„...a
Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent Evangélium
szerint kell élnem” mottóval a ferences testvérek 2011.
augusztus 11–14. között másodszor rendezték meg Assisi Szent
Ferenc Iskoláját Csíksomlyón.
Fr.
Pantea Tibor, fr. dr. Orbán Szabolcs, Puvak Marián és Mãrtinaº
Justinus ferences szerzetesek a csíksomlyói kolostorban és
környékén mintegy 120, Csík, Gyergyó és Udvarhely vidékérõl,
valamint a Maros-mentérõl érkezett négy-nyolcosztályos gyereknek
szerveztek tábort, amelynek az volt az alapgondolata, hogy amint
Szent Ferenc az Evangéliumból értette meg, mit kell tennie az
életében, hozzá hasonlóan miként kell ma úgy olvasni a
Szentírást, hogy annak alapján lehessen cselekedni a
hétköznapokban.
Augusztus
11-én a tábor nyitányaként a szervezõk egy bábjátékot adtak
elõ rendalapítójuk életébõl, amely azt a mozzanatot jelenítette
meg, hogy Szent Ferencet miként ihleti meg a Szentírás, és
határozza el, hogy életvitele alapjául választja. A bábelõadás
modellként is szolgált a tábor résztvevõinek, hogy másnap,
augusztus 12-én, pénteken az Assisi szentjének életével való
ismerkedés után a dramaturgia eszközeivel csoportokban maguk is
megjelenítsenek egy-egy epizódot, amely arról tanúskodik, hogy
Ferenc felismerte az evangéliumi igazság fontosságát, és
életvitelében meg is valósította azt. A 11 csoportba osztott
táborozók csak egyszerû anyagokat használhattak fel
kiselõadásukhoz: fát, falevelet, követ, papírt, flakont. Mint
minden nap, augusztus 13-a, szombat is közös zsolozsmával
kezdõdött a csíksomlyói kegytemplomban, majd Szabolcs testvér
segítségével a résztvevõk szövegszerûen is ismerkedtek a
Szentírással, arra figyelve különösen, hogy az hogyan volt jelen
Szent Ferenc életében. Az indító gondolatok után a gyerekek
csoportfoglalkozás keretében felolvasták és megbeszélték az
elveszett bárány történetét. A lelki gazdagodást jelentõ
programok fizikai felüdülést, kikapcsolódást és a közösség
építését szolgáló tevékenységekkel, játékokkal egészült
ki. A Kissomlyó-hegyen található Szent Antal-kápolnában tartott
szentmise elõtt például akadályversenyre, a szentmisét követõen
pedig a ferences kolostor vendégháza mögött tábortûzre került
sor. Augusztus 14-én, vasárnap a csíksomlyói kegytemplomban
tartott záró szentmise után volt Assisi Szent Ferenc Iskolája
második évfolyamának kicsengetése: a táborozók újszövetségi
Szentírást kaptak, hogy az váljék életük iránytûjévé, Taut,
azaz ferences keresztet és annak leírását azzal a meghagyással,
hogy váljanak Krisztus barátaivá, valamint oklevelet, hogy
emlékezzenek az együtt töltött értékes idõre.
Borsodi
L. László ferences sajtóreferens
fotók: Kolozsvári Ferences Kolostor