
Marosillyén, a Veres Bástyában, a nagy fejedelem szülõházában emlékezett a magyarság Bethlen Gáborra, születési évfordulója alkalmával. Az ünnepség már hagyományossá vált, hiszen a Böjte Csaba atya vezette Szent Ferenc Alapítvány és a lelkes dévai magyarok évek óta fejet hajtanak a dicsõ fejedelem elõtt. Az idei mégis különb volt, hiszen az egy nappal korábban Déván elsõ ízben megünnepelt Magyar Szórvány Napja rendezvénysorozat záróünnepsége volt. Az összerdélyi méretû hétvégi rendezvényt pedig éppen a Marosillyén született Bethlen Gábor születésnapjához kötötték.
Akárcsak az elõzõ években, a Veres bástya szûknek bizonyult az ünnepségre Déváról érkezõ vendég számához képest. A zászlófelvonás és a nemzeti Himnusz eléneklése után a dévai Szent Ferenc Alapítvány által gondozott gyerekek diákjai reneszánsz elõadást tartottak.
„A fáknak gyökerei vannak, a házaknak alapjai, a nemzeteknek történelmük van”, fogalmazott Böjte Csaba atya ünnepi felszólalásában. Erre kell építsük jövõnket, kitartással, reményt és tenni akarással. Hunyad megyében mi, magyarok kevesen vagyunk, szórványban élünk, viszont olyan kimagasló történelmi személyiségekkel büszkélkedhetünk, mint Bethlen Gábor. Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke felidézte, hogy a Veres bástyában évek óta meghitt és bensõséges megemlékezésekre került sor az elmúlt években Bethlen Gábor születésének napján, most viszont ez az elsõ alkalom, hogy a Magyar Szórvány Napja keretében kerül sor az ünnepségre. „Reményeink szerint a teljes Kárpát-medencében megünnepeljük Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napján a magyar szórványközösségek jövõjérõl szóló napot”, hangsúlyozta Winkler Gyula, majd ismertette a szombati szórványkonferencián elfogadott zárónyilatkozat tartalmát, mely nemcsak a dicsõ elõdök megünneplésérõl szól, hanem a szórványközösségekkel kapcsolatos szemléletváltás folyamatát is elindította.
Miután a dévai Barcsay-emlékmû szombati avatásának körülményeit ismertette, Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa reményének adott hangot, hogy a maréknyi Hunyad megyei magyar közösségnek lesz ereje arra, hogy más emlékmûvek mellett Bethlen Gábornak is köztéri emlékmûvet állítsanak.
Hegedûs Enikõ, a gyulafehérvári püspökség mûvészettörténésze magáról Bethlen Gáborról, a nagy magyar hazafiról és kiváló diplomatáról tartott részletes elõadást. Az elõzõ években inkább Bethlen koráról, építészetérõl, a Veres bástyáról, vagy az erdélyi vallási toleranciáról esett szó, most viszont közvetlenül a nagy fejedelemrõl. Ezután az ünneplõ közösség a Gyulafehérvárról hozott emléktárgyakat (tizenhetedik századi kerámia és érmék) tekinthette meg, Hegedûs Enikõ szakszerû magyarázata mellett.
Amúgy a marosillyei Bethlen-szülõház jelenlegi helyzete az erdélyi vallásos tolerancia és a felekezeteken átívelõ magyar összefogás mintapéldája: noha Bethlen Gábor református volt, sõt, a reformáció egyik kiemelkedõ alakja, szülõházát a Böjte Csaba atya vezette római katolikus alapítvány mentette meg és újította fel. Ma a Szent Ferenc Alapítvány tulajdonában van, és több évi felújítás után régi fényében várja a látogatókat. Évente körülbelül 2000-ren látogatják meg, 2007 óta állandó kiállítás nyílt Bethlen Gábor tiszteletére. A Veres bástya a Bethlen csapat révén részt vesz az interneten zajló WEBkastély vetélkedõben, a vasárnapi ünnepség ugyanis a KastélyNap rendezvény része is volt. A Bethlen csapat egyike a 23 versenyzõ csapatnak, a vetélkedõrõl részleteket a www.webkastely.ro honlapon találnak.
Az ünnepség után a házigazdák teával, kávéval, süteménnyel és filmvetítéssel kedveskedtek a vendégeknek.
A rendezvényt követõ kötetlen beszélgetés során elhangzott a javaslat, hogy minden évben a Magyar Szórvány Napján valahol egy szórványtelepülésen emlékmûvet állítson fel vagy állítson újra a magyar közösség.





