
Kettõs ünnepséget ültek szombaton Gyergyószárhegyen a Tatárdombnál.
Egyrészt a Ferenc-rend szervezésében zajló megemlékezõ szentmise és
koszorúzás során megünnepelték az 1658-as tatárdúlás sikeres
visszaverésének évfordulóját, másrészt Hargita Megye Tanácsa
Összetartozunk programjának keretében megülték a Székely Családok
Napját.
A család mint a társadalom alappillére kérdéskörét boncolgatta
homíliájában Baróti László gyergyóditrói plébános azon a szentmisén,
amit hagyományosan több éve a Ferenc-rend, illetve a Dévai Szent Ferenc
Alapítvány szervez Gyergyószárhegyen a Tatárdombnál.
„Félünk életre szóló szent szövetséget kötni, nem becsüljük kellõen az
anyaságot” – fogalmazta meg a család válságáról szóló észrevételeit a
megemlékezõ szentmise fõcelebránsa, Baróti László plébános. Mint
kihangsúlyozta, csak akkor beszélhetünk egészséges társadalomról, ha az
egészséges családokból épül fel, ez pedig csak úgy lehetséges, ha ismét
értéket képvisel a társadalom legkisebb sejtje, a család. Követendõ
példának Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg
családját hozta fel, mint az elsõ magyar szent családot, amely
modellként szolgálhat akár ma is. A szentmisét követõ beszédében Böjte
Csaba testvér kihangsúlyozta: „A mi népünk az idõk során a nehézségek
elõl nem elmenekült, hanem összefogott, szembement a nehézséggel, az
ellenséggel, és gyõzelemre vitte az ügyét.”
Az ünnepség hagyományosan a Tatárdombnál lévõ emlékmû megkoszorúzásával
folytatódott, ahol idén elõször a dobrudzsai tatár közösség koszorúját
is elhelyezték. A program folytatásában felköszöntötték a legnépesebb
családokat, így Gábor László gyergyószárhegyi polgármester az
ötgyermekes Vakaria családot, míg Borboly Csaba megyeitanács-elnök a
tizenkét gyermekes Deák családot köszöntötte. Borboly beszédében
kihangsúlyozta: dolgozni kell, hogy az emberekben letisztuljon, mi a
család lényege, a gyerekes anyukákat vagy apukákat ne diszkriminálják a
munkahelyen amiatt, hogy a gyerekeikre is idõt akarnak szánni.
Ugyanakkor részmunkaidõs alkalmazással vagy más tevékenységekkel
lehetõséget kell teremteni azok számára, akik a gyereknevelés mellett is
szeretnének aktív tagjai maradni a társadalomnak, és nem utolsósorban
pénzt keresni, hiszen a gyereknevelés további anyagi terheket ró a
családokra.
A kettõs megemlékezés szervezõi a kezdeményezõ Ferencrend mellett
Hargita Megye Tanácsa, a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztési Ágazat
és a Csíki Anyák Egyesülete volt.
Forrás: romkat.ro, Fotó: ThalerT.
Csatolt képek: