Az igazság keresése igaz gyöngyökhöz vezet

Darvas-Kozma József csík­szeredai plébános az idei csík­somlyói búcsún az írás címében foglalt közmondásszerû bölcsességgel dedikálta ne­kem legújabb, szép kivitelezésû könyvét, A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete címû kö­tetet.
Az „eredettörténetet” ille­tõen határozottan állítja: „Azt a tényt, hogy Csík mégis katolikus maradt, nem lehet megmagyarázni a Tolvajos-tetõn vívott csata nélkül. A pálosoknak 1484-ben pünkösdszombatra és vasárnapra adott búcsúk a zarándokok sokaságát vonzották Csíksomlyóra, viszont a pünkösdszombati búcsú fõhelyre kerülését nem indokolja más, mint az 1567. május 17-i, pünkösdszombati hitvédelmi esemény”.

A könyv elsõ lapján egy nagyon kedves ajánlás olvasható: „Legszeretetreméltóbb édesanyámnak, aki nemcsak megismertette a Szûzanyát, hanem kisgyermekként is elvitt a csíksomlyói búcsúba, s aki nélkül se én, se e mû nem volna”.

A kötet bevezetõjében háláját fejezi ki „azoknak, akik monográfiákkal, kutatásaikkal gazdagították ismereteinket”, többek között az anyaországi néprajzosnak, Mohay Tamásnak. Õt azért említem meg itt név szerint is, mert a témát illetõen 2009-ben A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás címmel ugyancsak egy nagyobb terjedelmû könyvet jelentetett meg, amelyben viszont „a Tolvajos-tetõn vívott csata” megtörténtét megkérdõjelezi, illetve legendának minõsíti. Majd pedig ezt írja: „Azzal, hogy a hargitai csata története a mondák körébe utalandó, nem áll szándékomban megingatni azokat, akik számára a somlyói búcsújárás egyik értelmét egy gyönyörû gyõzelmi ünnep, a dicsõséges múltra való közösségi emlékezés adja meg”. Mondandójának lényegét egészen röviden így foglalja össze: „a hargitai csatáról szóló történetnek nincsen igazolható valóságalapja”. Hadd tegyem a magam részérõl ehhez rögtön hozzá: a csata meg nem történtének sincs! Legenda volna tehát? Ám legyen, de egy pillanatra sem hagyhatjuk ki a számításunkból azt, hogy minden legendának – annak ellenére, hogy mindig keveredik benne folklór és történelem, valóság és fantázia –, van valóságmagva! A Tolvajos-tetõi csata „legendájának” is!
Vagyis: mindenképpen valamilyen „gyõzelemélménynek” kell rejtõznie a mögött a tény mögött, hogy a Hargitán túliak katolikus hitükben hûségesen kitartottak és megmaradtak! És miért ne lehetne ez akkor  az éppen oly hévvel vitatott csata?!

Hát éppen ilyen irányban újabb és figyelemreméltó „érv” az az 1735-bõl származó, Darvas-Kozma József által 2010. április 12-én a gyulafehérvári érseki levéltárban megtalált levél is, amelyben Szentegyházas- és Kápolnásfalu hívei kérik az egyházmegyei hatóságot egy vitás egyházjogi ügy kapcsán, hogy a csíki fõesperesség területérõl válasszák le õket és csatolják az udvarhelyi fõesperességhez. Kérésükkel nyilván nem akarják megsérteni a csíkiakat, már csak azért sem, mert (mint állítják), annak idején éppen „õk védték meg hitükben”. (Latinul így szól a megtalált szöveg: nisi Oláhfalvenses armi Csí­­kien­sium defensi fuissent fors hodierum etiam, Animas dire dilatantiam pestifera hic haeresis infecti manerent. Magyarul: ha az oláhfalviakat a Csíkiak fegyvere nem védte volna meg, talán ma is ez a lelkeket keményen szétmarcangoló vészt hozó eretnekség fertõzésben tartaná õket).

A legutóbbi években különféle szóbeli kijelentésekben, írásokban, beadványokban, újságcikkekben fellángoló „csa­ta-vitára” talán még mindig nem tehetünk végleges pontot.

Ugyanis az „igazság keresésében” továbbra is (azon egyszerû oknál fogva, hogy mindkét oldalon vannak megfontolandó érvek pró és kontra), úton, illetve útközben vagyunk. Viszont tagadhatatlan, hogy a pró-érvek egyik legújabbikával mint „igazgyönggyel” ajándékozott meg most minket Darvas-Kozma József, akit illessen ezért elismerés és köszönet. Persze a vitát végképp eldöntõ „korabeli írásos dokumentum” hiányában to­vábbra is szíve jogában áll mindenkinek eldönteni, hogy voksát a maga számára melyik felfogás mellett teszi le.

A lényeg ezért az egész kérdéskörben (szerintem legalábbis) az immár százezreket vonzó híres Mária-kegyhely léte, illetve maga a fogalom: Csíksomlyó, már megfejtett és még meg nem fejtett titkaival együtt, s nem utolsósorban az a boldogító gyermeki érzés, hogy itt mindannyiunkat (az élet küzdelmeiben testileg-lelkileg megfáradt magyarokat) „hazavár” évrõl évre egy kis pihenõre égi édesanyánk, a Csíksomlyói Szûzanya.

A könyv elsõ része egyébként Csík történelmi múltjáról és az egyetlen magyar alapítású pálos szerzetesrend erdélyi életérõl szól.

Jakab Gábor, Vasárnap