A napokban jártam Kovásznán, tanúsíthatom, hogy a nyáron a szorgalmas hangyák szépen felkészültek a hosszú télre. De nekik nemcsak a szorgalmas hangyák a példaképeik, hanem a vidám énekestücskök is, hisz talán ebben a házban énekelnek a legtöbbet és a legszebben amikor én misézek! Ezért is én nagyon szívesen misézek náluk, most is, nagyon szép volt a szertartás. Öröm volt a tanévkezdése alkalmából imádkozni, énekelni a kovásznai gyerekekkel. Boldogan írhatom le, hogy nagyon nyugodt szívvel jöttem el a Boldog Apor Vilmos gyermekvédelmi otthonból.Szeretettel, Csaba t.Kedves Mindenki!
Eltelt a nyár, mint a sóhaj, de azt hiszem, ezzel mindenki így van. Próbáltam kicsit összeszedni a gondolataimat és megosztani veletek nyarunk örömeit, nehézségeit, nem feltétlenül idõrendi sorrendben.
A vakáció elsõ napján elkezdtük a meszelést, ott, ahol muszáj volt eltüntetni az eltelt tanév nyomait. A tintapacákat a legkönnyebb lemosni, befesteni, de a golyóstoll és a zsírkréta nyomai kemény erõfeszítést igényelnek. A konyha sem volt egy leányálom, de második nekifutásra azon is átestünk.
Adományozóink jóvoltából csak ritkán lehetett letenni a fejszét és a láncfûrészt, mire egy kocsi fa fel lett dolgozva, jött a következõ.Szépen sorakozik a drága tûzifa a hátsó udvarunkon, nem kell fázni majd a télen.
Kertünkben idén is szépen termett a hagyma, paprika, leszedtük,tároltuk. Ismeretlen adományozó jóvoltából rengeteg káposztát sarvaltunk le és tettük el savanyúságnak. Megejtettük a zakuszkafõzést, vinetta sütést és az uborka eltevést is.
Sokat kirándultunk a közeli mezõkön, erdõkben és sok gyógynövényt,gombát gyûjtöttünk. A teafûnek való szépen megszárítva, papír tasakba téve várja sorsa beteljesedését. A gombát azon nyomban, frissen elfogyasztottuk.
Kitakarítottuk a raktárt, sok régi ruha el lett szállítva szegény,rászoruló családokhoz, az OTP bank pedig átvette tõlünk a fölöslegessé vált könyveinket. Karácsonyi ajándék lesz belõlük sokgyermekes családoknál. A város szervezett egy lomtalanítási akciót, mi is kivittük a villám sujtotta tévénket és a nászajándékba kapott hûtõszekrényünket. Egy gyógyíthatatlan hajnyíró is búcsút vett tõlünk,több éves szolgálat után pihenni tért.
Fogadtunk vendégeket is, gombfoci tábor volt szervezve, két napon át, én nem igazán értem ennek a sportnak a lényegét, de van, aki szereti. Polgármesterünk kérésére három napra ilyefalvi gyerekeket fogadtunk,na ilyet se csinálunk soha többé...
Magyarországról érkezett hozzánk Milán atya és egy osztálynyi gyerek,biciklivel jöttek, több száz kilométert tettek meg és körbejárták Erdélyt. Hála adományuknak, egy gyönyörû emeletes ágyat csináltattunk az egyik lány szobába.
A mi gyerekeink részt vettek a rétyi furulya táborban és egy Balaton-parti táborban. Ajándékkal készültek, szép varrásokkal lepték meg jótevõinket. Azokat, akik már évek óta lehetõvé teszik számunkra, hogy kiutazhassunk az Anyaországba és ott mesésen nyaralhassunk. Az itt maradt gyerekek kempingeztek, biciklitúrán vettek részt és sokat segítettek az itthoni munkákban.
Férjhez ment a lányunk, leérettségizett az egyetlen végzõsünk - igaz,csak második nekifutásra, de sikerült végül. Sikerült beépíteni a tetõteret, így újabb család indulhatott és jöttek is új gyerekek. Keresztszülõk jóvoltából az egyik földszinti lakásban ki tudtuk cserélni az ablakokat, az autóra is új gumik kerültek és élelemre is futotta a nyáron.
Déváról kaptunk használt bútorokat, közösen rendbe tettük õket, csiszoltunk, lakkoztunk, csavaroztunk, ágyakat szereltünk össze, matracokat poroltunk.
Biztos a felét sem írtam le a történteknek, de az biztos, hogy jó volt együtt dolgozni a gyerekekkel és a munkatársakkal. Jó volt, hogy senki sem zúgolódott a sok munka miatt, mindenki tette a dolgát. A célnemes, érdemes fáradni.
Most meg kellene mindenkinek köszönni a fáradozását, munkáját,adományát... Isten, aki a magasságból mindent lát, majd megfizet nekik, túlcsorduló mértékkel. Mi szavakkal úgy sem tudjuk a megköszönni a sok jót, amiben részünk lehetett. De azért mégis nagyon köszönjük, Isten fizesse!
Ha sikerül, képeket is küldök.
Szeretettel,
Noémi