A Csillagösvény címû film a Böjte Csaba ferences szerzetes alapította Dévai
Szent Ferenc Alapítvány történetét és tevékenységét hivatott bemutatni.
A film bemutatója az Uránia Filmszinházban volt, 2004. okt. 18-án.
-----------------------------------------------------------
Kamerával rajzolt Csillagösvény http://www.rockszerda.hu/magazin.php?pid=kaptar&oid=int&id=000203
2005. február. 28. 08:41
G. Németh Éva
Böjte Csaba dévai ferences rendi szerzetes neve mára fogalommá vált a jelenlegi határainkon innen és túl. A pap, az Isten szolgája minden emberfelettit megtesz a történelmi Magyarország Romániának ítélt szegletén, hogy a hátrányos sorsú kisgyermekek találkozhassanak az isteni szeretettel és az emberi gondoskodással. Böjte atya a szeretettel segít, az egyenjogúsággal harcol, a magyarsággal küzd azért, hogy az önhibájukon kívül perifériára került emberfiókák kapjanak a sorstól jó szót, meleget, és erõsödhessen bennük a hovatartozás. Egy fiatal kommunikációs szakember, Moys Zoltán televíziós szerkesztõ-riporter hosszú ideje figyeli Csaba testvér gigászi munkáját, és próbálja bemutatni a széles közvéleménynek a hittel élõ és az emberért dolgozó magyart. Moys kis stábjával Vándor Attilával és Schödl Dáviddal elkészítette a Csillagösvény címû filmet, amelynek õsbemutatóján az Uránia Filmszínházban még a csilláron is lógtak az emberek. Az alkotás Böjte Csaba életútjának, az általa vezetett és szervezett árvaházak mûködésének, örömének, bánatának, jelenének és jövõjének korrajza. Korrajz, mert a film nemcsak bemutat és végigkövet egy magasztos karitatív tevékenységet, hanem kifejezi az egyszerû ember gyõzelmét a hit, az odafigyelés, a hazaszeretet és a természetes büszkeség szemszögébõl.
Számítottál arra, hogy ilyen lesz a fogadtatás, s hogy nemre, korra való tekintet nélkül feszült figyelemmel fordul mindenki a Csillagösvény hatására is Déva felé?
Számítottam, de semmiképpen nem az alkotók, hanem a téma miatt. Csaba testvér hivatását, áldozatát hála Istennek évrõl évre egyre többen fedezik fel, s a támogatók számának növekedése egyre több lehetõséget nyújt a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak. A film is elsõsorban azt a célt szolgálja, hogy bemutassa Böjte Csaba és társai több mint tíz éves gyermek- és nemzetmentõ munkáját, amely bizonysága annak, hogy töretlen hittel és céltudatos akarattal, kitartással igenis komoly eredményeket lehet elérni. Déva és az abból kisugárzó szellemiség fõ üzenete az, hogy nem siránkozni kell, nem azt keresni, hogy valamit miért nem lehet megcsinálni, hanem nagy alázattal tenni azt, amire az Élet hív. Szolgálni Istent, az emberiséget és a nemzetet. Ezekhez nem kell engedély sem a hatóságoktól, sem a ma tudatformálóitól. Ha Istennek tetszõ, amit teszünk, akkor idõvel meg is fogja mutatni az utat a cél eléréséhez. Az elsõ bátor lépést kell csak megtennünk, a többi már ‑magától, - vagyis Istentõl - jön. Örömmel tölt el, hogy minket ért az a megtisztelõ felkérés az alapítvány részérõl, hogy a filmen keresztül bemutathassuk mindezeket. Több száz szerencsétlen sorsú erdélyi magyar ‑utcagyerek bekísérése az otthonba, az iskolába és a templomba olyan nemzetmentõ jó példa, amely - talán a film segítségével is - remélem ragadós lesz.
Az Urániában tapasztalhattuk azt a szeretet, amely körülölelte a jelen lévõ Böjte atyát, de jócskán jutott az elismerésbõl neked is. Egy fiatal szerkesztõnek ez lehet a legnagyobb elismerés egy olyan világban, amikor tömegkommunikációs szinten gagyi témák és megközelítések formálják a közízlést.
Az Urániában eltöltött este erõt adott. Jól esett, hogy a szerény körülmények között készült filmmel sikerült átadni egy alapüzenetet, és ezt a nézõk megértették. Egy kamerával, minimális költségvetéssel, hárman készítettük a filmet úgy, hogy közben folyamatosan gyártottuk az anyagokat a tévéknek, s szinte csak az üresjáratokban vagy éjszaka maradt idõ a Csillagösvénnyel foglalkoznunk. Mégis nyugodtan elmondhatjuk, hogy sikeres lett a film, folyamatosan telt házzal vetítik országszerte és a VHS-en, DVD-n megjelent változatból is több ezer példány elfogyott már. Külön öröm, hogy a vetítések alkalmával szervezett gyûjtések bevétele, illetve a különbözõ hordozók eladásából befolyt pénzek száz százalékban az alapítványhoz kerülnek. A siker is jelzi, hogy ami Déván és a többi intézményben mûködik, az még a képernyõn keresztül is átjön, és élnek még ebben a december 5-e sújtotta maradék hazában gondolkodó emberek, akik értékelik és igénylik az igaz értékeket.
Azt tudom, hogy régóta kapcsolatban állsz Böjte Csabával, hiszen engem is hozzásegítettél pár évvel ezelõtt, hogy írhassak e nemes ember csodálatos missziójáról. Arról viszont eddig nem esett szó, honnan eredeztethetõ ez a kapcsolat.
2000-ben jártam elõször Déván egy millenniumi bringatúra keretében, mit sem sejtve arról, hogy mi folyik ott. A ferences kolostorban szálltunk meg, s csodálkoztunk, hogy egy dél-erdélyi szórványvárosban több száz magyar gyermek rohant ránk és mérhetetlen szeretettel ajándékozott meg. Az elsõ pillanatban magával ragadott a hely szelleme, az a szinte kézzel kitapintható szeretet, ami onnan sugárzik. Azóta rendszeresen visszajártunk, adományokat vittünk, s rengeteg barátságot kötöttünk a gyermekekkel és nevelõikkel. Nem volt olyan adomány, amivel visszaadhattuk volna mindazt, amit lélekben kaptunk tõlük. Elõször tehát baráti kapcsolat fûzött Dévához, csak késõbb, a médiában betöltött hivatás révén adódott, hogy a baráti látogatásokat forgatásokkal kötöttük össze. Adta magát, hogy kollégáimmal a magunk módján segítsünk Csaba testvérnek, s egyre több anyagot készítettünk róluk különbözõ tévékbe és újságokba.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Csillagösvény címû filmetek bemutatója után szinte összeforrt Böjte Csaba és az alkotók neve, mert valójában ez tett ismertté téged és társaidat a Kárpát-medencében.
Azt nem tudom hányan ismernek minket, de az nagy töltést ad, hogy hivatásunk révén egyre több Csaba testvérhez hasonló missziót vállaló embert ismerhettünk meg és mutathattunk be a nézõknek. Schödl Dávid (aki elsõsorban operatõrként jeleskedett a filmben) és Vándor Attila (aki a rendezésbõl és a vágásból vette ki a részét) kollégáimmal 2002-ig a média különbözõ területein - de egy térfélen - mozogtunk. Miután megszûntek a számunkra vállalható mûsorok - pl. A Hét vagy az Éjjeli Menedék - úgy döntöttük, a saját utunkat járjuk, s a nulláról építkezve megalapítottuk a saját, televíziós produkciókat és most már filmeket is gyártó stúdiónkat, a DextraMediát. Saját induló tõke híján mindent a munkánkkal kellett/kell megteremtenünk, de minden nehézségen átsegít az, hogy nem ‑csak kollégák vagyunk, hanem barátok, ‑bajtársak is. Szilárd értékrenddel arra törekszünk, hogy a ma kihalófélben lévõ öröktõl való értékeket meg- és átörökítsük. Elsõsorban a tradicionális nemzeti kultúrával, a szétszakított magyarság sorskérdéseivel, a hittel foglalkozunk, s a különbözõ tévémûsorokba készített anyagainkkal próbálunk olyan témákat is eljuttatni minél több emberhez, amik segíthetik a lélek fennmaradását. Rengeteget járunk az elszakított magyar területekre, s kameránkkal lélekben ‑visszafoglaljuk a tájat, az ódon, dicsõ régmúltról mesélõ épületeket, átöleljük az ott élõ, mindvégig magyarként kitartó embereket. Mögé állunk olyan céloknak is, mint volt legutóbb a kettõs állampolgárság ügye, amelynek egy szintén általunk kezdeményezett tisztán civil összefogás segítségével országos kampányt kerekítettünk. Igaz, látszólag hiába, de mégis hisszük, hogy a munka nem volt hiábavaló, és elõbb vagy utóbb az igazság végül gyõzni fog. Aki ismeri a mai médiaviszonyokat, az tudhatja, hogy ebbõl a misszióból, témavilágból megélni nemigen lehet, de úgy érezzük, hogy ki kell tartanunk. Nem az a célunk, hogy mindenáron befutott tv-sek legyünk, hanem az, hogy az általunk közvetített értékek, megjelenjenek a képernyõn.
Visszatérve még egy picit a Csillagösvényre, nagyon bátor húzással olyan elõadókat választottatok a dokumentumfilm kísérõzenéjének, akiknek többsége a magyarországi nemzeti rock elnevezésû mûfaj képviselõje. Annak ellenére, hogy nagyszerû a muzsika, a hazug propaganda hatása még mindig érzõdik, és nehezen fogadják be az emberek ezeket az együtteseket. Ez is egy kultúrmisszió volt.
Nem érdekel a hazug propaganda. Az a baj a mai konzervatív médiával, hogy egy olyan mércéhez igazodik, ami nem az ezeréves értékeinkbõl, hanem egy feje tetejére állított és bebetonozott, aberrált és korcs ‑antiértékrendbõl ered. Minden egyes média-megnyilvánulás abból indul ki, hogy ‑mit fognak ehhez szólni a pozíciókat évtizedek óta elfoglaló médiakritikusok, a tagadás apostolai. Mi nem ezeknek a mércéivel mérünk. A zeneválasztásnál egy szempont érdekelt, szép és a film témájához, hangulatához illõ zenék szóljanak. A nézõk visszajelzésébõl elmondhatom, jól választottunk.
Televíziós riportjaitokban is jók a témaválasztások, kendõzetlenül mertek foglalkozni például a trianoni traumával, vagy az összmagyar történelemben oly kiemelkedõ szerepet betöltõ pálosokkal, ami valljuk be nem túl nagy evidencia egyik csatornán sem.
Miért kellene elkendõznünk évezredes múltunkat, kincseinket, örömeinket, bánatainkat. A normális világszemlélet, a harmonikus élet elleni tudatos merénylet olyannyira sikerült, hogy ma már merészségnek számít a világ legtermészetesebb dolgairól nyíltan gondolkodni. Szégyenletesnek tartom, hogy az igazságról még ma is csak súgva szabad beszélnünk, szóljon az egy elfeledett emberrõl, egy emlékrõl, egy történetrõl vagy éppen Trianonról. Minket a témaválasztásnál, és annak feldolgozásánál mindig egy cél vezérel: az örökkévalóság szempontjából jó és igaz-e, amirõl szól, épít-e a rombolás helyett, a helyes utat mutatja-e a tévút helyett, a fényt hozza-e a sötétség helyett. Persze a téma nem minden, hiszen a legnagyszerûbb dolgokról is lehet szégyenteljes anyagot készíteni, ha az alkotó alapállása életidegen. Félreértés ne essék, mi senkit nem akarunk ‑befolyásolni, saját igazunkról meggyõzni, egyszerûen csak fel szeretnénk mutatni olyan eltûnõben lévõ értékeket, amelyek által mindenkinek lehetõsége nyílik eljutnia önmagához, s képet alkotnia embertársaihoz és a világmindenséghez való viszonyáról.
Ezek szerint a késõbbiekben is számíthatunk arra, hogy még többet megmutattok eltitkolt történelmünkbõl, s a kultúra, a mûvészet, a néprajz, a hagyományõrzés segítségével legalább lélekben megvalósuljon a magyar nemzet egysége.
A magyar nemzetet és életterét, a Kárpát-medencét, annak évezredes kultúráját, hagyományvilágát, lelkiségét anyagainkban szerves egységként kezeljük. Számunkra nincs különbség egy kárpátaljai vagy egy nógrádi forgatás között, mert hisszük, hogy Mária országát nem lehet feldarabolni, földi törvényekkel nem lehet felülírni azt az Égi Törvényt, amit õseink vérükkel és verejtékükkel írtak. Próbáljuk tudatosítani a nézõkben azt, hogy ne a jelenlegi határokat nézzék, hanem azt, hogy az elszakított részeken ugyanolyan hús-vér magyar emberek élnek, mint a maradék honban. Se nem jobbak, se nem rosszabbak. (Bár december 5-e óta ebben már kételkedem.) Bízunk benne, hogy eljön az idõ, amikor nagyobb teret kaphat a média világában az a normális szellemiség, amit megpróbálunk megörökíteni és a nézõk elé tárni. Persze nem várjuk ölbe tett kézzel a jobb világot, hanem folyamatosan dolgozunk. Csángóföldön már leforogtak a Csillagösvény 2. részének elsõ kockái, amely Csaba testvér újabb álmáról, a csángók megtartását és magyar öntudatát megõrizni célzó iskolaközpont felépülésérõl fog szólni. Mindenkit bíztatunk arra, hogy támogassák a nagy ívû tervet, mert ezek a központok a zálogai nemzetünk megmaradásának. Wass Albert életmûvének egy-egy darabját is szeretnénk filmre vinni, s még rengeteg tervünk és célunk van, amit ha Isten megsegít, sikerül véghezvinnünk. Már várjuk, alázattal, hogy saját mûsorral jelentkezhessünk, hogy mélységes gyökerekbõl táplálkozó, az igazi ‑való világot bemutató, de pozitív, életvidám, optimizmussal telített üzeneteket közvetíthessünk minden magyar felé.
)
