Jótékonysági kerékpártúra a Körös-parton

2011-10-05 08:10

Nemes célért kellemesen, együtt

A kerékpárosok tömegesen érkeztek a nagyzerindi fõtérre
 

Szombaton szervezték a Kötegyán–Nagyzerind közötti jótékonysági kerékpártúrát, amelyiknek az ötletgazdája a nagyzerindi gyökerû, Gyulán élõ Susánszky Imre volt, de a szervezés feladatait Kötegyán, illetve Nagyzerind községek polgármesteri hivatalai vállalták fel. 

Romániában a nevezési díj felnõtteknek 16, gyermekeknek 8 lej volt, ugyanez Magyarországon 1000, illetve 500 forint befizetése mellett vált lehetõvé. A begyûlt pénzt a dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlották fel. A kerékpártúra magyar idõ szerint 9 órakor indult Kötegyánból, kis pihenõ után 11 órakor indultak tovább Sarkadról, majd az ideiglenesen megnyitott országhatáron, a Fekete Körös partján 12.30 óra körül érkezte Nagyzerindre. A hídnál Simándi Sándor polgármester várta kerékpárral a közel 30 kilométeres túra hozzávetõleg 100 résztvevõjét – állítólag jóval többen indultak el, de feladták –, közülük a legfiatalabb Szabó Viktória II. osztályos volt. A legtöbben magyarországiak voltak, de Nagyszalontáról és Arad megyébõl, is részt vett 3-4 kisebb csapat. A Körös-parton zajlott túra koránt sem volt leányálom, hiszen a nagy szárazságtól alaposan megrepedezett, egyenetlen talaj alaposan próbára tette a résztvevõk erejét, ügyességét. Szabó Beáta, Koncsek Éva és Tyukodi Piroska nevelõnõk szervezésében a Szent Ferenc Alapítvány simonyifalvi, ágyai és nagyzerindi felzárkóztató programjainak a résztvevõi zöld ágakból díszes fogadókaput készítettek, amelyen keresztül befuthattak az érkezõ kerékpárosok. Mindnyájuknak a Szent Ferenc Alapítvány zászlócskáit, illetve az elsõ háromnak egy-egy babérkoszorút adtak. Bekarikáztak a község fõterére, a kultúrotthonban a tiszteletükre adott fogadáson ásványvízzel, üdítõvel és fánkkal vendégelték meg a túrázókat, akik rövid pihenõ, illetve egy csoportkép után visszaindultak. A begyûlt pénzösszeget tegnap reggel még nem lehetett pontosan tudni, de állítólag Kötegyánban mintegy 100 ezer forint, Nagyzerinden 150 lej körüli összeg, de a helybeli nyugdíjas klub is adományozott a nemes célra 50 lejt. Szabó Beáta, az Alapítvány vezetõ nevelõnõje szerint a begyûlt összeget az ágyai felzárkóztatónak helyet adó Olosz Lajos Emlékház fürdõszobájának a korszerûsítésére fordítják.

Amint Simándi Sándor nagyzerindi polgármestertõl megtudtuk, a kerékpártúra tulajdonképpen maratoni futóversenynek indult Kötegyán, Nagyszalonta, Sümeg, Avram Iancu és Nagyzerind érintésével, csakhogy az útfelújítás miatti torlódások túl nagy veszélyt jelentettek volna a résztvevõk biztonságára.

Az elsõ Kötegyán–Nagyzerind–Kötegyán jótékonysági kerékpártúra baleset nélkül zajlott le, a résztvevõk azzal a jólesõ érzéssel gondolnak majd rá vissza, hogy együtt, kellemesen karikázták egy nemes cél érdekében.

Balta János

Forrás: http:///www.nyugatijelen.com/jelenido/nemes_celert_kellemesen_egyutt.php#
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu