Sikerrel evangelizál az interneten egy holland karmelita nõvér

2011-10-26 09:51
Szerzetesi hivatásokat is ébreszt Elvira Maria de Witt karmelita szerzetesnõ ifjúsági missziója, aki az „új kontinensen”, az interneten evangelizál. A Rome Reports videója.

Látva, hogy egyre kevesebb fiatal jár templomba, a holland nõvér elhatározta: cseteléssel próbálja visszavezetni a fiatalokat a hithez. „Ma senki nem csönget be egy rendházba azzal, hogy szeretne beszélni egy nõvérrel. Mennyivel könnyebb a saját szobájában, a számítógépén csetelve feltennie a kérdéseit!”

Elvira Maria de Witt Rómában tartott szemináriumot különbözõ európai országokból érkezõ nõvéreknek arról, hogyan tudnak az internet segítségével hatékonyabban dolgozni, segíteni az embereken, kapcsolatot teremteni olyan fiatalokkal, akiknek esetleg szerzetesi hivatásuk lehet.    

„Tudják, hol lehet megtalálni õket? Az interneten. A mi közösségünk összes jelöltje az interneten keresztül jött. Óriási lehetõség! Szeretnék jelen lenni minden fiatal számára, aki közeledik, szeretnék segíteni, hogy megtalálják a helyüket. Talán köztünk, talán egy másik rendben vagy a házasságban.”

A nõvér holland, ír, német és amerikai fiatalokkal tart kapcsolatot a világhálón; ilyen módon is hirdeti az evangéliumot. A lehetõségek korlátlanok – mondja –, s ezt egyszerûen nem lehet figyelmen kívül hagyni. „Immár tíz éve foglalkozom ezzel, miközben még ma is vannak nõvérek, akik sohasem használták az internetet, s ha van is e-mail címük, nem e-maileznek. Van, aki nem könnyen barátkozik a digitális kor újdonságaival, ám a belõlük származó jó messze meghaladja a nehézségeket.”

A 2001-es lassú indulás óta – írja a CNA – Elvira Maria de Witt nõvér hetente akár 300 e-mailt is kap, fõleg fiataloktól. „Egyesek a hitrõl, az imádságról, a gyónásról érdeklõdnek, mások a nehézségeikkel kapcsolatban tesznek fel kérdéseket. Írnak várandós lányok, akik nem tudnak kihez fordulni. Sok fiatal szeretne többet tudni a katolikus hitrõl, a szerzetesi életrõl – többségük nem is katolikus.”

„Hollandia jó példa arra, ahogyan nem volna szabad menniük a dolgoknak: a katolikus iskolákban – melyek csak névleg katolikusok – nincs hitoktatás” – mondja Elvira nõvér. Ennek ellenére vannak szerzetesi hivatások, csak éppen nem a katolikus családokból. Közösségünkben a két legújabb érdeklõdõ meg sincs keresztelve – teszi hozzá. Következik tehát a katekézis, a keresztségi, bérmálási felkészülés; utána a nõvérek kívánságára néhány évig az egyház tagjaiként kell élniük, mielõtt belépnének a rendbe.

Mindez nem idegen Elvira de Witt nõvér számára, aki, mint mondja, 24 évesen kezdett igazán templomba járni. „Énekesnõ voltam; Berlin és Amsterdam nagy koncerttermeiben énekeltem. Aztán jött Jézus, s én követtem.”


Kapcsolat: http://www.roepingen.nl/

Magyar Kurír

Rövid, angol nyelvû video itt:

Forrás: http://www.magyarkurir.hu/hirek/sikerrel-evangelizal-az-interneten-egy-holland-karmelita-nover
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu