Kedves Csaba testvér!
Márciusban a magyarországi Mikulás bácsitól "nyertünk egy
kirándulást".
Erről irtunk egy beszámolót és
összevágtunk néhány képet, amit szeretettel küldök.
Betty
Kedves
”Mikulás bácsi” és
Kedves „Krampuszok”!
Nem
lehetett könnyű a szánt előkeríteni, a szarvasokat befogni
márciusban és annyi ajándékot, borítékot eljuttatni a sok
ismeretlen helyre, Erdélybe. Remélem, hogy a sok kicsi mosoly és
boldog arc, amivel fogadtuk Önöket egy kicsit kárpótolta.
„A döntés”:
Az édesség és ajándékok sorsát eldönteni nem volt nehéz. Önök
még ki sem fordultak a sarkon és a gyerekek már kérdezték, hogy
„mikor tartunk édességevős napot”.
A jutalom sorsának
eldöntésére is a „gyermekbizottsághoz
„ fordultunk.
Megkérdeztük, ki
járt már Marosvásárhelyre. Na jó, ez
buta kérdés volt...
Aztán megkérdeztük, hogy ki járt már a
Kultúrpalotába, a Várba, vagy éppen az állatkertbe.
Ó, itt már ritkultak a kicsi kezek. Megdöbbentő
volt,hogy bár város nincs olyan messze, mégis a gyerekek milyen
keveset tudnak róla.
És a végső kérdés, hogy ki szeretné
meglátogatni?
Ez a kedvenc
részünk, amikor ablaktörően boldogan kiáltják, hogy ééén...
Tehát eldőlt
életünk első nyereményének sorsa és kitűztük a kirándulás
időpontját a tanév végére.
„A házi feladat”:
Hogy mégse érkezzünk meg, mint „Ábel
a városba”, a kirándulás előtt megkértük a gyerekeket ,hogy
kicsit olvassanak utána, hogy hova is megyünk felfedező útra.
Áttanulmányoztunk néhány „ Kincses Képeskönyvet
Marosvásárhelyről”, majd szerveztünk egy kis „Ki mit tud?
vetélkedőt. S míg a történet elején sokan a Bernády szobrot
is nehezen határolták be, a vetélkedőn már azt is tudták, hogy
Bernády György, a várost megálmodó polgármester volt, sőt a
valóra váltott álmait is tudták, már csoportosan zengték a
bástyákat, a régi ferences templomokat s ilyenkor olyan nagyon
büszke tudok lenni rájuk, ilyenkor érzem igazán mit jelent a
nevelő a nevelőnéniből.
„A nagy
nap”: Talán mondanom sem kell,
nyüzsgés és izgalom manó jól megszállta a gyerekeket, de ez
aztán társult a nap folyamán jókedvvel, boldogsággal és
sikerélménnyel.
A kirándulás első állomása a Kultúrpalota volt, annak
minden kis- és nagytermével, köztük a hangversenyteremmel, ahol a
gyerekek nagy örömére éppen a filharmónia társulata próbát
tartott, majd „felcsigáztunk” a Városháza tornyába, ahonnan
megcsodáltuk az elénk táruló várost.
Meglátogattuk és
megbeszéltük a város templomai közötti különbségeket és
hasonlóságokat, majd néhány nevezetes szobrot és Székelyföld
egyik legnagyobb várát. És ahogyan ismerkedtek az új szavakkal, a
kérdéseik, gyermeki szemmel-szájjal végignézni a várost... nagy
élmény volt velük..., sőt ha Önök erre járnának
örömmel ajánlom ezt a kis csapatot GPS-kedésre.
Végül a kihagyhatatlan
állatkerttel és a még kihagyhatatlanabb játszótérrel
koronáztuk meg a napot.
Lehet, hogy vannak
dolgok, amelyeket meg lehet szokni, de a gyerekek nevetését,
boldogságát, ahogy izgulnak és örülnek egy fagyinak vagy néhány
pattogatott kukoricának, ahogy rácsodálnak a dolgokra, ahogy
szeretgetnek és szorítják a kezed, ezt nem lehet sem megszokni, sem
elfeledni.
Sok gyerek volt ott azon a játszótéren, de
nem tudom, hogy hányan voltak, akik olyan igazán tudtak játszani
és örülni, mint ők.
Köszönjük, hogy
Önök által valóra válhatott a gyerekek álma és imádkozunk,
hogy a Jóisten az Önök álmait is váltsa valóra.
Szeretettel, a
22 kicsi mosoly, a tanító néni és Betty
nevelő néni Udvarfalváról
Ivacson
Beáta <buboreek_kb@freemail.hu
)
