Egymillió
erdélyi magyar képviselõje gyûlt össze szombaton Déván, a vármegyeháza
szépséges dísztermébe az elsõ alkalommal megünnepelt szórványnapra.
A körülbelül 80 vendég Erdély 13 megyéjébõl érkezett, a dévai és Hunyad
megyei magyarok pedig jóval nagyobb számban vettek részt az egésznapos
ünnepségsorozaton.
Fokozott kihívások a „nemzet tartópilléreinél”
Ez volt a második rangos magyar esemény az Alpár Ignác által tervezett,
Hunyad megyei magyar emberek és magyar egyházak adományaiból a
tizenkilencedik század végén épült gyönyörûséges vármegyeházában.
1997-ben az RMDSZ már tartott itt országos SZKT-t, mondta házigazdaként
üdvözlõ beszédében Winkler Gyula EP-képviselõ, a Hunyad megyei RMDSZ
elnöke.
Létfontosságú a szórvány megerõsítése, hiszen itt jóval nagyobbak a
kihívások, mint a Székelyföldön, vagy akár a partiumi és közép-erdélyi
vegyes vidéken, ezért az RMDSZ különös figyelmet szentel a szórványban
élõ magyarokra. Emiatt döntöttek a februári kongresszuson, hogy november
15-hez, a Hunyad megyei eredetû Bethlen Gábor fejedelem
születésnapjához legközelebbi szombaton tartják meg a szórvány napját. A
minden magyar számít nemcsak a nemrég lezajlott népszámlálás szlogenje,
hanem az RMDSZ politikai credoja, üzent az egybegyûlteknek Kelemen
Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke. A szövetség éppen ebbõl a
megfontolásból indította el 2009-ben – nagymértékben Winkler Gyula és
Dézsi Attila javaslatára – a Szórvány–Székelyföld programot. Mert meg
kell ismerjük egymást, bíznunk kell egymásban, bizalom nélkül nem lehet
közösségépítésrõl beszélni, sõt, közösség sincs.
Elsõ látásra úgy tûnhet, hogy a 2 éve beindított Szórvány–Székelyföld
program keretében a székelység felkarolja a szórványt, hiszen Háromszék
Hunyad, Fehér és Szeben megyékkel alakított ki testvérkapcsolatot,
Hargita, pedig Temessel és Beszterce-Naszóddal. Ez érvényes ugyan az
anyagi támogatásra, viszont a tömbvidékiek is sokat tanultak a
szórványból, „én magam is”, hangsúlyozta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei
Tanács elnöke.
Jóllehet a tömbvidék magyarsága néha hajlamos saját érdekeire,
célkitûzéseire összpontosítani, s megfeledkezik a szórványról,
ismertette politikai tapasztalatát a kolozsvári Máté András Levente, az
RMDSZ parlamenti frakcióvezetõje. A helyzet természetesen különb, az
érdekek összeegyeztetésére azonban különös figyelmet fordítanak.
A szórványmagyarság nemcsak dicsõ múltjával büszkélkedhet, hanem
jelenével is. „Katonák vagyunk, mi védjük a végvárakat, iskoláinkat,
egyházainkat, kultúránk intézményeit. Darabonként szerezzük vissza azt,
ami a miénk, s amit elveszítettünk a huszadik század történelmi
viharaiban, lépésrõl lépésre, a történelmi múltból erõt merítve építjük
jövõnket”, mondta Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa. Eredményesen, a
Téglás Gábor Iskolaközponthoz hasonló létesítmények Erdély más vidékein
is épültek az utóbbi években, magyar prefektussal azonban Arad, Bihar,
Kolozs vagy Maros megyék nem büszkélkedhetnek, a náluk sokkal mostohább
helyzetû Hunyad viszont igen, jegyezték meg a szórványkonferencia 13
megyébõl érkezett résztvevõi.
Merni kell, nem kell félni, hogy köztéri eseményeink, merész céljaink
sértik a románságot, mert a többség is elfogadja a magyarságot,
emlékeztetett 20 éves tapasztalatára Böjte Csaba atya, a Szent Ferenc
Alapítvány vezetõje. A szórványban igenis élhetõ az élet, boldogulásunk
rajtunk múlik, hangsúlyozta az Európa-szerte híres ferences atya. Aki
szerint az anyanyelvû egyetem természetesen fontos az erdélyi magyarság
számára, noha emiatt téves lenne megfeledkezni az alapokról, a magyar
elemi iskolákról. Hiszen ezek a nemzet tartópillérei.
Elismerés a nagy elõdnek
Ezután az egybegyûltek kimentek a vármegyeháza elõtti térre, ahol már
több száz dévai magyar gyülekezett gróf Barcsay Ákos emlékmûvének
felavatására. Nagybarcsai Barcsay Ákos (1619–1661) erdélyi fejedelem,
lugosi és karánsebesi bán, Hunyad vármegye fõispánja, fejedelmi
tanácsos, II. Rákóczi György idején Erdély politikai életének egyik
meghatározó alakja.Az ünnepélyesen felavatott emlékmûvet eredetileg a
XIX. században emelték, a nagybarcsai Barcsay birtok egykori parkjában. A
parkot 1947 után felszámolták, mezõgazdasági területté alakították. Az
emlékmû a közelmúltig egy kukoricás közepén porladt, Dézsi Attila, és
néhány lelkes dévai és csernakeresztúri magyar kezdeményezésére és
költségén restaurálták és a megyeháza elõtt kapott méltó helyet. Mert a
múlt tisztelete nélkül nem lehet jövõt építeni, mondta az emlékmûvet
leleplezõ Kelemen Hunor. A köztéri magyar emlékmû töltse el büszkeséggel
Déva valamennyi lakosát, nemzetiségtõl függetlenül, mert a történelem
ismerete közös érdek, mondta Dézsi Attila, a szórványünnepség
házigazdájaként és egyik fõszereplõjeként. Történelmi nagyjaink példája
megerõsít, újabb és újabb célkitûzések megvalósítására ösztönöz,
hangsúlyozta Winkler Gyula. Történészként Marcel Morar, Déva
alpolgármestere jelentõs megvalósításnak nevezte az emlékmû
felállítását, mivel a kutatások arra utalnak, hogy Charles (Károly) brit
trónörökös Barcsay Ákos kilencedik nemzedéki leszármazottja. Amennyiben
a történészek feltételezése bizonyítást nyer, Déva önkormányzata
hivatalosan meghívja az Erdélyben gyakran járó brit trónörököst, hogy
tekintse meg személyesen felmenõje kétnyelvû emlékmûvét.
Gálaünnepség
Délután a szórványkonferencia szakmai elõadásokkal folytatódott. Lakatos
András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola igazgatója a
szórványkollégiumiprogramot, valamint az idén elfogadott oktatási
törvényben rejlõ lehetõségeket ismertette, Horváth István kolozsvári
szociológus az eddigieknél kedvezõbbnek ígérkezõ erdélyi magyar
demográfiai tendenciákat ismertette, Schreiber István dévai tanár pedig a
Hátszeg vidéki magyar nemesi családokról tartott elõadást, majd az
egybegyûltek zárónyilatkozatot fogadtak el a szórvány további
megerõsítésérõl.
Az emlékmûavatás mellett a nap másik fénypontja a városi színházban
volt, ahol a kézdivásárhelyi színház elõadta a Lila akácok címû
vígjáték-drámát. Ahogy várni lehetett, a teltházas elõadáson a nagy
érdeklõdés miatt pótszékekre is szükség volt. A színdarab elõtt Winkler
Gyula és Dézsi Attila a színpadról ismertette a dévai és Hunyad megyei
magyarság fontosabb megvalósításait – élen a Téglás iskolával –, illetve
köszönetet mondtak az összefogásért és a 22 éves lelkes munkáért.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com Nézze meg a kapcsolódó hírt, amely a Duna Televízió
Híradójában került a képernyõre: