A
zarándoklat viszontagságairól, a Mária út üzenetérõl és az útba ejtett
emberek viszonyulásáról kérdezte a Hargita Népe dr. Székely János
esztergom-budapesti segédpüspököt, aki a Mária úton zarándokolt társaival
Csíksomlyóra, Nagyboldogasszony ünnepére.
– Mi motiválta a püspök urat és zarándoktársait a Mária úton való elindulásra?
– A Mária út egy nagyszerû gondolat és egy nagy ajándék lehetne a magyar
népnek. Fiatalkoromban nagy élmény volt számomra, hogy egyszer a
lengyelországi Czestochowába tudtam elmenni gyalog Krakkóból. És ott,
ahogy a zarándokok elmentek az egyik faluba, az emberek köszöntek nekik,
kiálltak a házak elé, enni-innivalót hoztak, azt éreztem, hogy a hitnek
hatalmas ereje van, ami az egész lengyel népet átjárja, és a
zarándoklat olyan, mint egy megpezsdülõ vérkeringés. Jó lenne, ha sok
helyrõl az emberek elindulnának, egy szent helyre, ahol megújulnak és a
hitük, lelkesedésük újraéled.
Én úgy érzem, hogy nekünk, magyaroknak is szükségünk lenne egyrészt
lelki újjászületésre, önmagunkra találásra. A Mária út Istenhez vezet,
tehát összekapcsol vele, de ugyanakkor elvezet minket egymáshoz is, a
nemzet „testrészeit” összeköti. Ahogy átmegyünk az egyes falvakon és
átéljük a testvériséget, az örömteli fogadtatást, megtapasztaljuk azt a
rengeteg kincset, amit Erdély hordoz magában. Mindig töltekezni lehet az
itteniek becsületességébõl, kedvességébõl, hitébõl. Ez a zarándoklat
összeköt nemzeteket is. Különlegessége volt az utunknak, hogy két roma
család is eljött velünk. Így akartuk kifejezni azt a testvériséget, ami
minket ott Esztergom környékén összeköt. Én a cigánypasztorációval is
megbízott püspök vagyok Magyarországon, és több ilyen csoportunk is van,
ahol cigányok és magyarok próbálunk együtt a közös ügyeinkért tenni.
– Járt már korábban Erdélyben, Csíksomlyón?
– Sokszor voltam. Legelõször gimnazistaként, 1981-ben jártam itt, amikor
még elég érdekes viszonyok voltak. A vonaton is az ember félve jött át,
a magyar határátkelõnél, mivel nagyon szigorúan ellenõrizték, hogy mit
hozunk magunkkal. És hoztunk tiltott dolgokat, többek között Bibliát is,
ami itt egy óriási kincs volt. Volt egy olyan utunk is Nagyváradtól
Brassóig, amikor nem volt igazából megszervezve, hogy hol aludjunk. Ez
sehol nem okozott gondot, hiszen 5-10 perc alatt a falvakban mindig
megszervezték, hogy legyen szállásunk, holott akkoriban még tilos volt
magyarországiakat vendégül látni. Ez egy nagy lelki élmény volt
számomra. Papként pedig többször jöttem csoportokkal, autóbusszal és
egyszer-kétszer voltam kirándulni a Retyezátban is. Ilyen hosszú
gyalogos zarándoklaton azonban még soha életemben nem vettem részt.
– Miért éppen a megbékélés jegyében hirdette meg ezt a zarándoklatot?
- A zarándoklatunk célja egyrészt a magyar nép lelki megújulásának a
segítése. Úgy érezzük, hogy a magyar nép Istentõl és a fontos értékektõl
egy kicsit eltávolodott. Talán nem is ateista lett, hanem kimarad az
életébõl az ima. Ezt nagyon jó lenne visszahozni. Így a Mária út és a
zarándoklat legfõbb célja az Istenhez való visszatalálás, ezt próbáljuk
üzenni azoknak is, akik láttak minket. Segít bennünket is az útnak a
nehézsége abban, ahogy testileg az ember megpróbálódik és erõsödik. A
megbékélés pedig egy kapcsolódó ajándék. Az út pedig összeköt. Továbbá
úgy gondolom, hogy ebben a régióban rengeteg seb van, amit sokkal inkább
külsõ erõk okoztak. A román és magyar kapcsolatok, a szászok sorsa,
cigányok és magyarok közti viszonyok mind olyan sebek, amire lehet hidat
építeni.
–Milyen megpróbáltatások keresztezték a zarándoklatot, és milyen pozitív élményeket kaptak?
– Az elsõ napok azoknak az embereknek, akik soha ilyen hosszabb utat nem
tettek meg, nagyon fárasztók voltak. A zarándoklaton részt vevõ három
gyereknek nagyon nehéz volt lelkileg és fizikailag az elsõ két nap,
igazi kihívás volt átlendülniük a megpróbáltatáson, hogy megyünk
hegyen-völgyön, esõben, napsütésben. Furcsa élmény volt, amikor egy
román faluba leereszkedve egy asszony nagyon hangosan elkezdett
kiabálni, hogy mit keresünk ott, és kértünk- e engedélyt, hogy a
falujukba bejöjjünk. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy sok itteni
embertõl kaptunk szimpátiát, szeretet. Az egyik legszebb élményünk egy
kis faluban ért, ahol egy család kijött a házuk elé és megállított
minket, beszédbe elegyedtünk és közben rengeteg süteményt hoztak.
Kiderült, hogy az unokákhoz készültek Kolozsvárra, és nekik sütötték, de
úgy megörültek nekünk, hogy mind nekünk adták. Sok jó élményünk volt, a
falvakban köszöntek, integettek, alapvetõen azt éreztük, hogy a
falvakba örömet tudunk vinni.
– Mi lenne a zarándoklat és a Mária út üzenete az itteniek számára?
– Elsõsorban, hogy minél többen vállalkozzanak erre a zarándoklatra.
Tegyünk meg mindent, hogy ne lepje be a fû a zarándokutakat, se azokat,
amik Istenhez, se azokat, amik egymáshoz visznek. Remélem, hogy egyszer
lehet olyan ez az út is, mint más nagy zarándokutak. A Mária út egy
esély arra, hogy idehozzunk másokat, s azt a lelki kincset, amit nagyon
sok kín között a székely nép magából megõrzött, oda tudnánk adni a
világnak.
Tamás Attila
Hargita Népe
