Suiogan
Boby a szalagavatón felolvasta a csatolt verset a
saját
költeményeibõl.
Csatoltam az édesanyjához irt versét is. Szeretettel bátorítom,
hogy ne adja fel, legszebb álmait fogalmazza meg versben is, én
Isten áldását kérem rá!
Szeretettel,
Csaba
t.
Érezzük, búcsúznunk kell.
Nincs mit tenni, mennünk kell.
Könnyek közt egymásra nézünk,
Megmozdulni is félünk,
Csak azon csodálkozom,
Hogy épp most, ilyen szabadon,
Könnyes szemmel elmegyünk
S Titanic-ként eltûnünk.
Számoltuk az éveket,
Orákat és heteket...
Most szabadok lettetek!
Puszi-pá! Elmehettek!
Félek mozogni, félek beszélni,
Félek, félek rátok nézni...
Az eltöltött éveket,
Megõrzi az emlékezet?
Fájdalmas a búcsú szó...
Én az elõre látó,
Tévelygõ léptekkel
Kereslek titeket.
Üres az osztályterem...
Halkan letelepedem.
Az asztalra hajtom fejem
S a csendben emlékezem.
A fiúk zsibonganak,
A lányok halkan suttognak...
Érzem, hogy agyamra mentek
S rájuk kiáltok mérgesen...
Senki sehol, álom volt...
Visszatért játszi álom...
Játszó emlékek csupán,
Hol még mindenki vidám.
Egymásnak hátat fordítunk
S reménydúsan távozunk...
A szemembõl könny pereg,
Minden csepp szívembõl ered,
Az arcomon végig gurul
S a lelkemre csepeg.
Jó, hogy veletek lehettem.
Sok csodás évet veletek töltöttem.
Csak aztán jók legyetek,
Mert nincs több ötletem!
Édesanyám, szeretlek édesanyám.
Sok ember van a világon,
De édesanya csak egy!
Remélem, hogy a kis versem
Szívéhez majd elvezet.
Te életet adtál nekem,
S én versben sírom el neked,
Hogy nagyon szeretlek téged
S ha sírni látlak könnyezem
Amikor nem vagy velem,
Lelkem remeg, reszket szívem,
Könny csordul ki a szemembõl,
S arcomon fájón lepereg.
Te életet adtál nekem,
Anyám, te vagy a mindenem!
Egyszerre dobban kebleinkben,
A te szíved s az én szívem.
Bármi történik velem,
Én édesanyámat keresem,
Keresem mert szeretem!
Érte eladom mindenem,
Õ az életem s szeretem,
Szeretem, mert szeretem!
Áldom, hogy a világra hozott
S köszönöm, hogy mindent megadott!
Suiogan David Boby
