A csángószervezet magyar iskolát szeretne Bákóban

2005-07-24 10:21
Magyar nyelvű állami oktatás Moldvában csak Petru Groza idején volt még – hangzott el csütörtökön A csángók magyar nyelvű oktatási esélyei című előadáson a Tusványosi táborban. Hegyeli Attila, a csángószövetség (MCSMSZ) oktatási programjának vezetője elmondta, hogy Csángóföldön 45-50 faluban adottak a lehetőségek a magyar anyanyelvi oktatásra. Ebből 13-ban folyik jelenleg magyar nyelvű oktatás. A moldvai csángók körülbelül hatvanezres létszámából 9500 az iskolás korú gyerek. Az adatok szerint gyerekeik számára magyar oktatást igénylő szülők száma növekvőben van. Ezt mutatják az erre vonatkozó kérések számadatai, 2002-ben 37 kérvény, 2003-ban 121, 2004-ben 286 míg 2005 májusáig 414 kérvény született. Létezik tehát igény az anyanyelvi oktatásra. Böjte Csaba ferences szerzetes a Dévai Szent Ferenc Alapítvány atyja szerint a moldvai kísérlet nem kilátástalan, mert a csángók „a fényre akarnak hajlani" és a gyerekeknek fontos lenne, hogy „megmártózzanak Magyarországban."

A csütörtöki előadáson jelen volt Róka Szilvia az MCSMSZ elnöke is, egyike azon keveseknek akik Magyarországi tanulmányaik végeztével visszatértek, és tudásukat a közösség szolgálatába állították. Az MCSMSZ magyar iskolát szeretne létesíteni Bakóban, amint Róka Szilvia elmondta: „eltelt 15 év és azt hiszem megszokták jelenlétünket, iskolát szeretnénk létesíteni Bakóban. Nekünk nem szabad kísérleteznünk, azért kap nagyobb hangsúlyt az oktatási programunk Bakóban. Az egyházak még most sem segítenek munkánkban, de valami nyitás érezhető. Bízom abban, hogy változtatni fognak magatartásukon."

Krónika Hírszolgálat
KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Design és programozás: www.webuzem.hu