúcskákat és leánykákat. A csángó falvak román nyelvű iskoláiban nem nézik jó szemmel a magyar tanárok megjelenését, így szükségmegoldásokat keresnek az ifjú oktatók. Vad hazafiság vagy kenyérféltés? Ki tudja, mi áll az elutasítás mögött.

A házigazda viszont örömmel fogadja a távoli vendégeket. Térül-fordul, egy perc sem telik bele, s csurig töltött pohárban bort nyújt felénk. A rózsás színű nedű illata nem csal: egyenesen, messziről kiabál belőle az erdei szamóca, vagyis a noah és az otelló. Direkttermő szőlők bora. Taposott, barbár gyümölcsből, napon erjesztve készülő, parasztosan egyszerű, kifogástalanul tiszta, kedves itóka ez, de jajong benne a csángók bánata. Ott állunk a határon, ahol a csángók maradékai még bort készítenek, és ahol a nyelv csontvázául szolgáló grammatikát a csodálatos és archaikus magyar szavak mellett mind kopottabb gúnyába öltöztetik a szaporodó román kifejezések.

Hát milyen bor tulajdonképpen ez a csángó bor? Ki tudna erre válaszolni?

A cikk folytatását a nyomtatott Borbarátban találja, keresse az újságárusoknál (Relay, City Press), borboltokban, vagy fizessen elő kedvezménnyel, akár on-line is!

Lejegyezte: Bogdán Tibor

http://www.borbarat.com/showarticle.ind?isFlashCompliant=true&session_id=jIwIFgBRcITrHZPSALkHgqtg&flashVersion=7