Az ifjúság Jézussal való találkozója Madridban

2011-08-24 22:07


 P. Federico Lombardi SJ kommentárja


Az imavirrasztáson a szentségimádás rendkívüli csöndje a hit ünnepe volt”


A szombat esti imavirrasztás az elõzetes tervekhez viszonyítva egy kissé másképpen zajlott le a hirtelen kitört vihar miatt. Ennek ellenére az a mód, ahogy a fiatalok szembenéztek ezzel a nehézséggel; lelkesedésük és elszántságuk, hogy tovább akarják folytatni az ünnepi szertartást, újabb üzenetet jelentett a világ számára.

A pápa teljesen összhangban volt velük és eltökélt szándéka volt, hogy nem távozik. A vihar idején kétszer is megkérdezték tõle, hogy vissza kíván-e vonulni, de mindkét alkalommal így válaszolt: „Nem, én maradok, itt maradunk”. A pápára nagy hatást gyakorolt a fiatalok lelkesedése és részvétele. A szertartás után nagy figyelemmel érdeklõdött, hogy minden rendben zajlott-e le, történt-e bajuk a fiataloknak?

A fiatalok kitörõ lelkesedése után még nagyobb hatást keltett a kétmillió személy abszolút csöndje a szentségimádás során.

P. Lombardi emlékeztetett rá, hogy már Kölnben és Sydneyben is rendkívüli élményt jelentett az Oltáriszentség imádása alatti csönd. Az imavirrasztást lezáró Adorációt elsõ alkalommal Kölnben vezették be a szertartásba, azóta mintegy hagyománnyá vált. Madridban, szombaton este a vihar miatt, ami természetesen megzavarta az eseményt, nem számíthattunk az elõzõkhöz hasonló összeszedettségre, ennek ellenére a pápa és a fiatalok imavirrasztásának egyik legmegrendítõbb szempontját jelentette – nyilatkozta rádiónk fõigazgatója P. Federico Lombardi SJ.

Forrás: Vatikán

 

A pápa szavai a fiatalokhoz a szombat esti imavirrasztáson


Köszönöm kitartásotokat, erõsebbek vagytok a felhõszakadásnál”

Augusztus 20-án, szombaton este mintegy kétmillió fiatal gyûlt össze Madrid „Cuatro Vientos” – Négy Szél nevû 1911 óta mûködõ repülõterén, hogy a pápával együtt imavirrasztáson vegyen részt a XXVI. Ifjúsági Világtalálkozó lezárásának elõestéjén. A hirtelen támadt szélvihar és zuhogó esõ miatt a pápa csak homíliájának elsõ részét mondhatta el, de a felhõszakadás nem fékezte a fiatalok lelkesedését és a Szentatyát sem akadályozta abban, hogy tovább folytassa a szertartást, ami ünnepélyes szentségimádással ért véget.

XVI. Benedek homíliájában - amelyet úgy kell tekinteni, mintha teljes egészében elmondott volna, megköszönte a fiataloknak vidámságukat és kitartásukat. Az Úr az esõvel áldását is küldi, amelynek a fiatalok élõ tanúi.

Életünk nagy igazsága, amely értelmet ad mindennek, az az, hogy Isten szeret bennünket. Nem a véletlen vagy az irracionalitás gyümölcsei vagyunk, hanem Isten szeretet terve jelenti létünk kezdetét. Szeretetében maradni annyit jelent, mint a hitben gyökerezni, mert a hit nem pusztán egyes elvont igazságok elfogadása, hanem Krisztussal való bensõséges kapcsolat, amely megnyitja szívünket ennek a szeretetmisztériumnak – fejtette ki a pápa szentbeszédében.

Ha gyökeret vertek Krisztus szeretetében, a viszontagságok között is találkoztok az öröm és a boldogság forrásával. A hit nem áll szemben a fiatalok eszményeivel, azokat éppen ellenkezõleg tökéletessé teszi. A pápa arra buzdította a fiatalokat, hogy ne azonosítsák magukat semmivel, ami kevesebb, mint az Igazság és a Szeretet, ne hasonuljanak senkihez, aki kevesebb, mint Krisztus.

Ma, amikor az uralkodó relativista kultúra lemond az igazság keresésérõl és megveti azt, hirdessük bátran és alázattal Krisztus egyetemes értékét. Hirdessük Krisztust, aki minden ember üdvözítõje és életünk reménységének forrása.

Kedves barátaim! Semmilyen ellenséges erõ ne bénítson meg benneteket! Ne féljetek a világtól, a jövõtõl, gyengeségeitektõl. Az Úr akaratából éltek a történelemnek ebben a pillanatában, hogy hitetek révén továbbra is felhangozzon neve az egész földön.

Fedezzétek fel hivatásotokat a társadalomban és az egyházban. Megéri, hogy befogadjuk lelkünk mélyén Krisztus hívását, bátran és nagylelkûen kövessük õt az általa felkínált úton.

Sokan kaptak meghívást az Úrtól a házasságra, amelyben egy férfi és egy nõ mély szeretetközösséget valósít meg teljes önátadás révén. A pápa utalt a házastársi hûségre, a házasság felbonthatatlanságára, valamint arra, hogy szépségéhez és jóságához méltón mindig nyitottnak kell lennie az élet isteni ajándékának befogadására.

Krisztus másokat a papságra és az Istennek szentelt életre hív. A fiatalok fedezzék fel, hogy az Úr milyen életformára hívja meg õket és maradjanak meg szeretetében, mint barátjuk. A pápa az Oltáriszentség imádása elõtt kérte a fiatalok imáit, majd Jézus Legszentebb Szívének ajánlotta fel õket:

Urunk Jézus Krisztus, Te, aki az ember Testvére, Barátja és Megváltója vagy, tekints szeretetettel az itt összegyûlt fiatalokra és nyisd meg számukra örökös forrását irgalmadnak, amely a Kereszten átszúrt szívedbõl fakad.

Hívásodnak engedelmeskedve, eljöttek, hogy veled legyenek és imádjanak téged.

Buzgó imával Szívednek szentelem õket, hogy benned gyökerezve és rád épülve mindig a tieid legyenek az életben és a halálban.

Soha ne távolodjanak el tõled!

Adj nekik olyan szívet, mint a tiéd, amely szelíd és alázatos, hogy mindig meghallják hangodat és tanításaidat, hogy teljesítsék Akaratodat és a világban legyenek dicsõséged dicsõítõi, hogy az emberek mûveidet szemlélve dicsõítsék az Atyát, akivel élsz, örökös boldogságban a Szentlélekben mindörökkön örökké.

Forrás: Vatikán



Véget ért a XXVI. Ifjúsági Világtalálkozó

XVI. Benedek pápa Madridból Rómába a spanyol légitársaság, IBERIA repülõgépén. A program szerint este fél 10-kor érkezik meg az olasz fõváros Ciampino repülõterére, ahonnan autóval folytatja útját Castel Gandolfo-i nyári rezidenciája felé.

Augusztus 21-én, vasárnap délelõtt XVI. Benedek pápa ünnepélyes szentmisével zárta le a XXVI. Ifjúsági Világtalálkozót. Egyben bejelentette, hogy a következõ találkozóra 2013-ban Rio de Janeiro-ban kerül sor. A hírt kitörõ örömmel fogadták fõleg a brazíliai fiatalok.

A világ minden részérõl érkezett fiatalok hatalmas tömege gyûlt össze az elmúlt héten a spanyol fõvárosban, amely a helyi napilapok szerint még soha nem élt meg ehhez hasonló élményt. A fiatalok lelkesedése erõsebb volt, mint a 40 fokos hõség, ellenállt a szombat este váratlanul kitört szélviharnak és felhõszakadásnak. Az öt kontinenst képviselõ ifjúság tanúságot tett hitérõl, Péter utóda iránti törhetetlen szeretetérõl, az egyház iránti ragaszkodásáról.

A vasárnap délelõtti szentmisén koncelebrált Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus püspök is.

Forrás: Vatikán

XVI. Benedek pápa búcsúbeszéde a madridi repülõtéren

A pápa nagyon jól érezte magát Spanyolországban”

Vasárnap este fél 10-kor érkezett vissza Róma Ciampino repülõterére a Szentatya az Ifjúsági Világtalálkozó lezárása után. Ezzel véget ért a pápa 20. nemzetközi apostoli útja. A repülõtérrõl visszatért Castel Gandolfo-ba, a pápák nyári rezidenciájára.

A Madridból Rómába tartó repülõút során a szokásoknak megfelelõen XVI. Benedek táviratot küldött azoknak az államfõknek, amely országok felett áthaladt. Giorgio Napolitano olasz elnöknek küldött üzenetében a pápa kiemelte, hogy Madridban olyan fiatalokkal találkozott, akik készek elkötelezni magukat a keresztény értékekben gyökerezõ jövõ megteremtésére, amelyek Európa spirituális örökségét képezik, ahogy az a spanyol nép történelmében is megjelenik. A Szentatya hálát adott Istennek ezért a gondviselésszerû lehetõségért. Üdvözletét küldte az államfõnek és a szeretett olasz népnek, imáiról biztosítva õket.

Vasárnap délután utolsó madridi programjaként XVI. Benedek találkozott az egyhetes ifjúsági rendezvény önkénteseivel. A találkozót követõen a pápa a madridi nemzetközi repülõtérre hajtatott, ahol sor került a búcsúceremóniára. A repülõtéren a királyi pár fogadta, majd a spanyol és a vatikáni himnusz felhangzása után János Károly király fordult beszéddel a Szentatyához. XVI. Benedek búcsúbeszédét követõen katonai tiszteletadásra került sor, majd a jelenlévõ hatóságok képviselõitõl vett búcsút a pápa.

„Felség, a pápa nagyon jól érezte magát Spanyolországban” – hangsúlyozta beszédében XVI. Benedek a spanyol királyhoz fordulva. A fiatalok is baráti fogadtatásra leltek a spanyol városokban és Madridban. Köszönetet mondott a hatóságoknak, amelyek szorosan együttmûködtek a nemzetközi esemény lebonyolításában. Kiemelte az önkéntesek munkáját, akik lehetõvé tették, hogy minden rendezvény sikeresen lebonyolódjon. A biztonsági és a rendfenntartó erõknek is külön köszönetet mondott a szolgálatukért.

Spanyolország egy nagy nemzet, amely egy egészségesen nyitott, pluralista és tiszteletteljes együttélésben fejlõdik nem visszautasítva mély vallásos és katolikus lelkületét – fogalmazott XVI. Benedek. Ezekben a napokban is megmutatta ezt egy olyan jelentõs esemény kapcsán, mint az Ifjúsági Világtalálkozó, amely elõsegítette a fiatalok számára, hogy gyökeret verjenek Jézus Krisztusban, az Üdvözítõben.

A pápa köszönetet mondott az ifjúsági rendezvény egyházi szervezõinek és a fiataloknak az örömteli, lelkes és intenzív részvétel és a tanúságtétel miatt. Arra hívta õket, hogy a világ minden részén hirdessék azt az örömteli és mély hitélményt, amit ebben a nemes országban megéltek. Adják át örömüket azoknak, akik szerettek volna Madridba jönni, de különbözõ okok miatt nem tehették meg, és akik értük imádkoztak ezekben a napokban, illetve akiknek megérintette a szívét az Ifjúsági Világtalálkozó. Lelki közelségükkel és tanúságtételükkel segítsék barátaikat és társaikat, hogy felfedezzék: Krisztust szeretni annyit jelent, mint teljességben élni.

Péter utóda hálát adott Istennek. A megélt hit ünnep lehetõvé teszi, hogy nagy reménnyel tekintsünk elõre a Gondviselés felé, aki az egyházat vezeti a történelem tengerén. Ezért marad az egyház fiatal és élettel teli még a nehéz helyzetekben is. Ez a Szentlélek mûve, aki jelenlévõvé teszi Jézus Krisztust minden idõk fiataljainak szívében és feltárja számukra a minden emberben meglevõ isteni hivatás nagyságát. Megtapasztalhattuk, hogy Krisztus kegyelme ledönti a falakat és felszámolja a határokat, amelyeket a bûn emel a népek és nemzedékek között és egy családdá teszi az embereket. Nem szabad csüggedni az akadályok láttán, amelyek különbözõ módon mutatkoznak meg egyes országokban. Mindennél erõsebb Isten akarata, amelyet a Teremtõ a fiatalok szívében elültetett. Az isteni hatalom erõt ad azoknak, akik követik a Mestert, és akik benne lelnek erõt az élethez.

Beszéde végén XVI. Benedek ismét a királyhoz és a spanyol néphez fordult. Imáiról biztosította õket, különösen is a házasokat és a családokat, akik különbözõ természetû nehézségekkel néznek szembe. A szükséget szenvedõket, a betegeket, az idõseket és a gyermekeket, továbbá azokat, akik nem találnak munkát. A pápa imádkozik a spanyol fiatalokért. Annak a meggyõzõdésének adott hangot, hogy a Krisztusba vetett hittõl áthatva a legjobbat nyújtják majd, hogy az ország szembe tudjon nézni a jelenlegi nagy kihívásokkal és továbbra is elõrehaladjon az egyetértés, a szolidaritás, az igazságosság és a szabadság útján – zárta búcsúbeszédét XVI. Benedek a madridi nemzetközi repülõtéren.

Forrás: Vatikán

2013-ban Brazíliában találkoznak a fiatalok

A brazil fõpásztorok örömmel fogadták a hírt, hogy hazájukban rendezik meg a következõ Ifjúsági Világtalálkozót

A XVI. Benedek által bevezetett hároméves idõszak helyett a következõ nemzetközi találkozóra két év múlva, 2013-ban kerül sor, mivel Brazília 2014-ben a labdarúgó világbajnokság házigazdája lesz.

Ez a második alkalom, hogy a fiatalok nemzetközi találkozóját Latin-Amerikában rendezik meg, azon a földrészen, ahol a lakosság 47%-a katolikus.A brazil fõpásztorok XVI. Benedek bejelentését a következõ szavakkal fogadták: „nagy kihívás, egyben rendkívül sajátos pillanat az ország helyi egyháza számára”.

Szeptember 18-án érkezik meg Brazíliába a GMG keresztje és az azt kísérõ Mária ikon; a két jelkép, amelyet Boldog II. János Pál rendelt el 1984-ben illetve 2003-ban.

Forrás: Vatikán



Rouco Varela bíboros nyilatkozata
A fiatalok elsõsorban Krisztussal találkoztak”

A XXVI. Ifjúsági Világtalálkozó házigazdája, Antonio María Rouco Varela bíboros, madridi érsek emberi és spirituális szempontból rendkívül gazdagnak nevezte az eseményt. A résztvevõ fiatalok életére minden bizonnyal nagy hatást gyakorol ez az élmény, a Krisztussal való találkozás, amelyet a pápa jelenléte mélyített el.

Az egyházi szeretetközösség is jelentõsen megerõsödött: a szerzetesrendek, mozgalmak, társulatok, új közösségek, plébániák és egyházmegyei intézmények mind együttmûködtek. A bíboros kiemelte a szombat esti imavirrasztást, amelyet a 20 perces felhõszakadás sem tudott megzavarni. A pápa határozottan a szertartás folytatása mellett döntött, és a fiatalok lelkesedése is töretlen maradt.

Csodálatos pillanat volt a hatalmas tömeg mély csöndben végzett adorációja, amelyet a fiatalok szívébõl feltörõ örömujjongás váltott fel. Az Ifjúsági Világtalálkozó egész Madrid számára vidám ünnep volt, tanúságtétel az Evangéliumról, arról, hogy a nehéz helyzetekben is lehet boldogan élni – nyilatkozta mûsorunknak Rouco Varela madridi bíboros érsek.

Forrás: Vatikán

 

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu