A
hit iránti gyûlölettõl elszenvedett vértanúság kivizsgálása
a feladata annak a testületnek, amely advent elsõ vasárnapján
esküt tett a pasaréti templomban.
Erdõ Péter
bíboros–prímás november 27-én tartott ünnepélyes zsolozsmán
rendelte el a hét ferences, Károlyi
Bernát és
társai boldoggá avatási eljárásának megindítását.
A
zsolozsmát követõen esküt tettek a fõpásztor által kinevezett
szakértõk, akik az egyházmegyei eljárást végzõ bizottság
tagjai lesznek. Az ünnepségen részt vettek a Magyarok Nagyasszonya
Ferences Rendtartomány tagjai és zarándokok azokról a
településekrõl, ahol a vértanú szerzetesek 1944 és 1954 között
mártíriumot szenvedtek.
„Szégyenkezve
és büszkén állok itt ferences közösségem nevében – mondta a
bíborost köszöntõ beszédében Magyar
Gergely ferences
provinciális a zsúfolásig megtelt ferences templomban. –
Szégyenkezve, mert sehol sem vagyunk attól, amit elõdeink, vértanú
testvéreink megtettek. Ugyanakkor büszkén, mert a magunkénak
tudhatjuk õket. Örömmel tölt el bennünket, hogy olyan
testvéreink vannak, akik – bízunk benne – már Isten színe
elõtt könyörögnek értünk, hogy mi is oda juthassunk, ahová õk
már eljutottak. Kérem bíboros atyát, hogy az egyház nevében
segítse elõ ezeknek a testvéreinknek a boldoggá avatását.”
Az
esztergom-budapesti érsek a következõ szavakkal nyitotta meg az
eljárást: „Isten szolgája Károlyi Bernát és hat társa
boldoggá avatási ügyének megindítását ezennel elrendelem.
Kérem a híveket, hogy imájukkal kísérjék az Isten nagyobb
dicsõségére és Egyházunk épülésére megkezdett munkánkat.”
Ezt
követõen esküt tettek a bizottság tagjai, elsõként a püspöki
megbízott, aki az oltárra helyezett evangéliumos könyvet érintve,
a bíboros felé fordulva a következõket mondta: „Én, Papp
Mikós püspöki
megbízott esküszöm, hogy híven és szorgalommal hajtom végre
feladatomat Isten szolgái Károlyi Bernát és hat társa
feltételezett és a hit iránti gyûlölettõl elszenvedett
vértanúságának vizsgálatában.”
Ugyanezt
cselekedte Kránitz
Mihály promotor
justitiae, Kovács
Gergely jegyzõ,
Kálmán Peregrin
viceposztulátor és
Kahler Frigyes,
Varga Kapisztrán
valamint Soós
Viktor, a történeti
bizottság tagjai.
„Betlehem
titka a kereszt misztériumában teljesedik be – mondta
szentbeszédében Kálmán Peregrin. – E kereszt elõtt állva
megdöbbenve látjuk, hogy Isten nemcsak szétszakította az ég
felhõit és alászállt, miként ezt az adventi imádságokban
kérjük, hanem leszállt a föld poklába, hogy Ádám egyetlen
fiának se kelljen nélkülöznie az Úr közelségét. S hogy ez a
közelség a pokolban is adott, ezt épp a vértanúk mutatják meg
számunkra. Így vagyunk ezzel ferences testvéreink esetében is,
hiszen mindazok, akik Újvidéken, a lágerben találkoztak Kovács
Kristóf vagy
Körösztös
Krizosztom atyával,
akik kísérõi voltak Hajnal
Zénó atyának a
golai úton, vagy akik együtt raboskodtak Kiss
Szaléz vagy Lukács
Pelbárt
testvérünkkel a gyûjtõtáborban, Károlyi Bernát és Kriszten
Rafael atyával az
ÁVO pincéiben, õk a szerzetesek jelenléte által Isten közelségét
tapasztalták meg. Amikor testvéreink föloldoztak, bátorítottak,
rabtársaik sebeit ápolták, vagy csak csendesen vis
elték
a szenvedés keresztjeit, a 20. század poklaiba alászállt Isten
ölelte szívére az ott raboskodókat.” elték a szenvedés
keresztjeit, a 20. század poklaiba alászállt Isten ölelte szívére
az ott raboskodókat.”
Mindszenty
bíboros egy prédikációjában arról beszélt, hogy gyermekkorában
adventben akkora hó volt a falujukban, hogy egyedül nem tudott
eljutni a templomba a rorátéra. Édesapja azonban elõtte haladt,
és neki nem volt más dolga, mint a csizma taposta lábnyomokat
követve eljutni Isten házába. „Így vagyunk ezzel mi testvéreink
esetében is, akiknek a boldoggá avatási eljárását a mai napon
megkezdjük. Õk a 20. század viharaiban utat tapostak számunkra.
Utat, amelyhez mérhetjük magunkat, az õ nyomukban eljuthatunk
Krisztushoz, aki utat nyit számunkra az Atyához” – mondta a
viceposztulátor.
A
boldoggá avatási per ünnepélyes megnyitásán résztvevõ
szerzetesek és hívek a zsolozsma elõtt megtekintették a hét
ferences vértanú életét bemutató, erre az alkalomra készített
filmet, amely megrendelhetõ a ferences rendtartomány központjában.
Budapest,
2011. november 29.
Szerdahelyi
Csongor, Ferences Sajtóközpont