– Korábban állampolgári civil kezdeményezésként javaslatot tettem Kötegyán és az Arad megyéhez tartozó Nagyzerind és Feketegyarmat társközségek testvértelepülési kapcsolatára – mondta lapunknak Susánszki Imre gyulai civil kezdeményezõ.
– Szerencsére javaslatomat mindkét önkormányzat jóváhagyta és a testvértelepülési szerzõdést Nemes János és Simándi Sándor polgármesterek már alá is írták. A két település hosszabb távú, sokoldalú együttmûködését fektették le a hivatalos megállapodásban, amely kiterjed a civil, sport, kulturális, oktatási, egyházi és intézményi kapcsolatokra, erõsítve ezzel Arad és Békés megyék együttmûködését és a határ menti magyar–román kapcsolatokat. Önök is beszámoltak a Nyugati Jelenben egy másik kezdeményezésemrõl, amelyben javasoltam, hogy 2011 õszén kerüljön megrendezésre Kötegyán–Nagyszalonta–Ilye–Keményfok–Nagyzerind útvonalon egy jótékonysági futóverseny, amelynek nevezési díjait a Böjte Csaba által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül erdélyi árva gyerekeknek ajánlottuk volna fel. Sajnos,a romániai útfelújítási munkálatok elhúzódása, és az ebbõl fakadó esetleges balesetveszély miatt a jótékonysági futóverseny csak 2012-ben kerül megrendezésre, ám hogy az idei esztendõ se vesszen kárba, javasoltam, hogy futás helyett akkor szervezzünk kerékpártúrát, amely a Kötegyán–Sarkad–Ant–Keményfok–Nagyzerind településeket érintve nagyrészt a Fekete-Körös folyó partján haladna el. A nevezési díjakból befolyó összeget természetesen ez esetben is az erdélyi árva gyerekek kapják.
Susánszki Imre javaslata alapján az október 1-jén – kedvezõtlen idõ esetén október 8-án – sorra kerülõ jótékonysági kerékpártúra nevezési díja felnõtteknek ezer forint (16 lej), diákoknak 500 forint (8 lej). A kerékpártúra gondolatát támogatásáról biztosította: Böjte Csaba, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetõje, Simándi Sándor, Nagyzerind polgármestere, Nemes János, Kötegyán polgármestere. Bende Róbert, Sarkad polgármestere, Teodor Matica, Keményfok polgármestere. Susánszki elmondta még, hogy ezen javaslatával is hagyományt szeretne teremteni, úgy mint az ötlete alapján folyamatosan megrendezésre kerülõ Gyula–Arad Kézfogások Magyar–Román Baráti Találkozóval, amelyre 1992-ben tett javaslatot, és amely elõször 1994-ben valósult meg az Európa Tanács Fõvédnökségével.
A Kötegyánból és Sarkadról tervezett kerékpártúra részvételi díját szeptember 20-ig lehet befizetni Kötegyán Község Önkormányzatának bankszámlájára forintban (OTP: 11733175-15343611-10070004), illetve Nagyzerind Község Önkormányzatának bankszámlájára lejben (COD IBAN: RO77BTRL00201202W2478001 Cod SWIFT BTRLRO22ARA).
Szimpátia nevezési díj: Akik nem kívánnak indulni, azonban támogatni kívánják az árva gyerekeket, azok szimpátia nevezési díjat fizethetnek be a fenti bakszámlákra.
Az indulók a befizetés mellett feltétlenül jelezzék részvételi szándékukat a kotegyan.nagyzerind@indamail.hu e-mail címen.
I. indulási helyszín: Kötegyán – Általános Iskola
Gyülekezõ: 8.30 (magyar idõ szerint)
Indulás Kötegyánból: 9 óra (magyar idõ szerint)
II. indulási helyszín: Sarkad – belvárosi református templommal szemben lévõ rendezvénytér
Gyülekezõ: 9.30 perc (magyar idõ szerint).Indulás Sarkadról tovább Romániába: 10 óra (magyar idõ szerint)





