„Hitében erős, erkölcsében tiszta és
hagyományaihoz hűségesen ragaszkodó leányifjúságot akarunk, akikből
később családanyák lesznek” – Boros Károly esperes-plébános
Ettől
az évtől egyesületünk felzárkózik a szervezői munkák mögé, és nemcsak
csoportként igyekszünk helyt állni a piros-feketés székelyruhás
ünnepségen, hanem oltalmat, pihenést, szolgáltatást is nyújtunk az
érintetteknek a csíksomlyói Nyeregben.
Szombaton, július 2-án 80-ik alkalommal szervezik meg az Ezer Székely Leány Napját.
Ez a jubileumi ünnep az elindítója egy újabb hagyománynak körünkben,
amikor is a pünkösdi búcsú mintájára, szolgálatot vállalunk a CsAkEgy
sátorban, és várjuk a kicsinyeiket megetetni, tisztába tenni vágyó
anyukákat, szülőket, nagyszülőket, de szívesen fogadjuk a megpihenni,
eső elől félrehúzódni vágyó személyeket is. Az Élő Erdélynek
köszönhetően, 6*8 méteres sátorban talán még Berecz András is közénk jön
verset, éneket mondani. Az eső nem áll a hangulat elibe:).
9.00
órakor a CsAkEgy tábla alatt gyűlekezünk a Szabadság téren (köszönet az
ötletért Mezey Virágnak, a grafikát pedig Mezey Ildikónak), majd a 9.30
órától kezdődő közös táncon veszünk részt kicsik, nagyok egyaránt.
Ezután gyalogosan, vagy ki-ki autóbusszal, a Kossuth utcáról indulva,
Márton Áron utcáról a Szék útjára kanyarodunk, és felvonulunk a
csíksomlyói kegytemplomhoz, ahol 11.00 órától szentmisét hallgatunk,
innen pedig felvonulunk a Nyeregbe.
15.00 órától lép színpadra a legszebb és legeredetibb népviseleteket kiválasztó viseletmustra kiértékelésekora híres Kallós Zoltán néprajzkutató,
majd 16.30-tól Berecz András ének- és mesemondó előadását láthatjuk. A
Kossuth-díjas előadóművész minden bizonnyal mosolyt varázsol a közönség
arcára, és emlékezetes élményt nyújt.
A rendezvény ideje alatt kézműves kiállítás és -vásár is zajlik a
csíksomlyói Nyeregben, de a gyerekek – és nemcsak – régi, hagyományos
mesterségekkel is megismerkedhetnek, láthatják majd munka közben többek
között a fafaragót, a patkókészítőt, a kosárfonót, a kőfaragót, a
zsindelykészítőt is.
Természetesen nem marad el a közös játék és tánc, sem pedig az
esemény különös színfoltja, az összesereglett székely leányok
megörökítése a közös fotón.
Ebben az évben is díjazásra kerül az Ezer Székely Leány Napján
népviseletben részt vevő legnépesebb település, amelyet a szervezők a
Sándor Attila székelyudvarhelyi faszobrász által készített eskető
székpárral jutalmaznak. Az aranykaput idén a csíkszentlélekiek készítik,
hiszen tavaly ők nyerték el a legnépesebb település „díját”.
A gálaműsort 18.30 órától tekinthetjük meg, majd ha az idő is engedi, a még jelenlévők 20.00 órától táncolhatnak együtt.
Fontos tudnivaló, hogy a szervezők 800 férőhelyes sátorral készültek eső
esetére, tehát a hangulat ázásmentes lesz. Gyerekeknek gumicsizma,
esőkabát, meleg- és csereruha kötelező! Az autóbuszok menet a
Szabadság-tér Raiffeisen Bank oldaláról indulnak 10.00 és 13.00 órák
között, jövet 16.00 és 20.00 órák között érkeznek vissza a Szabadság térre. Az autóbuszok a fent említett időszakokban az utasok számának függvényében indulnak.
A családanyák kijönnek
gyerekeikkel, a leányifjúsággal a Mária lábához, hitet, erkölcsöt, és
hagyományt hoznak és visznek magukkal!
Szeretettel várunk mindenkit, népszerűsítsétek a szép székely eseményt, majd térjetek be sátorunkba!
Szeretettel
várunk mindannyiatokat, a sátor nagy:), és igyekszünk vasárnap
újra találkozni.
Szeretettel, Tiboldi Bea
A szórólap letölthető innen: ESZLN_szorolap