2011. október
22-én átadtuk a Gyimesbükki Vigasztaló Szentlélek Gyermekvédelmi
Központnak a Nyúl-unk a munkáért program támogatását, 15
egészséges anya- és három baknyulat, a hozzájuk tartozó
ketrecekkel, három hónapra elegendõ takarmánnyal és vakcinákkal
együtt. A 235 közösség pályázata közül az elsõ és
legbiztosabb támogatást a Vigasztaló Szentlélek Gyerekvédelmi
Központ kapta a Nyúl-unk a munkáért program bírálóbizottságán
belül. A gyermekvédelmi központ csupán egy abból a több mint 60
intézménybõl, ami Böjte Csaba ferences rendi szerzetes nevéhez
köthetõ. Támogatásunk segítségével a mindennapi fõzelék
mellé kerülni fog hús is a gyerekek asztalára.
Böjte Csaba
célul tûzte ki Erdélyben (s ma már Magyarországon és Nyugat-
Európában is mûködõ befogadó házaiban), hogy az embertelen
nyomorúságból felkarolja az elesetteket, s fedelet, szeretõ
szívet, élelmet biztosít gyerekek százainak. 1992
óta a Dévai Szent Ferenc Alapítvány több mint 60 tagintézménybõl
álló hálózatában már 2300 gyermeket gondoznak, ruháznak,
sokszor állami, kormányzati támogatás nélkül. A 2008 óta
mûködõ Gyimesbükki Központ mintegy 30 elesettjének ma sincs
semmilyen állami támogatása, kizárólag támogatók jóakaratából
mûködhet. A legifjabb egy három éves árva ikerpár, míg az
otthon legidõsebb lakója egy 18 éves fiú. Támogatásunk
segítségével egy fáskamrának használt építményben 15
anyanyulat fognak gondozni a gyermekek, így mindennapjaik fõzelékük
mellé kerülni fog hús is az asztalra.
Október 21-én
sok-sok kíváncsi szem várta késõ esti megérkezésünket.
Izgatottak voltak, hogy kik jönnek, mit hoznak, hogyan fognak õk
nyulakat nevelni. Szombat reggel az otthon minden lakója nagyon
várta a ketrecek összeszerelését, az etetõk feltöltését, az
istálló kialakítását. Ki a fáskamra alját egyengette, ki
csavarhúzót, kalapácsot, fogót ragadott, ki csak a kezünkbe adta
a szerszámokat, ketreceket, itatócsöveket, de mindenki szerette
volna kivenni a részét ebbõl az izgalmas feladatból.
Már a ketrecek
összeszerelésekor elkezdõdött az elmaradhatatlan oktatás a
nyulakról. Mire kell figyelni az etetõknél, hogyan kell
ellenõrizni az itatószelepeket, miért fontos a ketrecek alján a
fûrészpor cserélése: mind- mind olyan téma, ami megmozgatta a
gyerekeket. Hét nagyobbacska fiú lett a nyulak kinevezett
gondozója, így a hét minden napjára jutott egy-egy gyermek. A
munka végére már egymást is csak Hétfõnek, Keddnek becézgették,
arra utalva, hogy a hétfõi felelõsnek mi a szerepe, s mit várunk
el a Vasárnapért felelõs „gondozótól”. A nyulak elhelyezése,
szénával történõ ellátása a legkisebbek feladata lett. Az
otthon vezetõje, Ciobotaru György nagy lelkesedéssel, és
komoly reményekkel állt a kezdeményezés mellé, és vigyázó
szemei kísérik majd a legények napi tevékenységét. A konyhás
néni pajtájából – általunk soha nem látott, jó minõségû
-, sarjúszéna került a nyulak elé. Feri ( a Zika Szövetkezet
vezetõje, a program egyik fõ motorja) hitetlenkedve szagolgatta a
magashegyi legelõn kaszált vékony szálú, gyógynövényekkel
teli illatos-zöld sarjúszénát.
Köszöntésünkre
az árvaház legkisebbjei egy kis színdarabot adtak elõ, ahol
természetesen a nyulakra éhes róka pórul járt, a mackókoma és
a nyúlkoma ügyes csalafintasága eredményeként. A Gyimesbükki
vasúti õrház, a Rákóczi vár romjainak megtekintése után a
Csíksomlyói Kegytemplomba zarándokoltunk, ahol a gyermekek jó
pásztora, Böjte Csaba Atya tartott szentmisét, az 1661. október
21.-én a csíki medencébe betörõ török és tatár egyesült
seregek áldozatainak emlékére. Alázattal emlékeztünk meg a 350
évvel ezelõtti tragédiáról.
Csaba Testvér a
mise után személyesen is megköszönte nyulas adományunkat. Kitért
arra is, hogy a Nyúl-unk a munkáért program révén a nyulak
fejlõdésének nyomon követésével, az oktatás folytatásával, a
nyúltenyésztési kérdések felmerülésével, a bakok cseréjével
óhatatlanul is egy hosszú távú kapcsolat kezdõdött ezen a
hétvégén a nyúltenyésztõk és a Gyimesbükki Otthon között.
Ez a kis
Szeretetotthon, az ottani elesettek gyermekei s árvái
megerõsítettek bennünket, hogy jó úton járunk, s reméljük,
hogy egyre többen támogatnak majd ebben bennünket, s az
elesetteket, akik maguk is tesznek helyzetük javításáért.
Köszönjük,
ha ebben támogatják igyekezetünket:
Sándor Ferenc, a
támogató Zika Szövetkezet Elnöke
Keller István, a
Zika Szövetkezet egyik tagja, aki a nyulakat hozta, s folyamatosan
kapcsolatot tart a gyerekekkel , az otthon vezetõjével
Csúvár Zsolt, a
Bíráló Bizottság Elnöke
Sok fotó itt: